A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2017. március 7., kedd

"Isten akarata"

Nagyböjt van. Megbeszéltük, hogy a gyerekek ez idő alatt nem kéregetnek a boltban semmiféle finomságot. Bevallom nekem is meg kell majd állnom, hogy ne tegyek a kosárba ilyesmit de megpróbálom legyőzni majd ezen gyerekes vágyaimat.
Na szóval, mise után bementünk a kisboltba kifliért. Boldika jön-megy, nézelődik majd a csokik és gumicukrok polcához érve megáll és jó hangosan méltatlankodik: - De hát ezek MIÉRT NEM ÉRTIK MEG ISTEN AKARATÁT??? - talán még a kezeit is széttárta. A boltos néni mentegetőzött kicsit, hogy nem tehetnek róla ki kell tenni ezeket de Boldika akkor is rosszallóan nézett az édességes pult felé.
Tündéri volt.
Aztán kimentünk és Domika is bólogatott mikor magyaráztam, hogy: - Tudod Domi azért nem veszünk most édességet mert nagyböjt van és lemondunk róla, érted?
Domika: - Igen...hol van a rudim?

Hát így. De meghat ahogy megértik és próbálnak határt szabni saját vágyaiknak. Kori egy szót se szólt amikor távollétében elfogyott a szülinapi torta és egy falat sem jutott neki, sőt enni sem hajlandó 3-nál többször de elmondtam neki, hogy az a szigorú böjti napokon van, kisgyereknek ennie kell!

Kaptunk egy autót.
Pár nappal azelőtt, hogy kihirdették az irodalmi pályázat eredményét, ahova elküldtem nagycsaládunk történetét. Nagy pénznyeremény volt a fődíj, gondoltam nekem való úgyis szeretek magunkról írni és talán ha nyerek, tudunk venni valami kis gurulót amivel könnyebben boldogulok a hétköznapokban. Nem nyertem, sőt meg se említették az írásomat, a Gondviselés viszont elviselhetőbbé tette a kudarcot azzal, hogy az autót megkaptuk attól a családtól akik hamarosan messzire költöznek.
Van viszont egy szép fotó a keresztlányommal (aki vasárnap lesz azzá), és egy zöld DINO ami remélhetőleg még sokáig fog minket szállítani.
Hála, hála érte!


2017. február 21., kedd

Lelki dolgok meg a programok

Néha elhagy az erőm és a lelkesedés. Komolyan.
Annyira vágytam már, hogy ne minden telünk a betegségről szóljon és eddig nem is volt vészes a szezon de most a fizikairól a lelki megpróbáltatásokra helyeződik a hangsúly.
Talán túl komolyan veszem az egészet, hogy minden rezdülésük engem nagyon megvisel. Talán nem kéne ennyire akarnom, hogy boldogok és elégedettek legyenek és nem szabadna elvárnom, hogy mindig mosolyogjanak mint kiskorukban.
Nőnek, annyira, hogy mikor kezembe kerül egy 2 évvel ezelőtt készült balatoni kép ahol mindegyikük olyan kicsi és cuki, hogy arra nincsenek szavak meghatódom, elérzékenyülök és siratom a "babakorukat" amikor mindig annak örültek a legjobban ami van. Ezt most elveszni látom, ahogy nőnek értik meg egyre jobban az élet nehézségét, látják egyre inkább hibáinkat és a világ hibáit és amikor látok egy kismamát kezében a pár hónapossal aki úgy mosolyog az anyjára mintha semmi nem lenne rajta kivül a világon akkor kicsit elönt a szomorúság, hogy ez egyszer csak elvész és a rózsaszín köd mindinkább szertefoszlik az évek számának gyarapodásával.

Most először adom be a bölcsist és az ovist az intézményekbe a síszünet ideje alatt, hogy az iskolásokra figyelhessek. Mert ott nincs síszünet de legalább farsang meg úszás igen, és csak egy kicsit fáj, hogy nem tudok ötfelé figyelni mint régebben amikor még nem voltak ekkorák.
Mert, hogy Nimródnak nehéz a dolga az iskolában az egyértelmű és most úgy látom jólesik neki, hogy csak három gyerek ül az ebédnél és beszélhet és nevethet és a kicsik nem cukizzák és üvöltik túl, hogy rá ne jusson figyelem és ez neki most kell mint  a sivatagban az oázis.
Simit se láttam régóta ilyen viccesnek (pedig mondják hogy nagyon jó fej az iskolában) itthon sértődéssel próbálja magára vonni a sokszor nemlétező figyelmem és Kori sem olyan hisztis mint az elmúlt hetekben amikor csitítani kellett már mert minden idegesítette a fiúkban de valószínű csak az iskola utáni kimerültség vette el a kedvét a "testvéri" szeretettől.

Hétfőn délelőtt a Decathlonba mentünk a 3 naggyal, üres volt így teniszeztünk és pingpongoztunk meg golfoztunk és tollasoztunk amikor elkalandoztam az úszonadrágok között és vissza tértem a mászófalhoz láttam, hogy mindhárman a földön fekszenek és verekednek elég csúnyán. Megkértem keljenek föl és ne hozzanak rám szégyent mindenki szerint a másik volt a hibás (nem vitatom szerintem is) de azért ez még sem volt szép dolog. Fájt. A szememnek leginkább.
Az Ikeába már jobb volt a helyzet, békésen megették a sütiket (Nimródnak kupon járt a szülinapért) és a fagyin se vesztek össze mert mindenki nyomhatott egyet a 120 forintosból és hazafelé már egészen nyugodt volt a hangulat vagy csak az evéstől hallgattak annyira. Ki tudja....





Domi hétfőn Mikulás volt a bölcsi farsangon, mindenkinek osztott Haribót Szilvi segítségével és nagy sikere volt még másnap reggel is így köszöntötték, hogy megjött a Mikulás!. Mesélte itthon, hogy Dusi tűzoltó volt, Beni katona, Nati pedig Matykanő (azaz Macskanő). Mondtam biztos nagyon aranyos macskanő volt erre tiltakozott, hogy neeeeeem Nati nagyon rossz Matykanő volt...


Boldi meg ez idő alatt az oviban bandázik amit nem vesz nagyon zokon mert van barátja, Albert, és a többiekkel is jóban van. Ma úszni volt és lelkesen mesélte a csoportokat amiket ő nevezett el. Eszerint van Kezdő, Haladó, Legyőzhetetlen Mester, és Szuperhős. Ő a Haladóban van.
Péntekről szombatra Lauráéknál aludt Albert barátjánál. Volt egy igen vicces jelent ami  fölött azóta se térünk napirendre.
Boldi: - Laura, nektek luxuslakásotok van.
Laura: - Dehogy Boldi!
Boldi körülnéz: - Ez a bútor új? (egy régi nagy tálalóra mutat)
Laura: - Nem, még Peti kapta a nagymamájától.
Boldi: - És él még a Nagymama?
Laura: - Nem már meghalt...
Boldi elváltoztatott hangon megszólal:  - És az volt az utolsó szava, hogy legyen ez a bútor a tiétek?

Hát azóta szakadunk a nevetéstől....

Szombat este Bercivel báloztunk, a Prohászka Gimibe. A két nagyot bevállalta a Nagymama a labiba, 3 kicsi pedig Budajenőre ment ahol az unokatestvéreim fogadták őket szombatról vasárnapra. Mindenki jól érezte magát a gyerekek itt-ott mi pedig Bercivel a műsoros, zenés-táncos, teaházas, fogadásos, kávézós, tombolázós szülői bálban. Jó volt kikapcsolódni, beszélgetni, nevetni.

Es már megint bebizonyosodott, hogy nincsenek véletlenek mert egy barátnőmmel futottam össze múlt héten miután úgy döntöttem nem szállok buszra, hogy eljussak a bölcsibe s így útközben találkoztunk és ő hatalmas felajánlást tett amit majd később írok meg...

Ma este Berci Padthai randi ételt hozott mert ünnepeljük a meghívásunkat egy díjátadóra (amin valószínű nem kapunk díjat de mindketten ott lehetünk és boldogok vagyunk emiatt).

Addig is éljen a síszünet, csütörtökön már munka meg iskola!








2017. február 3., péntek

Január és február 1.

Már vagy 5 elkezdett bejegyzést töröltem mert úgy véltem egyik sem tartalmazza a lényeget. Mert a lényeg olyan egyszerű megint csak hol ilyen  a kedvem hol olyan és ha megjelentetem lehet, hogy másnap már nem is úgy gondolom ezért csak néhány gondolatot osztok most meg az elmúlt hónap eseményeiből. Talán ezt nem törlöm ki...

Nimród 7 éves lett. Olyan komoly, olyan kimért csak akkor nevet ha az ő ágyára teszem a tiszta ruhákat és megkérdezi miért van ott, de sokszor felkapja a vizet és elrohan zokogva (mint egy igazán sértett férfi), de sírt akkor is mikor látta  a busz balesetes hírt (bár azt mondta csak ásított azért könnyezik - de én tudom hogy nem) és azt állítja nem szereti az iskolát pedig elmondások alapján a kelleténél is elevenebb és mindeközben gyönyörűen tanul. Egyedül bepakol, reggelente siet, hogy el ne késsen, másnapra összekészített ruhával fekszik le aludni és  önálló de velem zárkózott és keveset mesél kivéve ha meglátogatjuk az iskolából hazafelé Nellit, aki cukorkát árul. Gergely pápa szerepében nagy szöveget kapott (amivel mennek az osztállyal iskolát reklámozni az ovikba) és az úszást is megszerette ahova Simi osztályával járnak heti egyszer. Turandot történetére úgy figyelt mint akit elvarázsol a mese, próbálta kitalálni a feladványokat és meghatódva hallgatta A.Bocelli előadásában az Nessum Dorma áriát, és kérlel, hogy fizessem már be a bábszakkört mert azt nagyon szereti...

Kori jó írásbelit írt a gimnáziumba (39-39), tavasszal lesz elsőáldozó amire szívvel lélekkel készül és bár nem egy konfliktusa van a fiúkkal azért a bajban mindig segít nekik és félreteszi sértettségét. Jól tanul egy négyese volt környezet, a tánc a kedvence, a zongorát csinálja, a szolfézst nem szereti.

Domika" egy cókra" még mindig vissza fut hozzám az ajtóból mielőtt indulna a bölcsibe. Végre hamarosan leszokik a pelusról, szeretik bent, figyelnek rá van egy aranyos kis barátja Dodi (aki egyébként Dudi mert Dusán de Domi Dodinak hívja) és nagyon szeret itthon játszani a többiekkel, de azt nem bírja ha nem figyelnek rá. Multkor telefonáltam, bólogattam miközben kérdezett valamit de rám szólt, hogy "jaaaaaaaaj ne bólogassál már!" - és igaza van, rá is figyelni kell! Este rám szól ha nem imádkoztunk és vissza hív a szobába el ne maradjon a kedvence az Áldjon meg Téged az Úr kezdetű imádság.

Simike humora hetedhétországraszóló az iskolában, az osztályfőnök nagyon szereti és értékeli a bolondozásait amit teljesen szívből és naívan tesz mindenféle mórikálás nélkül. Legutóbbi fogalmazásában ami a karácsonyi szünetről szólt azt írta, hogy az étterem volt a legjobb és kedvence a Madártej Floating Island (amit így is ejtett ki) és más tanároknak is fel kellett olvasnia mert annyira cuki volt. Simi cuki, tényleg az. Álmodozó még mindig de közben észnél van, kitűnőt hozott. Látványosan tud unatkozni ha nincs kaland, multkor anyuék elvitték csak őt Velencére és mérhetetlenül boldog volt és teljesen feltöltődve jött haza.

Boldi pedig az alvótársam, este követel maga mellé addig nem hajlando aludni és hajnalban mindig megjelenik a jeges talpával töltődni mert neki az kell különben "tudom, hogy utálsz anya van!" - dehogy utálom jaaaaj hiába mondom. Barátaink 4 hónapos Kamijjamájiát a magáénak érzi, multkor ők vitték haza és kifelé menet az oviból utat tört azt mondta: VIGYÁZAT ÚJSZÜLÖTTEL VAGYUNK! és ma is azt mondta Laurának, hogy ha nincs otthon a férje akkor szívesen átmegy vigyázni rájuk. ÉS ha megnő Kamilla akkor is csak vele fog foglalkozni.

Bercit is januárban ünnepeltük, elvitt korcsolyázni és a Padthaiba enni olyan jó volt a szülinapja! Még álmodozunk egy kis utazásról de majd annak is eljön egyszer az ideje.
A ház is csak félig van használatban kéne festeni az emeleten hogy felmehessen a csipetcsapat bár roppantul élvezik a lenti "olaszoshangulatot".





2016. december 28., szerda

Karácsony 2016

Az első karácsony a saját házunkban....

Nem egészen úgy ahogy terveztük hanem még annál is szebben és hálásabban telt.
Berci azt mondta 24-én este mikor már mindenki aludt, hogy milyen szép, hogy el akarják hinni a csodát...mert mi is el akarjuk hinni...

Az emelet nem lett készen pedig szerettük volna ha megnyílik a tetőtér is az ünnepre, de ez már nem számít. Advent negyedik vasárnapján végre Berci is velünk jött a misére oly sok apátlan hétvége után. Embert - és "családot próbáló" időszak volt ez, de végül együtt érkeztünk meg a kis Jézus jászolához...

A Szentestét itthon töltöttük, majd kezdődött a vendégeskedés: 25 Nagypapáék, 26 Budajenő, 27 Ati papáék, 28 Anyuékkal családi Trófeázás. A legszebb pillanat számomra a 27-e volt amikor Tündi és Zolika eljöttek megnézni a házunkat. Zolika megmászta az emeletet (K2) mert érdekelte mi van fent, aztán Tündi is körülnézett. A gyerekek énekeltek, zongoráztak nekik, ők pedig gyönyörködtek, mi pedig örültünk. Ennél többre nem is vágytam idén karácsonykor...

Mindenhol sok öröm, és  nagy játék várt a gyerekekre. Hálás vagyok, hogy nem lettek betegek (bár Boldinak majdnem sikerült) és mindenkivel együtt ünnepelhettünk. Jó, hogy nagy a család, sokfelé mehetünk és most már hozzánk is egyre többen jöhetnek mert elférünk.

Budajenő 26.




Tündi és Zolika a házunknál 27.





Ati Papáéknál 27.


Trófea Anyuékkal 28.


2016. október 22., szombat

Életjel

Olyan rég írtam. Már alig enged be saját kis oldalam. Na és beléptem és megláttam a kedvenc képem amin mi vagyunk heten és hát kicsit összeszorult a szívem...
Olyan periódusba vagyunk ami nem esik jól. Nehéz róla írni de Kata kérdezte mi van velünk így hát beléptem, bár azt se tudom van e még olvasóm...

Szeptember 19-én a nagycsaládos nyaralásunk után az új házba jöttünk haza. Kicsit sietősre sikerült az elválás de így jött ki a lépés, hogy Siófok után már itt alszunk. Az első pár nap konyha nélkül telt, hatalmas felfordulással, reggeli kapkodással, hisztikkel, nem találunk semmit hangulattal, zacskóból öltözéssel, de átvészeltük. Mindig jött segítség és napról napra komfortosabb lett a házacskánk.
Nagyon szép, kedves otthon rengeteg tennivalóval, szeretünk itt lakni.

Az idei tanévben Nimród első osztályos lett, nekem maradt a heti két tanítási napom (csütörtök, péntek 13 óra RENGETEG!: 9 ének, 3 erkölcstan) és nincs autónk roncs lett belőle így egyedül gyalog járok a gyerekekkel ide meg oda (fárasztó!).
Hiányzik a vezetés, megnyugtat és a biztonság, hogy bármi van ott vagyok értük és 15 perc alatt mindenki a kocsimban ül bármi történjék....ez most nincs. Bár az iskola közel van, az ovi és a bölcsi kiesik és amikor mindenkit beszedek a falu különböző pontjairól akkor az csaknem két óra....

A ház rengeteget elvisz. A felső szint még lakhatatlan az alsóban próbálunk boldogulni. Berci hétvégenként a felsőt csinálja Ati papával úgyhogy a hétvégék erről szólnak a hét közben pedig a gürizésről, Berci három állása plusz ami még bejön, nekem az a fél meg az öt gyerek.

Nimród nem szereti a sulit. Mindig van egy akire nagyon kell figyelni mert éppen valamit nagyon nem szeret(ne) és mert jelzi, hogy valami nem jó. Tavaly a Boldi balhézott és Domi szenvedett most Domi szereti végre a bölcsit, Boldinak is jó az ovi. Most Nimród az aki dühöng mert neki ez bizony nem tetszik. Na meg az úszás sem amit egy héten egyszer kell kibírnia de csakis zokogva hajlandó átvészelni. Egyébként nem a tanulással van a baj hanem az üléssel meg az órákkal amik hosszúak meg a sok fegyelemmel amit követelnek. Ez van. Kettővel mázlink volt, most harmadikra már nem annyira...Mindenesetre figyelni kell a dologra és próbálunk is ebből kell, hogy teljen az erőnkből. De fáj a szívem miatta, nagyonis mert tudná csak nem akarja.

Kori negyedikes. Kicsit versenyistállóvá vált ez az év. Nagy a hajtás a katolikus gimi felé úgyhogy igyekszik felvenni a tempót úgy, hogy közben zongora és tánc is van heti kétszer, szolfézsra most én készítem hogy annyival kevesebb legyen a  különóra. De hajt és csinálja, rendes kislány csak én szomorodok el mert nem nagyon tudok neki segíteni (a környezet összefoglalás is meghaladta a képességeimet).

Simikét nevezték a Bolyai matekra és anyanyelvre. Egyenlőre nem az a versenyzőtípus nagyon izgul na meg fél és nem olyan lelkes de azért úgy látom fontos neki, hogy ott van a top néhányban ott legelöl mert okos ügyes (és szép) is persze és szereti az iskolát az osztályát, meg mindent. Gyönyörűen zongorázik és sokat és magától és dülöngél is hozzá pedig senkitől nem látta de olyan kis művészalkat, hogy csak na!

Domi kapott a bölcsődében egy kedves melegszívű gondozónénit Szilvit akit nagyon megszeretett és Szilvi is őt. Vendellel nagy barátságba került, Ingridre segít feladni a cipőt és sokat segít a csoportban, nevelgeti  a többieket: a gondozónéni jobbkeze. Itthon borzasztó hangos, úgy is beszél és akaratos is rendesen (tudom a korral jár) üti a többieket ha valami nem úgy van ahogy szeretné. De még ő itthon a baba, bármit csinál a testvéreinek is "cuki Domi". Én pedig Mamucici vagyok mert így becézget engem.

Boldit kicserélték (itthon nem, csak az oviban!). Amióta Nimród elment a csoportból felszabadult, de jó értelemben. Kezelhetőbb és sokat segít, Ági néni, Ildi néni is megkönnyebbüléssel számol be a nagy változásról. Azért még Boldi(s) maradt de sokkal kevesebb a konfliktus. Örülök nagyon mert tavaly meg emiatt voltam elkeseredve...Itthon egész nap pókember jelmezbe járkál, feszít és tevékenykedik. Hirtelen haragú és nagyon dühös ha megzavarják a testvérei valamiben, olyan harsány mint volt de szelídebb (vagy inkább belátóbb) lett valamivel. Ha tehetné mindig velem aludna el, úgy hív, hogy "Szejejmem"...

Nem a kedvencem a tanítás. Igen csak két nap de sokat agyalok rajta  a többin is, hogy mennem kell. Kaptam a 9 ének órám mellé még 3 erkölcstant. Nem ez volt minden vágyam hittan jobban esett volna de így történt hát el kellett vállalnom mert nincs más. Mindkét tantárgy olyan ami nem érdekli a gyerekeket (kezdem azt látni, hogy a telefonon kívül nem érdekli semmi őket). Sokan szeretnek de elkeserít a mai gyerekanyag. Ez a rengeteg neveletlenség, tiszteletlenség kiborító. Berci mondja, hogy ne vegyem magamra és nem szabad vele foglalkoznom - sajnos én nem ilyen vagyok. Próbálok nem foglalkozni vele de nem ilyen vagyok és kész. Bemenni lenyomni, kijönni elengedni. Ez a feladat. Próbálom így. Mindig újra és újra így.

Hajtás van és egy kicsit elveszünk benne. Nagyon fáj ez most de bízom a kegyelemben ami egyszer csak felragyog és kitisztul minden. Arra vágyom, hogy több időnk legyen egymásra a gyerekekkel, nekünk Bercivel mindenkivel külön-külön és együtt is. Bízom benne, hogy lesz olyan, hogy leszünk még úgy mint ezen a képen itt fent...

2016. augusztus 19., péntek

Elég volt!!!

Azt hiszem elsők közt leszek aki aláírja a petíciót a rövidebb nyári szünetről!!!!
Bár még csak ötödik napja nyomom  a gyerekekkel "egyedülálló anyaként", már most elegem van az egészből. Nem is tudom, hogy az állandó üvöltés, visítás, árulkodás, rendetlenség, összefolyó étkezések a rosszabbak vagy az utazás buszra föl buszról le, egyik boltból ki a másikba be, bevásárlás, ügyintézés időben haza érés rohanás kapkodás autó és apa nélküli augusztus végi szenvedés. Az is igaz, hogy nem tudnak rendesen viselkedni amikor megyünk valahova. Na jó néha tudnak de általában nem. A buszon összevesznek (főleg, Boldi) visítanak  a helyért (főleg Boldi), várakozás közben próbálnak kiesni az úttestre (főleg Boldi), verekszenek (főleg Nimród). Megértem, hogy rossz nekik de az egyiknek csak lyukas cipője van, venni kell,  másiknak nincs gumicsizmája, venni kell, a harmadik táborba megy ahova olyan listát írtak ami két hétre is elég lenne de a ruhatára rettenetes, és akkor még nem ettek és nincs ebéd és vacsora meg reggeli meg uzsonna meg rendes gyümölcs meg mósószer a ruhákhoz meg pelenka. A játszótérre már be se merem tenni a lábamat mert ott is csak a baj van. Ilyenkor elkeseredek mert azért mégiscsak én neveltem őket és ezek szerint nagyon-nagyon rosszul. Ennek nem szabadna ilyen hangosnak lennie.
És nincs autónk mert tönkre ment és így borzalmasan nehéz ennyi mindent elintézni.
Nincs aki vállalja őket.
 Berci dolgozóból ki, a házba be és van, hogy csak hajnalban ér haza annyira hajtja.
De nem lesz augusztusi költözés mert nem lesz kész nincs annyi erő meg pénz meg semmi.
2 hete vesegörcsöm volt, tegnap sikerült megszabadulnom a kőtől ami végig karistolta az egész belsőmet de végre vége a szenvedésnek. Az is borzalmas volt 5 gyerek mellett elhajtani a követ napokon keresztül.
Most leírtam aztán jön a bűntudat mert nem akarom én bántani őket csak a tehetetlenség és a fáradtság beszél belőlem. De így augusztus végére már csak az maradt...

2016. augusztus 15., hétfő

Boldi beteg fülecskéje

Szombaton már fájlalta aztán vasárnap a balatonfüredi aranyos de nem túl meggyőző - feltehetően felnőtt - ügyeletes doki bácsi azt mondta még egy napot várjak a felírt antibioval mert magától gyógyuló vírusos kicsit gyulladt fület lát (de azért kezembe nyomott egy receptet). Aztán pokoli éjjel után (leginkább Boldinak mert szenvedett meg lázas volt) ma reggel haza vonatoztam a gyerekekkel (Berci a csomagokat szállította a kétszemélyessel) és délután lementem dr. Tanhoz. Ő azonnal megállapította, hogy ez bizony nagyon bakteriális és csúnya és Supraxot írt fel majd elmondta, hogy a gépben Penicillin allergia van írva (amire én már nem emlékeztem a sok kórság miatt) de még jó, hogy nem kezdtem el adni az ügyeletes doki által felírt O-betűset...
Autónk nincs úgyhogy bkv meg volán meg Máv csak úgy hatasban de néha akad egy egy segítőnk aki felteszi vagy leteszi a babakocsit és elismerő pillantással méltatja a fel(sz)állást....


A hosszú és fárasztó nap végére sajnos megállapítottam, hogy ha egyedül vagyok velük akkor veszekedős, kiabálós anyuka vagyok, amin sürgősen változtatnom kellene...