A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2011. április 12., kedd

Fotózás


A sógorom nővére dolgozik egy újságnál és néhány kérdéssel egybekötött fotózásra invitáltak engem a gyerekekkel.

Ahogy az lenni szokott, pont az előző éjjelünk volt nagyon nehéz mert Nimród el kezdett köhögni, kruppozni éjszaka úgyhogy reggel Berci levitte a Doktor bácsihoz (én meg kialvatlanul ébredtem ennek a hosszú napnak a kezdetén).
A szokásos kezelést írta elő Nazim doktor de nem örült, hogy rövid időn belül harmadszorra hall zörgést Nimród háta körül.
Nimród ahogy el kap valami légúti bacit, azonnal zörög. Remélem kinövi.

Berci beszaladt még dolgozni mielőtt jött a fotózás helyszínére nekem segíteni, én pedig három gyerekkel megpakolva délben pont ebéd és alvás időben (a legrosszabbkor) indultam a stúdióba.

Amíg engem sminkeltek, öltöztettek addig Berci a gyerekeket foglalkoztatta, Kori és Simi nagyon jól érezték magukat a hatalmas gyárépület stúdiójában, Nimród a fáradtság és a betegség jeleit mutatva csak Berci kezében volt hajlandó megmaradni.
Ez az állapot állt fent akkor is amikor jött a pillanat, hogy vegyem magam köré a gyerekeket akik szintén szép ruhácskákban tündököltek.
Kori és Simi rávehető volt némi együtt működésre, Nimród azonban ellenállt, zokogott, tiltakozott, Berci kezében akart mindenáron aludni.
Végül úgy döntöttünk, legyünk túl rajta mielőtt a nagyok is feladják és sírjon csak a karomban, így is jó lesz a kompozíció.

Elvittem a minigépemet, azzal Berci készített néhány képet rólunk a távolból úgyhogy közel sem olyan jó mint amilyen az újságban a végeredmény lesz de azért a teljesség igénye nélkül közzé teszek párat mert olyan aranyosak rajta a gyerekek.

12-kor indultunk itthonról és fél 5-re értünk haza.
Nimród sírása ellenére is azt kell mondjam, hogy nagyon ügyesek voltak és hősiesen végig csinálták a napot (Berci nélkül nem sikerült volna) még akkor is ha nem kifejezetten azok a mosolygós cukorbabák a képeken.
Nekem akkor is a legszebbek.