A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2017. augusztus 20., vasárnap

Jó kis nyár

Ilyen volt a nyár: tele sok-sok élménnyel, fürdéssel, napozással, bringázással, olvasással, alvással, evéssel, nevetéssel, társasozással, családi programokkal és még sorolhatnám. Feltöltődtünk úgy igazán.
A tenger és Keszthely után Csopakra mentünk ahol majdnem 3 hetet nyaraltunk egyhuzamban. Kori tánctáborba volt egy hetet úgyhogy megvártuk a veszprémi állatkerttel, a kertmozival és a nagy bringázással. A meleget igen jól bírtuk a kánikula nekünk való, bár a munkával kapcsolatos kötelezettséget nehezen bírtam de csak leadtam végül. Domika álla felszakadt miután az ezredik pókember ugrás után egy hajóra mászással megcsúszott és nyissz....majd a kórházban nagyon rosszul ragasztották össze így a kelleténél lassaban gyógyult de miután rájöttünk a hibára korrigáltuk a bevált betadinos kúrával és meggyorsítottuk a folyamatot. 2 nap betegség jutott, egy nekem egy Nimródnak de ezt is kibírtuk. Teljes panzióval nyaraltattak a Nagypapáék túl jó dolgunk volt...
Simi azt mondta hazafelé, hogy ez volt a legjobb nyarunk, sosem volt ilyen jó.
Hát bizony nagy dolog, hogy idén először az egész családunk bringára pattant  és suhantunk a Balaton partján egészen a szomszédos Alsóörsig ahol a megérdemelt fagyi után visszafordultunk. Mert ilyen sem volt még és ez mindenkit ámulattal töltött el (Domit ugyan még csak Berci mögött a kisülésben), de a fiúk még tovább mentek volna.....
Szóval jó volt nagyon.
A Veszprémi Állatkert meg évről évre nagyobb élmény, 5 egész órán át sétáltunk és megnéztük az összes állat bemutatót amit aznap tartottak így,  jobban megismertük a tapírt ami Nimród egyik kedvence lett és a vízidisznó kapibaráról is szereztünk némi többlet információt. Domika lefogta a kiskecske fejét úgy próbálta megtömni a zoo csemegével (amiből aznap már tonnaszámra ehetett szegény) és a gyűrűsfarkú makik etetése és emlékezetes volt.
Egy napra Bercivel elszakadtunk és Badacsonyba utaztunk, hogy megünnepeljük kettesben a 11 éves házassági évfordulónkat, miután a 10 éves az építkezés miatt igencsak felejtésbe merült. Ott is bringáztunk: a szállástól Badacsonytördemicről Badacsonyig és vissza a régi római úton ami gyönyörű mert a hegy oldalába fut magasan és macsakaköves és szépséges a kilátás. Gyenesdiáson pedig az év balatoni fagyiját kóstoltuk meg utána hazatértünk a gyerekekhez akik feldíszített házzal, énekkel, rajzokkal, műsorral, sütivel várták "az ifjú párt", vagyis minket.
Itthon nem várjuk az évkezdést...
                                         Keszthely
                                          Keszthely
                                         Keszthely
                                          Veszprém Zoo
                                          Badacsony kikötő - vissza a kezdetekhez....