A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2018. április 21., szombat

Kölcsönbe a szemüveges, a leesős, meg a tízéves és persze a többiek is

Most, hogy Simi 10 éves születésnapjára a képeket rendezgetem sok fotóra leltem. Olyan más vissza nézve, nem látszik rajtuk a sok nehézség és fájdalom, megpróbáltatás csak az öröm és boldogság. Egyre inkább érzem, hogy csak kölcsönbe kaptuk őket, hogy nem birtokolhatjuk csak terelgethetjük őket és legnagyobb erőnkkel azon kell lenni, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük s emiatt magunkból is emberi önzésünket a minimálisra csökkentve.

Hétfőn megtudtuk a szemészeten, hogy a hónapok óta tartó hunyorgás  mögött egy folyamatosan romló szempár van, amelynek Kori a tulajdonosa. Egyetlen lányunk szemüvegessé vált a héten. Gyönyörű így is hogyne lenne az de a gondolattal barátkozni kell, hogy ez már mindig így lesz életének része lesz ez a segédeszköz. A 2 héttel korábbi szívultrahangon viszont minden negatív volt kivéve azt a laza billentyűt amit pár éve fedeztek fel és amíg tünetmentes nem kell vele foglalkozni csak néha nézegetni (anyai, nagyanyai és dédnagymamai ágon is örökölte a szíveltérést).

Boldika szerdán este  - mikor azért indult hogy hívjon engem a földszinten ülő és szemüveg trauma enyhítő beszélgetést folytató anyát hívjon esti imára -  körülbelül 3 métert gurult a házi lépcsőnkön lefelé úgy, hogy a dübörgést már hallottam egy ideje majd hamarosan megjelent szemeim előtt a zuhanó gyermek is. 1 héttel előtte dolgozóban voltam amikor az oviból hívtak, hogy ne ijedjek meg de menjek azonnal mert úgy lezuhant a bringával a betonra hogy össze vissza zúzta magát és haza kellene vinni megfigyelni (nem lett semmi csak sok seb). Előtte lévő héten pedig egy játékról esett le akkor csak az orrát ütötte. Lehet hogy neki is kijárna egy szemészeti vizsgálat de legalábbis néhány szabad nap mert egy ideje mondogatja, hogy nem jó ez az ovi már nem akar menni nem akar bent aludni mert minden olyan unalmas és menjek már érte, és válasszak olyan munkát ahol el lehet a gyerekeket hozni hamarabb. Tehát az is lehet, hogy nekem szól az egész. Vagy csak kajla....
A lépcsős zuhanás után aztán nem tudott lábra állni és keservesen sírt amikor megpróbáltuk sétáltatni úgyhogy éjjeli János kórház lett belőle, Berci éjjel bent aludt vele én másnap reggel mentem be. Semmije nem tört de belső vérzésre gyanakodtak (a 8-10 lépcső fokos esés miatt) meg hát agyrázkódásra de Boldi mint egy intelligens gyurma (amivel bármi van egyben marad) megúszta néhány folttal és végül minden vizsgálat negatív lett.
Hát valahogyan ezek hatására kavarognak bennem a gondolatok a "kölcsönbe" dologról.

2018. január 29., hétfő

A pici, az emelet, a földszint, a tanítás, a baba

Úgy vártam, hogy írjak.

A PICI
Kezdem is az elején. Domi nagyon vicces. Régen Kori és Simi hatalmas fejezeteket kapott az aranyköpésekre az ötödik gyereknek meg már alig jut ebből. Pedig a nagyok sokszor rákapnak a blogolvasásra és nagyon jókat mulatnak saját magukon. Jó lenne mindent írni...
Domi vicces de nem szalonképes. Úgy magába szívja a nagyok összes szavát, hogy az ő szájából igen csak nevetséges az, amiért a nagyoknak szidás jár. Pedig úgy szeretnék idézni...na majd cenzúrázom és talán lesz egy fejezet hamarosan.
Domi odáig van a dadusért aki Heni néni de Boldi elnevezte Henci mamának (30 éves ) és azóta úgy becézik. Domi közölte, hogy Pókember lesz farsangon és megkérte Henci mamát, hogy legyen MériDzsén és legyen vörös haja ami be van be van fonva (Henci sötét szőke szögegyenes hajú). Azt mondja megoldja nagyon szereti Domikát!
Nagyon magas hangon beszél az oviba lépve hallani, hogy melyik csoport szobából jön ki madár hang és cuki mert bújik nagyon ("bujikázik") és nagyon szeret bent játszani (csak reggel elindulni nem).
Este 7 körül rettenetes üzemmódra kapcsol és mint motoregér körbeugrálja a lakást majd altatásánál és mesénél a gyerek szobában dübörög, alig lehet leállítani sokszor ráugrik a többiekre amitől ők kiabálnak úgyhogy a fektetés azóta sem lett csendesebb...

AZ EMELET
Karácsony reggelén Berci elérkezettnek látta az időt, hogy felköltöztesse népes családját az emeletre. 1 év és néhány hónappal a tervezettnél kicsivel később 2017 Szentestéjén az egész család az emeleten aludt és így van ez azóta is amig a mi földszinti hálószobánk el nem készül. Nagyon hangulatos oda fent közel sincs készen de megnyílt az élettér és a magánszféra kialakulóban van, ennek ellenére egymás hegyén hátán szeretnek a legjobban ami azt hiszem érthető. Kori lány szobát kapott a fiúk kettesével vannak elszállásolva mi pedig a kisebbik párosnál tanyázunk egyenlőre. Otthonos.

A FÖLDSZINT
Kéne könyves meg beépített meg egy szárítógép meg pakolóhelyek és akkor már majdnem készen lenne de egyenlőre nincs félretennivaló még így hogy dolgozom se elég ami van úgyhogy szépen apránként ami lehet hogy annyit jelent, hogy ha majd megnyerjük a lottót. De ez most nem fontos csak a törlesztés és hogy itt vagyunk ebben a házban amire annyira vágytunk mindannyian.

A TANÍTÁS
Egyre rutinosabb vagyok, van kórusom amit csinálok szépen megugrottuk a karácsonyi koncertet de nagyon melós és még mindig vannak olyan osztályok akikkel nagyon-nagyon nehéz. Gondolom ehhez is rutin kell meg egy tantárgy ami nem az ének de hát ez van ebből kell a legjobbat kihoznom és kész. Bercivel csapatmunka van mivel változások vannak a suliba egyre többet kell bent lennem és a betegségek továbbra sem kímélik a gyerekeket annyival módosulva hogy felváltva dőlnek ki és akkor kell lennie valakinek aki ellátja azt a beteget és hordja viszi a többit. Mert szinte egész héten jövés menés van cserkészet, zeneórák, sport és úgy hogy igyekszünk a minimumot hozni de öt gyereknél olyan már nem igazán létezik csak ha mindenki mindig itthon ül ami meg nem túl jó ötlet.

BABA
Editnek (a bébiszitterünk) babája született, mindig is erre vágyott , hogy legyen sajátja (aki hozzánk jár vigyázni annak általában ez be is jön) és most nagyon boldog, a gyerekeim meg sajátjuknak érzik a kicsikét, nagyon szeretnék ha közelebb lakna hogy mindig játszhassanak vele. Edit távozását nagyon rosszul élték meg és azt hiszem ez kölcsönös de hát ez az élet rendje. Vasárnap délután megnéztük Petikét, Kori egy saját készítésű karkötőt fűzött amelyen kirakta a baba nevét betűs gyöngyökből, Simi saját pénzéből vett egy "bújós állatot", hogy a kisbaba hozzá tudjon bújni, Nimród, baba könyvet vett a pénzéből a többiekkel közösen, Boldi rajzolt egy képet amelyen
BOL-DI és PETIKE van nagyon vicces lett, Domika pedig egy Mikulásos könyvet emelt le itthon a polcról úgy érezte ez a leginkább alkalomhoz illő. Mindannyian megcsodáltuk ezt a gyönyörű kis férfit akit abban a percben elhoztam volna de itthon már igencsak jólesett a tudat, hogy nem nekem kell felkelni hozzá éjjel.

2017. október 15., vasárnap

Itt van az ősz itt van újra....

Munka
Túl vagyok a minősítésen, pedagógus I. lettem bár ennek még nyomát sehol sem látom de biztosan így van. A nyaralás közepén portfóliót tölteni nem volt egy álom, sokszor fel akartam adni, hogy minek és elegem van és miért pont én....de hát ez nem így van, ha az ember benne van csinálni kell főleg ha ott van egy család mögötte aki támogatja. Aztán szeptemberbe kiírták a napot, hogy jön A BIZOTTSÁG és onnantól enyhe rémálom vette kezdetét, a minősítés előtti éjjel én zokogtam, hogy nem tudom megcsinálni, a férjem meg kiabált, hogy menjek már aludni mert 3 óra alvással tényleg nem fogom tudni megcsinálni. Aztán megcsináltam, kínkeservesen de túl vagyok rajta szerintem rémesen sikerült a bizottság pedig rendes volt velem és most egy darabig nem jönnek az biztos.
És néha feladnám igen, hogy minek és hogy és bírom e és bírja e a család meg ilyenek aztán mindig van valami megmagyarázhatatlan erő ami tovább visz, ami tovább lendít, hogy csináljam. Csináljuk, mert mindenki teszi a dolgát.
Idén lett két kórusom, egy kicsi harmadikosokkal (sokan és lelkesek) és egy felsős nagyobbakkal (kevesen de lelkesek). Ezenkívül összes hetedik (rémálom  a fegyelmezés), összes nyolcadik (jófejek), három ötödik (könnyű a munka), két erkölcstan (5,6. aranyosak) és a két kórus (ígéretes). Sokkal könnyebb mint 2 éve de még sokszor nehézségekbe ütközöm, például, hogy az ének mindenkinek a lazítós óra és a nagyokkal elég nehéz ennek tükrében bármi értelmeset csinálni. Próbálkozom. Idén 3 napot kell bejárnom ami igen méltányos.

Család
Két ovisom úgy összenőtt, hogy csuda. Most éppen együtt útálják az ovit, sokszor együtt teszik tönkre a csoport munkáját, de van, hogy mint a kisangyalok szót fogadnak és példát mutatnak vagy olyan megnyilvánulással támasztják alá, hogy szerető közegből érkeztek ami nagyon -nagyon megható. Végül egy csoportba kerültek (sokáig hezitáltunk mi a jobb nekik) de végső sugallat a közös mellett szólt és azóta elválaszthatatlan cinkosok, bár Boldi testvéri ölelése néha folytogatásba csap át (csupán szeretetből). Boldi sokat változott egyébként az a reménytelennek tűnő "nem belátás" javulni látszik igazi megbánást látok rajta sokszor és azt, hogy tudomásul veszi, hogy hibázott, rosszat csinált aminek következménye van. Tavaly ennek a szikrája sem volt meg és nagyon aggódtam de úgy érzem érik az idegrendszere, kell még neki ez az egy év ovi, hogy komolyodjon és még rengeteget játsszon iskola előtt. Domika pedig mint  a kisangyal úgy ovizik, a bölcsis múlt miatt egy perc beszoktatás sem kellett neki. Otthonosan mozog, jön-megy csinálja, öltözik, eszik, alszik és néha vadul, de cuki állítólag. A lányokkal nem barátkozik azt mondja az nem jó, és néha szemrehányást tesz, hogy: JAJ ANYA! Miért adtál engem bölcsibe? Én 3 évesen akartam kezdeni az ovit nem akartam én bölcsis lenni!!!! - mondanom sem kell ezt nem magától találta ki, Boldika adja alá a lovat....Domika vadóc, legalább 4 arcsérülése van már felszakad az álla, kizuhan a betonra arccal előre (az álló kocsiból), lehorzsolja a nyakát, beveri a fejét. Igazi öcsi.

Két általános iskolásom szépen teszi a dolgát. Leckét írnak, tanulnak, cserkészeteznek, zeneiskoláznak. Nimród a tavalyi iskolakezdős sokk után megtalálta a helyét, elfogadta, hogy iskolába kell járni és bár nem szereti a kötött tanulási időt de igen jól mulat bent a barátaival, nagyon jó ki osztálya van. Csibész haverjaival a rossz bulikból kimarad csak a vagány dolgokban van benne,, kérdezte a napközis tanár, hogy nekem minden gyerekem ilyen jó mint  a Nimród? - hát dagadtam a büszkeségtől mondanom sem kell, nagyon jól esett, büszke vagyok a fiamra. Idén csellózni kezdett egy nagyon kedves idős tanártól ami terápiás jellegű mert megnyugszik, mosolyogva jön ki és magától leül gyakorolni pedig nem könnyű hangszer. Berci segít neki sokat ha kell késő este amikor haza jön mert egykor ő is csellózott és nem felejtette el. Nagyon édesek együtt a nagy mackó és a kis macika.
Simike kicsit nehezebb időt él. Túl sok az elfoglaltság, nagyon álmodozó, néha elfelejt dolgokat és nem elég összeszedett. Érzékeny nagyon, sokszor úgy érzi minden támadás pedig nem de egy kicsit erősödnie kell, hogy ezeket jól tudja hárítani vagy legalább kezelni és ne omoljon össze. A védekező mechanizmus (ami nekem is csak 30-on túl kezd alakulgatni, hogy mi is az,) kéne neki és akkor talán könnyebben boldogulna. Egyébként humora brilliáns és az esze is jó, csak még egy kis kitartás kéne és több önbizalom ami nem túl nagy egy ilyen felállású nagycsaládban....Terheit nem nagyon lehet csökkenteni így a gimi előtt de segíteni tudunk neki, hogy könnyeben viselje, és tanulni is kell vele az elkalandozás elkerülése végett. Kedvence ha este mellé fekszem és beszélgetünk az ágyban mielőtt elalszik és kérlel, hogy kérdezzek még és még és még és akkor mesél, mesél, mesél....

A gimnazista pedig egyre nagyobb. Jól veszi az akadályokat, bár nagyon fáradt de irtó lelkes mert tetszik neki a közösség, a légkör, a tanárok, az épület, a programok, a közös imák és minden. Egyszóval JÓ és mindent csinál(na) ha lenne még rá ideje de azért sok a tanulnivaló és még zongorázik és táncol is mellette.

Berci csinálgatja az emeletet, apukám jön segíteni hétvégenként ha ráér, hogy még se egyedül kelljen. Mert nem könnyű, hogy mindig csak egy kicsit tud hozzá tenni, de a kicsi nagyon fontos és már nagyon szeretnénk, ha felköltözhetnének a gyerekek mert nem lenne ilyen nagy felfordulás mindenhol. Vagy lenne de akkor legalább már fent is és lassan talán megszűnhetne az építési terület "feeling".
Pihenni voltunk kettesben: az előléptetésemet egy utazással ünnepeltük meg amit még nyáron nyert Berci mikor kihúzták a tombolán a számát, a főnyereményt: 3 nap Bikácson a Zichy Park Hotelben****.  A gyerekeket elosztottuk a 3 nagy Nagymamáékhoz, a 2 kicsi anyuékhoz ment. Nagyon szép időnk volt, csónakáztunk, bicikliztünk, sétáltunk a parkban és rengeteget ettünk mert elképesztően finom svédasztalos ellátás volt. Hát ilyen jó dolgom van robogva a harmincötödik felé.




2017. augusztus 20., vasárnap

Jó kis nyár

Ilyen volt a nyár: tele sok-sok élménnyel, fürdéssel, napozással, bringázással, olvasással, alvással, evéssel, nevetéssel, társasozással, családi programokkal és még sorolhatnám. Feltöltődtünk úgy igazán.
A tenger és Keszthely után Csopakra mentünk ahol majdnem 3 hetet nyaraltunk egyhuzamban. Kori tánctáborba volt egy hetet úgyhogy megvártuk a veszprémi állatkerttel, a kertmozival és a nagy bringázással. A meleget igen jól bírtuk a kánikula nekünk való, bár a munkával kapcsolatos kötelezettséget nehezen bírtam de csak leadtam végül. Domika álla felszakadt miután az ezredik pókember ugrás után egy hajóra mászással megcsúszott és nyissz....majd a kórházban nagyon rosszul ragasztották össze így a kelleténél lassaban gyógyult de miután rájöttünk a hibára korrigáltuk a bevált betadinos kúrával és meggyorsítottuk a folyamatot. 2 nap betegség jutott, egy nekem egy Nimródnak de ezt is kibírtuk. Teljes panzióval nyaraltattak a Nagypapáék túl jó dolgunk volt...
Simi azt mondta hazafelé, hogy ez volt a legjobb nyarunk, sosem volt ilyen jó.
Hát bizony nagy dolog, hogy idén először az egész családunk bringára pattant  és suhantunk a Balaton partján egészen a szomszédos Alsóörsig ahol a megérdemelt fagyi után visszafordultunk. Mert ilyen sem volt még és ez mindenkit ámulattal töltött el (Domit ugyan még csak Berci mögött a kisülésben), de a fiúk még tovább mentek volna.....
Szóval jó volt nagyon.
A Veszprémi Állatkert meg évről évre nagyobb élmény, 5 egész órán át sétáltunk és megnéztük az összes állat bemutatót amit aznap tartottak így,  jobban megismertük a tapírt ami Nimród egyik kedvence lett és a vízidisznó kapibaráról is szereztünk némi többlet információt. Domika lefogta a kiskecske fejét úgy próbálta megtömni a zoo csemegével (amiből aznap már tonnaszámra ehetett szegény) és a gyűrűsfarkú makik etetése és emlékezetes volt.
Egy napra Bercivel elszakadtunk és Badacsonyba utaztunk, hogy megünnepeljük kettesben a 11 éves házassági évfordulónkat, miután a 10 éves az építkezés miatt igencsak felejtésbe merült. Ott is bringáztunk: a szállástól Badacsonytördemicről Badacsonyig és vissza a régi római úton ami gyönyörű mert a hegy oldalába fut magasan és macsakaköves és szépséges a kilátás. Gyenesdiáson pedig az év balatoni fagyiját kóstoltuk meg utána hazatértünk a gyerekekhez akik feldíszített házzal, énekkel, rajzokkal, műsorral, sütivel várták "az ifjú párt", vagyis minket.
Itthon nem várjuk az évkezdést...
                                         Keszthely
                                          Keszthely
                                         Keszthely
                                          Veszprém Zoo
                                          Badacsony kikötő - vissza a kezdetekhez....


2017. július 27., csütörtök

A tenger és ami mögötte van

Hála Istennek eljutottunk harmadszorra is az Adriára! Az előtte levő hetekre inkább nem szeretnék visszaemlékezni nagyon-nagyon nehéz volt. Mindenhol mindenkinek meg kellet felelni, egyszerre kellett (volna) mindenhol jelen lennem majd szétszakadtam és egy kicsit be is lettem támadva amit most  nem fejtek ki hosszasan. Szünet előtt egy hónappal kiderült, hogy augusztus közepéig portfóliót kell írnom és egy kórus pályázatot is be kellett adnom még az év vége előtt. Csak a remény tartott életben, hogy hamarosan itt a nyár!!!!

2 hetet Előd táborában volt a 3 nagy (Kori, Simi, Ninó) reggeltől délutánig. Jót tett nekik a sok úszás és labdajáték, még a Parlamentbe is eljutottak ahol még sosem jártak és a Csúszdapark is nagyon tetszett nekik. Örülök, hogy értelmesen telt a nyár eleje, nekem még be kellett a suliba járnom, a kicsik pedig sokat voltak Nagypapáéknál. Jó volt így.

Nagyon vártuk, hogy Berci is letudja a munkát és végre együtt elutazhassunk messzire!

Eljött a nap és útnak indultunk anyuékkal, testvéremékkel Horvátországba. A gyerekek nagyon jól bírták az utazást, számolgatták az alagutakat, olvastak, beszélgettek, játszottak  a hátsó sorokban. A hangulat kedvéért a tenger felé többször megálltunk a pihenőknél, kávézni, eszegetni aztán robogtunk tovább a nagy kékség felé. Idén kicsit messzebb laktunk egymástól, Éviék szállása 15 perc sétára volt a miénktől viszont az utcájuk végében ott volt a tenger. Sokat jöttek át játszani a mi apartmanunkhoz mi pedig sokat mentünk az ő partszakaszukhoz mert ott nagyon szép tiszta, érintetlen volt a tenger.
Már első este nagyot fürödtünk a sós vízben, nem lehetett a gyerekeket kiszedni, pancsoltak az úszó-és búvárszemüvegeikben és ez ezentúl minden strandolásukra jellemző volt. Reggeli után valamelyik partra mentünk (fantázianeveikkel Panda O,1,2,3,4 aztán lett Koala és Éviék strandja is), utána Tandzsi féle nagyon finom laktózmentes ebédet kaptunk, ezután következett a napi boltozásunk anyuval és Évivel (a fiúk addig sziesztáztak a gyerekekkel) délutántól pedig késő estig megint hatalmas élményfürdőzés és persze az esti fagyizás pola pola két ízzel, egy adag 9 kunáért volt a program. Végig rettenetes meleg volt kint, használtuk a klímát a szobában bent, és nagyon jókat aludtunk és pihentünk. Egyik nap késő délután elmentünk Zadarba várost nézni, gyönyörű volt, igaz a kicsikre végig figyelni kellett mert hatalmas tömeg volt és mindent megtettek annak érdekében, hogy elkeveredjenek és bele essennek a vízbe, de végül egyiknek se sikerült! Nimród és Boldi vállán még papagáj is ült Zadar főterén, Berci tornyot mászott és fentről fotózott.  Hazafelé úton elképesztő villámokat láttunk és nem sokkal később úgy leszakadt az ég amit ritkán látni (már otthon voltunk).

Az unokatestvérekkel (Viola, Írisz) sok vicces filmet forgattak a mieink, Domi néha beszédelgett a képbe de őt jobban érdekelt az este tizes Scooby Doo kezdés mint a fiúk-lányok horrorfilmje. Sokat nevettünk, igazán kikapcsolódtunk, töltekeztünk, jólesett a tengernél kipihenni az egész éves fáradalmakat. Tíz napig pedig egyáltalán nem kellett főznöm, köszönet érte anyukámnak. Egy rövid regényt is elolvastam.

Boldikát utolsó előtti napon elhagytuk a parton (mi egy utcával hamarabb indultunk el felfelé és ő ezt későn vette észre). Utólagos elmondása szerint nagyon megijedt, el kezdett hangosan sírni, de tudta, hogy meg tudja oldani a helyzetet ezért oda ment magyarul beszélő emberekhez és mondta, hogy elhagyta az anyukáját majd elsétált megmentőivel és körbe vezette őket a strandoló helyünkön de mivel nem talált már ott minket elindultak visszafelé. Édesem...Csodával határos módon némi bóklászás után megismerte Éviék erkélyét (a kislányok kiteregetett fürdőruháiról) és haza került a kis kószáló )hívta Évi Bercit aki nem is tudott az eltűnéséről. Már a szálláson voltam mikor rájöttem, hogy Boldi eltűnt, kirohantam a fürdőből, tárcsáztam Évit aki azonnal mondta, hogy ott van náluk a kisfiam, magyarok megtalálták és vissza hozták (bár azt nem értették hogyan hagyhattuk el...). Akkor kaptam csak sokkot mikor rájöttem mi történt és bele gondoltam mi lehetett volna ha a JóIsten nem vigyáz rá. Szent Antal az elveszett dolgok megtalálója és Boldikának pont Ő a védőszentje....hát így került elő mielőtt még jobban eltűnhetett volna....

Domika büdi tengernek, közeli bedencének, illetve közeli tónak nevezte a partszakaszokat, és mindig ő volt aki utoljára kijött a vízből, óriási pancsolást rendezett. Legtöbbször köpenyben sétált haza a partról és nagyon várta, hogy a testvérem meglássa benne, idézem: "Ha ebben meg lát Évi, Yodának fog nevezni!" Rengeteg vicces dolgot beszél erről egy külön bejegyzést kell majd írnom, hogy legyen nyoma mert elképesztő!

Kori az elején rettegett a tengeri uborkáktól és a lenti élővilágtól már -már fóbiába csapott át de Berci türelmének köszönhetően második napra már egyre bátrabb lett és megbarátkozott a tengerrel, az apukájával meg szívesen ment búvárkörútra és néha le is pillantott a mélybe.

Simike halat szeretett volna fogni mindenáron (ez Kori nagy szívfájdalma is volt, hogy Viola nagyon sokat fogott), végül sikerült 2 minipéldányt kihozni és megmutatni bizonyára halak voltak mert miután kívántuk, vissza engedtük a vízbe őket. Simike egyetlen sérülését rendhagyó módon szerezte: nem, nem a tengeri süntől és nem a sziklás parttól lett, hanem lefordult mellőlem az ágyból és reggelre vérzett  a lába...

Nimród igazi társa volt Siminek a vízilabdázásban, sokat passzolgattak, úszkáltak, bolondoztak együtt. Vízbiztos lett a harmadik gyerekünk is ami nagyon megnyugtató, sőt egyszer azt mondta, hogy lehet úszó lesz...Egyébként őt is nagyon érdekelte a lenti világ, sokat nézelődött a vízben és tetszettek neki Berci fogásai (rák, sün, sünpáncél, kagyló).

Boldika hozta a bolondos formáját a vízben is, sokszor érezte magát kitaszítottnak (Simi Ninó már nagyfiúk hozzá, Domi meg játszótárs de sokszor túl kicsi hozzá). Aztán hozzám bújt édes Mama kifejezéssel és megnyugodott.

A hazafelé út gyorsan eltelt, megint Berci vezette a kisbuszt mint oda fele úton, és bár senki nem várta a hazaérkezést azzal vigasztaltuk magunkat, hogy pár nap múlva újra utazunk.

Berci dolgozott 3 napot a hidegfront alatt, a negyediken pedig elindultunk Keszthelyre ahol az Erzsébet program keretében töltöttünk el 4 nagyon meleg napot. Kicsit izgultunk a szállás és ellátás miatt, az elmúlt években túl jó dolgunk volt Siófokon az egybenyíló szállodai szobákkal, elképesztő finom svédasztalos háromszori étkezéssel de ez a lehetőség idén már nem volt választható így a többi közül próbáltuk lefoglalni a számunkra legkedvezőbbet. Így döntöttünk a keszthelyi Hotel Hullám mellett amely első nyomozásaim során Keszthely szégyeneként volt feltüntetve az interneten és egy kísértetházhoz hasonlított a leginkább de azzal nyugtattuk magunkat hogy a közeli Helikonba kapunk ételt és akkor az biztosan jó lesz. Jó is volt, de még mennyire! Amikor megérkeztünk nagyon tetszett, hogy rögtön a parton, a sétány, a Balaton part, a kikötő, a bazársor, a játszóterek szerte ágaznak a Hotel Hullámból, mintha ez lenne a csomópont és minden köréje épült volna. Az épület szép, nagyon hangulatos múltszázadbéli bár kicsit rozoga és nagyon kiált egy hatalmas felújítás után. A portán a recepciós egy security bácsi kék pólóban fogadott minket és átadta a szoba kulcsokat ami bánatunkra kettő volt így hamar szembesültünk vele, hogy szét leszünk osztva. Nem baj, ezt is feldolgoztuk, Berci aludt 2 kicsivel én 3 naggyal egymással szemközti szobákban. A reggelit, ebédet, vacsorát a Hotel Helikonból hozták (ami 3 csillagos Hungest Hotel) és mi is hozzájuk tartozunk csak mi a Hullámban lakunk. Svédasztalos kínálatban, nem túl nagy választékos de nagyon-nagyon finom ételeket ettünk mindig izgatottan vártuk az étkezéseket (napi 3-szor). A keszthelyi strand nagyon szép és gyerekbarát kialakítású amiben volt egy Balaton alakú medence amivel nem tudtak a gyerekek betelni úgyhogy az élővíz mellett sokat fürödtünk a medencében is. Kétszer vízibicikliztünk délután mert akkorra már igen telített volt a strand (főleg a gyerekfürdetős részen) ami egy kicsit már túlzás volt, úgyhogy kihajóztunk és mindenki ugrált, csúszkált a két kicsi karúszóval, a három nagy anélkül természetesen.
Esténként sétáltunk a parton nem túl nagy szerencsénkre éppen sörfesztivál volt ami egyet jelentett a hajnalig tartó zenebonával de második estére ezt is megszoktuk valamennyire, a vele járó kürtöskalácsozás, vattacukrozás, ugárlóvárazás pedig kimondottan tetszett  a gyerekeknek.
Kivételesen senki nem tűnt el, Nimród sérülése első nap egy kagyló okozta vágás lett amit a parti vízimentők azonnal elláttak így délután már újra fürödhetett. Nimród a szép dolgok és az elmúlás megsiratója kicsit durcáskodott az első nap, hiányzott neki a "siófoki álomhotel", a vérző lába pedig csak még lejjebb húzta a lejtőn, viszont idővel kezdett rájönni, hogy az étel itt is finom és az ágy itt is puha és itt is van Balaton meg vízibicikli meg kürtöskalács (ami máshol nincs!) meg fagyizó a hotel mellett, úgyhogy második nap délutánjára visszanyerte nyaralókedvét, utolsó napon pedig kifejezetten szomorú volt, hogy távoznunk kell.
Utolsó este felsétáltunk a Fő térhez ahol beültünk egy szép cukrászdába, majd megcsodáltuk a kivilágított Festetics Kastélyt ami nem csak minket lányokat de még a fiúkat is elkápráztatta.
Negyedik nap haza jöttünk, hazafelé megálltunk anyuéknál pizzázni.

A ház is halad, voltak nálunk Ati papa járólapozni és Juci mama festeni az emeletet, két jó napot eltöltöttünk közös evéssel és házépítéssel (én inkább csak a konyhában álltam). A gyerekek nagyon örülnek nekik, szeretik ha itt vannak azt nem mondom, hogy nagy segítségek de Domi például Ati papa mellé áll és folyton csipog a fülébe. Boldika pedig délutáni alvás helyett üvölt egy darabig, de előtte elmagyarázza Ati papának, hogy így szokta és akkor egy idő után mikor eleget sírt már a szobában elő jön.
Aztán egy napot Előd testvérem is dolgozott az emeleten a gyerekkori barátjával Marcellal, hogy a mieink minnél hamarabb felköltözhessenek végre az emeltre. Nagyon örültünk, még jönni fognak és akkor majdnem kész lesz minden!

A portfóliómnak neki estem, segítség, hogy Berci szüleihez lemehetünk ahol unokatestvérekkel játszanak az enyémek (végeláthatatlan focizás a kertben) és kapunk finom ebédet. A nagynéném is eljött segíteni és akkor rájöttem, hogy még nem tartok sehol...de holnap is jön és akkor megint haladunk valamennyit.

Régen írtam, sok a mondanivalóm.
De mára ennyit.
Köszönöm, hogy olvastok!

2017. május 11., csütörtök

Kicsi Bódi kicsi bódítása

Régóta nyugtalanított Boldinak a Joe Cockeres hangja amivel hallhatóan sokszor szenved mert hol elmegy hol elcsuklik mindig reszelős és erőltetett az ének pedig hát az valahogy nagyon nem megy.
Amióta dolgozom kevés időt szánok a "feleslegesnek" tűnő orvosi vizsgálatokra, örülök ha hét elején elintézem amit a tanítás miatt hét vége felé már nem tudok. Hát Boldival is így voltam csak halogattam a fül orr gégészetet végül eljutottunk 2 hete ahol arra jutott a doktornő, hogy először ki kell zárni a szervi elváltozást, utána lehet helyes hangképzésre és logopédiára irányítani. Laryngoscopiát írt elő a doktornéni ami altatásos tükrözést jelent.
Ahogy közeledtünk az időpont felé mindenféle történt a családban,a munkában csak, hogy ne menjen simán az ügy, hogy ne menjek bele nyugodtan a dologba, nátha, fertőzések, főpróbák ahol én zongorázom az egész alsónak szóval minden minden. De aztán sok sok ima után eljött  a csütörtök reggel és Berci el tudott vele indulni a kórházba én pedig a gyerekek és dolgaim elrendezése után mentem utánuk ahol Boldival még 2 órát tölthettünk mielőtt elvitték. Nagyon ijesztő bármilyen kis beavatkozás, hogy hogy reagál, hogy felébred e hogy mit találnak. Mindig az ijesztő ami van na meg a bizonytalanság és kiszolgáltatottság. De Berci ott volt és ő mindig stabil és megnyugtató ami jól kompenzálja az én aggódós gyengeségeimet. Az orvosok és ápolók mind nagyon aranyosak, kedvesek voltak. Boldi végig bolondozott jókedvű volt de azért nagyon izgult mert sokat kérdezett és ugrabugrált az ágyban de nagyon tetszett neki "a másik száj" a kezében ahol tud inni (branül) és végig egy kis kinder autóval játszott amit még lent kapott az előkészítőben és amit elneveztünk "Vissza a jövőbe kocsinak" úgyhogy azt mondogatta, a reszelős hangján, hogy doki doki doki amin én egyfolytában nevettem a szobatársaink pedig igencsak csodálkoztak....
12-kor Berci kísérte le a műtő elé és ő várta végig amíg elaltatják és a 10 percet amig a beavatkozás tartott. Ezalatt volt része ölelésben ("mert az ingyen jár" - mondta neki Mariann a nővér), meg egy ájult anyukában (aki szerencsére nem én voltam), Bruce Willissel is találkozott aki  a beteghordó (és ő hívta magát így) nagy darab kopasz férfi (Boldika kedvence volt) és Berci a karjában aludhatott el Boldika aki először valami furcsát érzett aztán elernyedt és akkor elvitték a műtőbe.
Végig mindenki kedves volt és megértő, gyerek - és szülőbarát.
Aztán felhozták ezt a kicsi fiút az osztályra kb 25 perc mulva Bruce kezében aludt jött utána Berci és az altatós orvos, letették hasra az ágyra én meg azt hittem valami baj van de megnyugtattak, hogy aludjon csak minden rendben ha felkelt és evett ivott, akkor haza mehetünk. Egyébként meg nem találtak semmi rémes elváltozást vagy csomót csak az erőltetés látszik a hangszalagjain amit a foniátrián és a logopédián kéne orvosolni.
Hála Istennek!
Ezen is túl vagyunk!
Estére együtt voltunk, kicsit szedettvedett viharvert családként de akkor is együtt!

            

2017. március 7., kedd

"Isten akarata"

Nagyböjt van. Megbeszéltük, hogy a gyerekek ez idő alatt nem kéregetnek a boltban semmiféle finomságot. Bevallom nekem is meg kell majd állnom, hogy ne tegyek a kosárba ilyesmit de megpróbálom legyőzni majd ezen gyerekes vágyaimat.
Na szóval, mise után bementünk a kisboltba kifliért. Boldika jön-megy, nézelődik majd a csokik és gumicukrok polcához érve megáll és jó hangosan méltatlankodik: - De hát ezek MIÉRT NEM ÉRTIK MEG ISTEN AKARATÁT??? - talán még a kezeit is széttárta. A boltos néni mentegetőzött kicsit, hogy nem tehetnek róla ki kell tenni ezeket de Boldika akkor is rosszallóan nézett az édességes pult felé.
Tündéri volt.
Aztán kimentünk és Domika is bólogatott mikor magyaráztam, hogy: - Tudod Domi azért nem veszünk most édességet mert nagyböjt van és lemondunk róla, érted?
Domika: - Igen...hol van a rudim?

Hát így. De meghat ahogy megértik és próbálnak határt szabni saját vágyaiknak. Kori egy szót se szólt amikor távollétében elfogyott a szülinapi torta és egy falat sem jutott neki, sőt enni sem hajlandó 3-nál többször de elmondtam neki, hogy az a szigorú böjti napokon van, kisgyereknek ennie kell!

Kaptunk egy autót.
Pár nappal azelőtt, hogy kihirdették az irodalmi pályázat eredményét, ahova elküldtem nagycsaládunk történetét. Nagy pénznyeremény volt a fődíj, gondoltam nekem való úgyis szeretek magunkról írni és talán ha nyerek, tudunk venni valami kis gurulót amivel könnyebben boldogulok a hétköznapokban. Nem nyertem, sőt meg se említették az írásomat, a Gondviselés viszont elviselhetőbbé tette a kudarcot azzal, hogy az autót megkaptuk attól a családtól akik hamarosan messzire költöznek.
Van viszont egy szép fotó a keresztlányommal (aki vasárnap lesz azzá), és egy zöld DINO ami remélhetőleg még sokáig fog minket szállítani.
Hála, hála érte!