Na szóval, mise után bementünk a kisboltba kifliért. Boldika jön-megy, nézelődik majd a csokik és gumicukrok polcához érve megáll és jó hangosan méltatlankodik: - De hát ezek MIÉRT NEM ÉRTIK MEG ISTEN AKARATÁT??? - talán még a kezeit is széttárta. A boltos néni mentegetőzött kicsit, hogy nem tehetnek róla ki kell tenni ezeket de Boldika akkor is rosszallóan nézett az édességes pult felé.
Tündéri volt.
Aztán kimentünk és Domika is bólogatott mikor magyaráztam, hogy: - Tudod Domi azért nem veszünk most édességet mert nagyböjt van és lemondunk róla, érted?
Domika: - Igen...hol van a rudim?
Hát így. De meghat ahogy megértik és próbálnak határt szabni saját vágyaiknak. Kori egy szót se szólt amikor távollétében elfogyott a szülinapi torta és egy falat sem jutott neki, sőt enni sem hajlandó 3-nál többször de elmondtam neki, hogy az a szigorú böjti napokon van, kisgyereknek ennie kell!
Kaptunk egy autót.
Pár nappal azelőtt, hogy kihirdették az irodalmi pályázat eredményét, ahova elküldtem nagycsaládunk történetét. Nagy pénznyeremény volt a fődíj, gondoltam nekem való úgyis szeretek magunkról írni és talán ha nyerek, tudunk venni valami kis gurulót amivel könnyebben boldogulok a hétköznapokban. Nem nyertem, sőt meg se említették az írásomat, a Gondviselés viszont elviselhetőbbé tette a kudarcot azzal, hogy az autót megkaptuk attól a családtól akik hamarosan messzire költöznek.
Van viszont egy szép fotó a keresztlányommal (aki vasárnap lesz azzá), és egy zöld DINO ami remélhetőleg még sokáig fog minket szállítani.
Hála, hála érte!
