22-e óta nincs megállás.
Akkor a gyerekek egy éjjelre ott aludhattak a Nagyszülőknél, Advent utolsó vasárnapján takarítottunk, aztán 24-én megint kölcsön adtuk a gyerekeket, hogy aztán pásztorjáték után Nagymamával és Nagypapával haza érjen a 4 kis izgatott gyerek az Angyalok csöngetésére.
Ilyen még sosem volt, hogy pontosan elkészültünk mindennel, nem volt kapkodás csak némi izgalom és idén végre mindenkire gondoltunk nagyon jó érzés ez, hogy így sétálunk bele a Karácsonyba.
Mert nagyon nagy a család és hála Istennek, hogy vannak nekünk de bizony nem sikerül minden évben mindent úgy elintézni ahogy szeretnénk. De mégis szeretnénk kifejezni, hogy gondolunk rájuk, hiszen ők is gondolnak ránk, minden nap mentünk valahova és az Angyalok mindenhol csöngettek: nem lehet megunni!
24-én a boldogság a tetőfokára hágott mikor meglátták, hogy az Angyalok teljesítettek minden kívánságot. Az eszemmel tudom, hogy túlzás de a szívemmel nem bírok ellenállni a kívánságaiknak. És olyan jó ez, egy évben egyszer így adni. Persze Bercié a legnagyobb köszönet, hogy ennyit dolgozik értünk, hogy amit tudunk, megtegyünk, értük, akik a legfontosabbak számunkra.
Sikerült: a kisautó, a barbiek, Matuka, a sétálós kutya, ott volt minden amire vágytak.
Nagypapáékkal vacsoráztunk utána ők elmentek Berci testvéréékhez mi pedig folytattuk az örülést, ami várhatóan "hisztérikus örömbe" ment át amin csak az alvás segített.
25-én Imre atyához mentünk misére, majd Soroksárra a Dédihez ebédre ahol a Nagypapa oldaláról jött össze a rokonság egy része. Délután aztán a Labanc utcai Angyalok csöngettek és megint csak álmok teljesültek: Simike robotos legója, Kori hercegnős kirakói telibe találtak.
Finom vacsora után útra keltünk haza.
26-án a Labanc utcai óriás család közös ünneplése következett, rengeteg ember, rengeteg ajándék és boldog együttlét. Ilyenkor ráeszmélek nehéz kamasz és fiatal éveim hányatottságának értelmére, olyan jó helyre terelt a JóIsten, ami minden várakozásomat felülmúlta.Ők szeretik az életet és egymást és a bort és az ünnepeket. Óriási ajándék az ilyen nem csak a mai világban, egyáltalán.
Az ebédet már Budajenőn ettük ahol az én nagy családom gyűlt össze.
Tündi, Zolika dédik Makóról, Paliék Rigócról, Zizék a házigazdák, unokatestvéreim a párjaikkal. Sokan voltunk itt is és nagyon jó volt együtt enni és inni, gyertyát gyújtani. Simi és Ninóka gyönyörű zengő villogó lovagi kardot kapott, Boldi egy távirányítót amit telefonként használ, Kori pedig egy sírós mozgós babát (amolyan lánytestvérfélét) akit azóta is etet-itat takargat és nyomkod - ezeket a Makói Angyal intézte.
27-én Ati papa és Juci mama vártak minket Mogyoródon. Halas előételekkel, sajttal és sonkával töltött husival, salátával és gyönyörű fával, itt favonat készletet hoztak az Angyalkák Nimród és Boldi legnagyobb örömére.
28-a van. Most először van megállás.
Berci ma sajnos dolgozott, a gyerekek a vadulás és őrület határait feszegetve töltötték a napot.
Végre kipróbálhattunk néhány társast, megnézhettünk egy-két könyvet, kirakóztunk.
De hát amit az egyikkel lehet azt a másikkal nem szóval a türelmem sokszor elhagyott amit nagyon sajnálok de ember legyen a talpán aki megérteti a legkisebbel, hogy ne nyúljon semmihez mert tönkre teszi és ne dobja le a díszt a földre mert szilánkos miközben a másik várja hogy kirakózzunk a harmadik meg, hogy különbséget találjunk a kis füzetkébe miközben a negyedik unatkozik mert vele senki nem játszik és ezért jön az ölembe, hogy beleüljön és közben szájba ver.
Szeretem őket és szeretek játszani de kéne még legalább négy kéz ennyi gyerekhez.
Hála érte, hogy nem voltak betegek és mindenkit megölelhettünk idén Karácsonykor!
Olyan szépen énekeltek a gyerekek, Kori még le is térdelt és össze tette a kezét. Ez olyan megható.
Örülnek a Kis Jézus születésének ami a sok ajándék között egy pillanatra sem merült feledésbe.
Hála ezért a szép Karácsonyért!
