A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2016. október 22., szombat

Életjel

Olyan rég írtam. Már alig enged be saját kis oldalam. Na és beléptem és megláttam a kedvenc képem amin mi vagyunk heten és hát kicsit összeszorult a szívem...
Olyan periódusba vagyunk ami nem esik jól. Nehéz róla írni de Kata kérdezte mi van velünk így hát beléptem, bár azt se tudom van e még olvasóm...

Szeptember 19-én a nagycsaládos nyaralásunk után az új házba jöttünk haza. Kicsit sietősre sikerült az elválás de így jött ki a lépés, hogy Siófok után már itt alszunk. Az első pár nap konyha nélkül telt, hatalmas felfordulással, reggeli kapkodással, hisztikkel, nem találunk semmit hangulattal, zacskóból öltözéssel, de átvészeltük. Mindig jött segítség és napról napra komfortosabb lett a házacskánk.
Nagyon szép, kedves otthon rengeteg tennivalóval, szeretünk itt lakni.

Az idei tanévben Nimród első osztályos lett, nekem maradt a heti két tanítási napom (csütörtök, péntek 13 óra RENGETEG!: 9 ének, 3 erkölcstan) és nincs autónk roncs lett belőle így egyedül gyalog járok a gyerekekkel ide meg oda (fárasztó!).
Hiányzik a vezetés, megnyugtat és a biztonság, hogy bármi van ott vagyok értük és 15 perc alatt mindenki a kocsimban ül bármi történjék....ez most nincs. Bár az iskola közel van, az ovi és a bölcsi kiesik és amikor mindenkit beszedek a falu különböző pontjairól akkor az csaknem két óra....

A ház rengeteget elvisz. A felső szint még lakhatatlan az alsóban próbálunk boldogulni. Berci hétvégenként a felsőt csinálja Ati papával úgyhogy a hétvégék erről szólnak a hét közben pedig a gürizésről, Berci három állása plusz ami még bejön, nekem az a fél meg az öt gyerek.

Nimród nem szereti a sulit. Mindig van egy akire nagyon kell figyelni mert éppen valamit nagyon nem szeret(ne) és mert jelzi, hogy valami nem jó. Tavaly a Boldi balhézott és Domi szenvedett most Domi szereti végre a bölcsit, Boldinak is jó az ovi. Most Nimród az aki dühöng mert neki ez bizony nem tetszik. Na meg az úszás sem amit egy héten egyszer kell kibírnia de csakis zokogva hajlandó átvészelni. Egyébként nem a tanulással van a baj hanem az üléssel meg az órákkal amik hosszúak meg a sok fegyelemmel amit követelnek. Ez van. Kettővel mázlink volt, most harmadikra már nem annyira...Mindenesetre figyelni kell a dologra és próbálunk is ebből kell, hogy teljen az erőnkből. De fáj a szívem miatta, nagyonis mert tudná csak nem akarja.

Kori negyedikes. Kicsit versenyistállóvá vált ez az év. Nagy a hajtás a katolikus gimi felé úgyhogy igyekszik felvenni a tempót úgy, hogy közben zongora és tánc is van heti kétszer, szolfézsra most én készítem hogy annyival kevesebb legyen a  különóra. De hajt és csinálja, rendes kislány csak én szomorodok el mert nem nagyon tudok neki segíteni (a környezet összefoglalás is meghaladta a képességeimet).

Simikét nevezték a Bolyai matekra és anyanyelvre. Egyenlőre nem az a versenyzőtípus nagyon izgul na meg fél és nem olyan lelkes de azért úgy látom fontos neki, hogy ott van a top néhányban ott legelöl mert okos ügyes (és szép) is persze és szereti az iskolát az osztályát, meg mindent. Gyönyörűen zongorázik és sokat és magától és dülöngél is hozzá pedig senkitől nem látta de olyan kis művészalkat, hogy csak na!

Domi kapott a bölcsődében egy kedves melegszívű gondozónénit Szilvit akit nagyon megszeretett és Szilvi is őt. Vendellel nagy barátságba került, Ingridre segít feladni a cipőt és sokat segít a csoportban, nevelgeti  a többieket: a gondozónéni jobbkeze. Itthon borzasztó hangos, úgy is beszél és akaratos is rendesen (tudom a korral jár) üti a többieket ha valami nem úgy van ahogy szeretné. De még ő itthon a baba, bármit csinál a testvéreinek is "cuki Domi". Én pedig Mamucici vagyok mert így becézget engem.

Boldit kicserélték (itthon nem, csak az oviban!). Amióta Nimród elment a csoportból felszabadult, de jó értelemben. Kezelhetőbb és sokat segít, Ági néni, Ildi néni is megkönnyebbüléssel számol be a nagy változásról. Azért még Boldi(s) maradt de sokkal kevesebb a konfliktus. Örülök nagyon mert tavaly meg emiatt voltam elkeseredve...Itthon egész nap pókember jelmezbe járkál, feszít és tevékenykedik. Hirtelen haragú és nagyon dühös ha megzavarják a testvérei valamiben, olyan harsány mint volt de szelídebb (vagy inkább belátóbb) lett valamivel. Ha tehetné mindig velem aludna el, úgy hív, hogy "Szejejmem"...

Nem a kedvencem a tanítás. Igen csak két nap de sokat agyalok rajta  a többin is, hogy mennem kell. Kaptam a 9 ének órám mellé még 3 erkölcstant. Nem ez volt minden vágyam hittan jobban esett volna de így történt hát el kellett vállalnom mert nincs más. Mindkét tantárgy olyan ami nem érdekli a gyerekeket (kezdem azt látni, hogy a telefonon kívül nem érdekli semmi őket). Sokan szeretnek de elkeserít a mai gyerekanyag. Ez a rengeteg neveletlenség, tiszteletlenség kiborító. Berci mondja, hogy ne vegyem magamra és nem szabad vele foglalkoznom - sajnos én nem ilyen vagyok. Próbálok nem foglalkozni vele de nem ilyen vagyok és kész. Bemenni lenyomni, kijönni elengedni. Ez a feladat. Próbálom így. Mindig újra és újra így.

Hajtás van és egy kicsit elveszünk benne. Nagyon fáj ez most de bízom a kegyelemben ami egyszer csak felragyog és kitisztul minden. Arra vágyom, hogy több időnk legyen egymásra a gyerekekkel, nekünk Bercivel mindenkivel külön-külön és együtt is. Bízom benne, hogy lesz olyan, hogy leszünk még úgy mint ezen a képen itt fent...