Hamarosan indulnak a teljesen megszokott hétköznapok (Nimród négy hetes lesz, ki lehet vinni sétálni, nemsokára véget ér ez a varázslatos, bensőséges érzés, hogy újszülött van a háznál). Már az is olyan furcsa volt amikor Korit elvittem csizmát venni (azóta is büszkén mutogatja, hogy azt ketten vettük a boltba), de megint egy hete nem voltam sehol jövő héttől viszont újra indul a napi sétás, játszóteres program. Bár vágyom már rá, hogy kimozduljak de azért nagyon jó volt ez a 3 hét csak itthon, a mi kis szigetünkön. Kicsit elmúlás érzésem van utoljára nagy pocakkal jártuk Budakeszit a gyerekekkel (megjegyzem rettenetesen nehezemre esett már a végén és nem is vágyom vissza az utolsó heteket) de most valahogy furcsa lesz ennyivel elindulni és vinni őket, mind a hármat és már Nimródnak is "kint a helye" úgy értem nem tarthatom már mindig itthon csak magam mellett...
Legkisebb királyfink is olyan gyorsan nő, most még lapul a kis ágyában mint egy madárfióka és nagyon várja, hogy megtaláljuk annyira ránk van még utalva, de maholnap kimászik a rácsos ágyból mint a kis Simi "szökevény" amikor nem akar aludni...
Annyira szeretem ezt a kis Nimród babát szoptatni, gondozni, cserélni a pelenkáját és olyan sok örömet hozott az életembe már most is csak azzal, hogy hozzám bújik, hogy megnyugtatja a szívverésem és a közelségem, hogy nézelődik mókuska szemivel és forgatja az anyatejtől pöttyös bébihajas kis fejecskéjét és csupán csak a létezésével is... Napról napra gyarapszik, fejlődik, nyílik az értelme és egyszer csak akkora lesz, mint Kori aki már szinte mindent egyedül csinál vagy Simi aki már lelóg Berci karjáról mikor ringatja (de ő mégis szeret odabújni és összekucorodni mint egy kis csecsemő).
Úgyhogy nem várok semmit, a tavaszt sem, a nyarat sem mert a várakozással csak eltékozolnám ezeknek a napoknak az örömeit. Mert sosem lesznek már ekkorák...és most nem kéne szomorkodnom...
