13 napja tart nálunk a betegeskedés. Olyan mintha hónapok óta szenvednék a gyógyításukkal.
Fojtogat a légkör, kezdek nagyon mélyre zuhanni, bekattanok - mondhatni.
A helyzet a következő:
Simike a szerda éjjeli sikítozás után antibiotikumot kapott a középfülgyulladására. Azóta minden nap lázas, szombaton 39 fokosan üldögélt a jeges vízben, ma is láza volt még este is 38 fölé ment. Holnap másfél órás orvoslátogatás, majd újabb gyógyszer, vagy fülszúrás, vagy intenzív osztály vagy mittudomén....
Boldi csütörtök óta kap antibiotikumot. Ma reggelre véres volt a kakija a pelusban. Láttam már ilyet Korinál 0-3 hónapos koráig, mondhatni meg sem ijedtem pedig ijesztő látvány az a sok vércsík a pici baba piszkításában.
Bélinfluenza? Felmaródás a hasmenéstől?
Újabb löket az őrületem felé...
Nyűgös, kiszívja az összes energiámat, minden tartalékomat éjszaka is, nappal is. Jogos, megértem, de nehezen viselem.
És mindent kiköp ami kanalas, nyomós, gyógyszerféleség.
Láztalan.
Kori szombat estére belázasodott. Fáj a torka, piros a szeme.
Vasárnap reggelre elmúlt minden, aztán most estére megint hőemelkedése van és fáj neki mikor nyel.
Nem megy oviba pedig nagyon várta egész múlt héten.
Nimród olyan csúnyán köhög mint aki készül megfulladni. Néhányszor kap ventolint a babyhallerrel amikor eszembe jut, meg köptetőt. Láztalan.
Berci itthon volt a hétvégén. Azért ez így sokkal jobb volt mint egyedül a héten, de kettőnknek nem tesz túl jót, hogy készülök megőrülni és már nem is titkolom.
Én. Köhögök. Éjjelnappalos nővér vagyok 13 napja. Idegroncs, nyomasztó jelenség.
Ha ma nem látom a várost, ha nem látom Budapestet és azt, hogy zajlik az élet, és süt a nap és emberek vannak az utcán a házunktól 20 percre és azt, hogy élet van a mi házunkon kívül akkor most elvesznék.
Bár egy kicsit így is elvesztem már.
