A nagyszüleim, a gyerekek dédszülei élnek ott, ahova én jártam nyaranta mint most Csopakra és a Labancba az enyémek.
Szoktunk beszélni Tündiről és Zolikáról, imádkozni is szoktunk értük, gyakran beszélünk Tündivel telefonon, sokszor váltunk emailt, születés-és névnapokra mindig küldenek valamit felnőtteknek és gyerekeknek is, unokáknak, dédunokáknak - de egy évben csak egyszer (Karácsonykor) vagy kétszer (a makói villámlátogatáson) találkozunk.
Sikerült úgy szervezni, hogy ezen a szombaton Anyu és Tibi levigyenek engem és a gyerekeket Makóra.
Nagyon-nagyon izgatottak voltak a gyerekek. Rajzoltak, izgultak az utazás és a találkozás miatt is, csomagoltak egy-egy kis hátizsákot maguknak.
Befértünk Anyu kocsijába, Tibi vezetett, Berci nem jött mert OKJ-s képzésen van kéthetente szombaton.
Az első megálló félúton egy benzinkút volt ahol kaptak egy-egy óriás túró rudit és almalevet és iszonyú édesen fogyasztották a táplálékot.
Aztán 1 körül Makóra értünk, ebédeltünk, a gyerekek a kertben felfedező sétát tettek (térképet is csináltunk a látottakról). Körbe járták a házat, fönt is, lent is, mindent megcsodáltak én pedig meséltem, hogy mit hol és hogyan csináltam amikor itt nyaraltam a testvéremmel és unokatestvéreimmel és én voltam gyerek. Borzasztóan élvezték. Nimród nagyon sok makói diót gyűjtött amit mindenképpen az itthon maradt apának akart megmutatni.
Aztán átadták a Tündinek készített rajzokat és hosszasan mesélték, hogy mi van rajta (Nimród úgy, hogy közben Tündihez bújt). Kori és Simi is Tündit és Zolikát rajzolta le.
Boldi is nagyon közvetlen és kedves volt pedig ő nemigen emlékezhet az Ősökre nagyon kicsi volt mikor utoljára találkoztak.
Azon gondolkoztam milyen érdekes ez a láthatatlan szeretet kötelék ami nem közös élményeken és az együtt töltött időn múlik hanem az általam elmesélt dolgokból, az esti imákból, ünnepekből táplálkozik.
Hogy sokszor azt hiszem mindent rosszul csinálok és akkor ma láttam, hogy még sem mindent, mert ez a dolog él: minden gyerek boldogan sétált be a makói házba, szeretettel, kedvességgel, közvetlenséggel voltak Tündi és Zolika felé, öleléssel búcsúztak, látszik, hogy itt már nem az együtt töltött idő mennyisége és minősége számít, sokkal többről van szó: szeretik az Ősöket bármennyire is keveset találkoznak velük.
Szép nap volt, jól elfáradtunk, utaztunk 400 kilométert, de megérte.
Hála érte!
