Kedden is jöttek látogatók. Veró a babákkal (Jankus, Sárika) és mindkettőnk barátnőjével Sárival érkezett. A játszótérre mentünk, belátható jó kis piknikező hely, ennyi gyerekkel a legjobb választás. Igaz a nap úgy tűzött, hogy majd megsültünk de azért néha be is borult úgyhogy kibírtuk.
Kori hatalmas hisztivel küszködött (csak estére lett világos, hogy a láz már délelőtt bujkált benne), Simike szokás szerint férfiaskodott, Janka és Sárika a maguk csendes módján falatoztak és cukiskodtak.
Sáritól örököltem a budajenői tanítást, ő elhivatottságot érez úgyhogy augusztusban messzire utazik. Nem tudom elképzelni, hogy nem jön többet, de megértem a döntését, amiben egyébként még ő sem százszázalékosan biztos...
Erről beszélgettünk, és még nagyon sok mindenről.
Veró várja a harmadik babáját (nem voltam elég elrettentő példa), Jankus a legnagyobb nem lesz még három éves amikor megszületik a legkisebb.
Azt mondta, tetszik neki a nagy szörnyülködés mikor meghallják az emberek, hogy mire vállalkozik.
Bevallom, az nekem is mindig nagyon tetszett.
Berci hívott, hogy délután Ádám és Dia érkezik Olivérrel.
Örülök, hogy ennyien jönnek hozzánk.
5 körül meg is érkezett mindenki, Kori szegény viszont lázasan ébredt úgyhogy hamar vissza is aludt, elkülönítettük.
Olivér 10 hónapos és csodák csodájára neki is hamarosan kistestvére születik. Csodálom a Gondviselést, sejtettem, hogy Diáékkal csoda fog történni hiszen sok mindenen mentek keresztül mielőtt Olyoka megszületett.
Izgulnak hogyan lesz kettő picivel.
Mi Bercivel könnyen beszélünk, azt mondtuk menni fog a kettő nem olyan nehéz, a három az már nagyon, de a kettő még simán megoldható.
Ádámék nevettek, hogy persze mert már nem emlékszünk.
Igazuk van, a nehézségekre tényleg nem nagyon, a szépre már annál inkább.
Így lesz ez 1 év múlva is biztos vagyok benne.
