"Piti Nínó és Zimi"

Nimród pont ma 4 hónapos. A legvidámabb és a leghangosabb gyerekem. Válogatás nélkül mindenkire visszamosolyog aki kedvesen néz rá.
Azt hittem Korinál nincs falánkabb anyatej fogyasztó de Nimród erre rácáfolt. Hihetetlen mennyiséget képes magába szívni majd beletermelni a pelusba. Sokszor nézem, figyelem, tanulmányozom az arcocskáját, hogy kire hasonlít. Csak a szeme vágása miatt illik be a sorba egyébként karakteres orrocskája és golyó kobakja miatt nagyon egyedi kis figura.
Mostanában már le merem tenni a földre, kicsit megsértődik de ha nem magasodik fölé egyik testvére sem akkor megbékél a helyzettel. Hason kinyomja magát de hamar megsértődik ha nem jut eszébe fordulni egyet. Fogdossa a csörgőket, puha könyvet, a bőrünket (inkább markolássza).
Ha a testvérei ránevetnek hangosan kacagni kezd. Ha apa ránevet szégyenlősen belefúrja magát a karomba, ha én nevetek rá amikor apa karjában van akkor szintúgy.
Hálás és nagyon küzdőszellemű. A legtovább bírja a sírást mindhárom közül. Nagyon dühös amikor el kell hagynia a táplálékforrást, legtöbbször ő győz, visszaengedem olyan sértődötten visít. Este egyedül alszik el ha beteszem az ágyba, de cumi nem kell neki azt rágja fintorogva majd kibillenti a szájából. Ha éjjel ébred, csak én tudom megvigasztalni. Már nyoma sincs a fekete bolyhos fejecskének amilyennel haza jöttünk a kórházból.
7540 gramm, nagy, erős és egészséges.
Igazi harmadik.
Csodálatos ajándék.




Simon pont ma 25 hónapos. Megnevezi magát: "Zimi".
A legérzékenyebb a három közül. Amikor éppen nem visít a benne tomboló feszültségek miatt akkor ennivalóan édes. Egyszerű mondatokkal örvendeztet meg minket ami még kódnyelv de mi értjük: "Piti Nínó" (Pici Nimród), "Meze kész" (mesét kérek), "Nínó me, kez" (Nimród megfogta a kezemet), "Mí apa" (mérges apa), "köszí".

Rengeteg féle módon használja még mindig az igen helyett az "U" hangzót. Tele érzelmekkel amikor szomorú szomorúan, amikor vidám boldogan, mikor árulkodik panaszosan de mindig U-t mond igen helyett. Imádjuk.

Én mostanában "Ánuká" (azaz anyuka) vagyok. Berci "Ápuká" és még mindig Simi legnagyobb menedéke. Oda rohan hozzánk és bújik. Vékonyka, törékeny a legérzékenyebb a változásokra.
A legfélénkebb és legszorongóbb.
Igazi alkotó, nagyon szeret elmélyülten rajzolni.
Könnyen elalszik még mindig akár a babakocsiban vagy ebédnél az etetőszékben.
1 hete magabiztosan kismotorozik.
Gyengéden simogatja az ismeretlen gyerekek arcát. Az ismerősökét kicsit vadabbul.
Tipikus dackorszakos - ezt nem részletezem.
Bilizésnek semmi nyoma pedig már vettem egy adag alsónadrágot (már alig várom hogy rohangáljon benne). Legjobban az ujjatlan fehér bodyjában szeretjük (az "asszonyverőben") és a bikás kalapjában.
Kori nélkül magányos, hiányzik neki. Nimróddal szeretetteljes, néha véletlenül kicsit rálép.
Simi szelíd amig fel nem dühíti valaki vagy valami akkor viszont támad.
Igazi Bika.
Igazi középső.

Apa beteg

Ez megint egy olyan nap amire ha visszagondolok elhatározom, hogy holnap jobb anya és jobb feleség leszek...
És nagyon vágyom most egy tábla karamellás milkára vagy legalább egy doboz raffaellóra esetleg egy kis nutellára mert szomorú helyzetekben ezzel vigasztalódóm (hozna is nekem az én drága Bercim ha nem lenne ennyire beteg).

Kori mondogatott valamit este, kérdezett is és csak arra emlékszem, hogy se türelmem se kedvem nem volt válaszolni, sőt el se jutott az agyamig, hogy mit kérdezett. Hát ezért is gondolok arra, hogy holnap megpróbálok mindenre válaszolni mert most elég rémesen érzem magam emiatt (is).

Kezdődött azzal, hogy Berci lázas lett az éjjel, alig aludt (így szemrevételezhette, hogy Nimród szinte egész éjjel rajtam lóg), reggelre borzalmasan fájt a feje - mármint a férjemnek - és ez így maradt egész nap.
Levittem a gyerekeket, hogy tudjon pihenni: két motor, három gyerek meg a szél az eső, meg a fekete felhők, más gyerekes anyukával persze nem találkoztam.
Simi hisztizett, Kori példamutatóan cipelte a használaton kívüli motorokat, Nínó aludt én meg vonszoltam magunkat.

Ebéd után altatás: Simi kidőlt, Kori nem akart, Nimród üvöltött (szinte egész nap).

A legnyomasztóbb a rendetlenség volt amit sehogy sem sikerült eltüntetnem, mert valaki mindig akart valamit. Nínó engem, Kori mesét, Simi tiszta pelust, Berci teát és nyugalmat - neki volt a legrosszabb.

Nem akarok szörnyszülött lenni de ma igazán örültem volna még négy kéznek meg extra gyors lábaknak, hogy mindent meg tudjak oldani.

A tegnapból töltekezem mert az olyan jó volt.
Aztán majd csak rend lesz valahogy és elhatároztam, hogy holnap mindenre válaszolok.

Olyan jó kis családom van de nem bírom mikor túlnőnek rajtam a feladatok.
Na hol az a csoki?

Táncos gyermeknap

Azt hiszem én voltam a legizgatottabb a mai nap miatt. Hogy senki ne legyen beteg, nyűgös, rosszkedvű hiszen a Parkba készültünk a gyereknapi rendezvényre. Izgultam mert napok óta próbáltam ráadni az én egyetlen lánykámra a szoknyát, hogy biztosan jó legyen a nagy napon de ő nem volt hajlandó próbálni mindig azt mondta, hogy majd Ildi nénivel. Betartotta az ígéretét, vasárnap reggel szó nélkül ünneplőbe öltözött mikor mondtam, hogy indulunk a táncfellépésre.

Még csak el sem késtünk, időben összegyűltünk a Nagyszínpad mellett a többi izgatott mini táncossal és a még izgatottabb fotógépekkel és kamerákkal felszerelt büszke szüleikkel.
Összeállt a társaság Ildi néni vezetésével. Végig izgultam, hogy ne végződjön csalódással a szereplés főleg amikor Kori még a színpadra menetel előtt durcás arcot vágott, féltem, hogy kezdődik....szerencsére csak az volt a baj, hogy nem akarta a mellett álló kisfiú kezét fogni, neki csak a Virág keze kellett. Ildi néni engedelmével elengedhette a kisfiú kezét és ekkor megint nyugalom ült Korinka az arcára.
Elindultak.
Ildi néni vezetésével felmentek a színpadra, sok pici néptáncos köztük az én három éves Nagy kislányom. Gyönyörű volt, meghatódunk, anyukám is én is és még sokan, ebben biztos vagyok de nem nagyon nézelődtem csak fókuszáltam a Legkisebbre a táncosok közül.
Végig táncolták, élvezték nagyon, Kori Virággal volt párban a lépegetős résznél és jó volt nézni őket, nagyon büszke voltam a lányomra. A végén a nagy taps és levonulás után sok sok puszi és Pöttyös Pont járt az én bátor táncoslábú kicsikémnek.
Ahogy ott álltunk és néztük a szülőkkel a táncot (akikkel egyre gyakrabban találkozunk játszótéren, boltban, táncon, dokinál, örökölt ruha átvételen, iskolában), éreztem, hogy tartozunk valahova és jó itt élni. A gyerekeknek is és nekünk is.



Simike a készülődés alatt Pöttyös Pont falással mulatta az időt, amit Tándzsi (a legfiatalabb nagymama) hozott nekik, majd amikor táncolt a nővérkéje ő a karomban rugózot és néha megszólalt, hogy Koji, Koji.
Jövőre ő is megy.
Ebből most kimaradt, viszont utána horgászott, sőt hatalmas lóra ülhetett és még a fűben parkoló vitorlázó repülő botkormányát is rángathatta egy kicsit.




Olyan jó volt a délelőtt, hogy örömömben délután lemostam az összes ablakot.
Pazar a kilátás, érdemes volt.

Boldog vagyok, hogy ilyen jó volt ez a nap és a szereplés is jól sikerült.
Most viszont nagyon fáradt vagyok...

Darázs

- Anya, anya nézd!
Egy óriási darázs repült be a szobába majd nagy zümmögő testével az erkélyajtónak ütközött és nem találta a kiutat. Le kellett csapnom. Kori hozta a papucsot, azzal sikerült, majd lapátra tettem és lehajítottam az erkélyről. Kicsit kegyetlen, tudom, de a csípésétől féltettem a babakocsiban heverésző Nínót és a rohangáló Korit. Szóval ledobtam. Erre a kis Kori a következőképpen reagált:

- Anya, hova dobod?... És ott jól érzi magát? Meggyógyítja az anyukája és újra tud repülni?

Nem nagyon mertem válaszolni...

Láz és pötty

Hát ez úgy szokott lenni, hogy ember tervez...satöbbi, satöbbi.
Velünk is ez van most. Mind két nagy lázas volt az éjjel. Először Simit ellenőriztem aztán Kori előmászott és el kezdett csacsogni minden féléről (na ettől lett ő is gyanús) ezét megmértem az ő lázát is és volt neki. Panadol aztán alvás reggelig.

9-kor már lent voltunk a Doktornéninél aki szerint 3 napos vírus, Simi ettől pöttyös de már nem fertőz, majd Kori is az lesz (szuper).
Az idő szép de a társaságot kerülnünk kell pár napig úgyhogy benti program és üvöltés jegyében telt a délelőtt. Majd ebéd nélkül kidőltek, Simi hisztivel borzolta a kedélyeket. Nimródot mentem, most kint alszik a teraszon - Berci felhozta a babakocsit - így talán megússza.

Sajnálom mert ma és holnap is néptánc főpróba lett volna, vasárnap pedig fellépés. Csoda szoknya ide vagy oda (Berci nagynénje 1 hete megvarrta Korinak a táncos szoknyát) lehet, hogy nem lesz az egészből semmi. Azt hiszem én jobban sajnálom mint Kori, ezért nem is mondogatom neki miről marad le ha sürgősen meg nem gyógyul. Nagyon gyorsan regenerálódó szervezete van, nagyon erős sosem volt még szövődményes beteg, Simit jobban féltem mert nyűgös, pöttyös, hisztis, fáradékony.

Így kezdjük a hétvégét remélem Nimród nem száll be a "csapatba", ilyen intenzív anyatejfalás mellett nem szabadna neki de nem kizárt úgyhogy már neki is kiváltottuk a kúpot ha kellene a hétvégén.

Ide rohanok, oda rohanok hogy mindenki tudjon aludni.
Én most kimaradok az biztos...

Vendégségbe voltunk

Ma mi voltunk a látogatók. Kori, Simi, Nimród és én. 10 körül indultunk a belvárosba Krisztiékhez egy gyerekösszeeresztős és dumálós napra. Azt hittem könnyebb lesz az oda út, de pont a két leglényegesebb útvonalon voltak nagyon nagy fennakadások és torlódások úgyhogy az alig fél órás oda útból majdnem másfeles lett.

Simi bírta a legnehezebben (meg én) ő néha felordított (én is) , jelezve, hogy azonnal kössem ki (persze nem kötöttem) a vendégségre szánt kekszet viszont az elnyúló utazás miatt be kellett vetnem, hogy ne tépjem ki az összes hajszálamat amíg oda érünk.
Kori nagyon izgult még úgy is, hogy tudta, hogy a számára kedves és korban legjobban hozzá illő játszótárs, Blanka csak délutánra várható (az ovi miatt) de készült a sok játékra és a vendégségre mert az én háromévesem nagyon szereti a kalandot.

Simi csak annyit érzékelt, hogy megyünk és alig haladunk és fülledt az idő és rengeteg a kocsi és esik az eső. De keksz volt a kocsiban és ezután is lesz az tuti!

Szóval oda értünk, megcsodáltuk a lakást, a gyerekek pedig (Borika, Korika, Simike, Zsófika, Nimócska) egész jól el voltak és mi Krisztivel végre szóhoz jutottunk.

Nimród a nap folyamán többször "dalra fakadt", nagyon keservesen tud sírni mikor álmos vagy rossz a kedve de aztán talált két barna mackó barátot akikkel bájosan elcseverészett a ringatózós székben. Zsófika aki Nimródnál egy nappal idősebb egészen hasonló hangokat hallatott, képeket vágott, és tornamutatványozott mint az én Kiskirályfim.
Simit el tudtam altatni ebéd után, Korit viszont a Kockás fülű nyúl szórakoztatta amíg megittam a jól megérdemelt kávémat (mivel majdnem az egész éjjelt a három gyerekemmel egy ágyban töltöttem). Végre Krisztivel beszélgettünk nem csak a kakis pelusokról és hasonlókról hanem egészen más témákról is. Jó volt.

Délután megérkezett Blanka is, Kori legnagyobb örömére, bár kicsit várni kellett a kölcsönös szimpátiára és oda adásra de csak összejött a közös játék, babázás, állatozás, falatozás, nevetgélés. Olyannyira, hogy Kori el sem akart jönni, azt mondta marad.

Majdnem este hét volt már mire elindultunk hazafelé. Hamar eljutottunk Budakesziig ugyanarra amerre jöttünk, most nagyon gyorsan lehetett haladni. Kori azonnal elaludt az autóban, Simi magyarázott én meg az eget elnézve drukkoltam, hogy nehogy ránk zúduljon egy adag jégeső a semmi közepén az úton.
Mázlink volt mert már Keszin voltam amikor leszakadt az ég a jó kis borsó nagyságú jégdarabokkal (félre is húzódtam mert nagyon-nagyon kopogott). Alig vártam már, hogy otthon legyünk biztonságban a gyerekekkel.
Berci lejött elénk, ő hamarabb haza ért, Simi pedig le se szállt róla egész este. Kori volt a legfáradtabb ő fél órát zokogott mikor haza értünk, hogy a Blankával akar lenni de aztán ő is megnyugodott és vacsora és egy jó kis Lázár Ervin mese után ő is nyugovóra tért.

A lakás romokban, ilyenkor mikor csavargunk sosem tudunk rendet hagyni és a fáradtságtól rendet tenni sem de majd holnap mert reményeim szerint jön a "Nagymama" én meg takaríthatok. Már nagyon várom, remélem most éjjel hagynak a babák rápihenni.

Jó nap volt a legnehezebb részét kipróbáltam most először, négyesben egyedül az összes gyerekkel kalandoztunk. Ez volt az első de biztos nem utolsó "szuperanyus" program.
Lehet, hogy ma is sörözöm, van mit ünnepelni...

Kultúrkedd és emlékek

Tavaly októbertől decemberig Budajenőn tanítottam heti egy délután (addig Veró vigyázott a bébikre). Kocsival 10 perc tőlünk, az erdőn át visz az út, terhesen is jól esett, hogy csak úgy egyedül kocsikázhatok egy kicsit.

Meghívtak a ma esti évzáró koncertre és én örültem neki. Kíváncsi voltam az Énekes iskolások műsorára és arra, hogy jövő tanévben vissza várnak-e.
Vissza várnak.

Bercinek átadtam a gyerekeket délután 5-kor, ők a játszótérre indultak én pedig Jenőre. Nimród nagyot aludt délután egy kínkeserves délelőtt után (nehezen viseli ha alaposan kitakarítom a lakást), Kori és Simi viszont hamar kidőltek - már délben - és hamar ébredtek - már kettőkor - .

Jó volt ez a kis esti program, aranyosak voltak a gyerekek (ilyenkor mindig az enyémekre gondolok, hogy hamarosan az ő fellépéseikre fogok járni) és őszintén szólva nagyon örülök, hogy most nem nekem kellett szerepelnem.

Nem szeretek fellépni, nagyon izgulok a legegyszerűbb dalkíséret zongorázásánál is és ha vezényelnem is kell az a vég!
A tanítás az más, az nagyon jól megy mert szeretnek a gyerekek és elfogadnak de még így felnőtt fejjel is stresszes minden ilyen megmérettetés (mint például a Karácsonyi koncert volt). Legtöbbször sírok is, az sosem maradhat ki a szerepléseimből de hát ezt hoztam a Jámbor családból és ahogy elnézem a férjemet aztán a gyerekeinket azt hiszem ők is az "elérzékenyülős vonalat" fogják erősíteni...

Egyszer anyukám mondott beszédet az öcsém óvodás ünnepségén. Persze sírt mert meghatódott a saját szövegén meg a kis ovisokon (hát még ilyet, ezek vagyunk mi!), aztán az öcsikém csak annyit mondott nekem:
- Képzeld Orsi, azt hitték az óvodás társaim, hogy anya külföldiül beszél...pedig csak sírt.

Aztán eszembe jutott az is amikor egy ének versenyen ahol a nővérem és én indultunk elsírtuk magunkat mert előttünk egy vak kislány énekelt. Gyönyörű hangon, boldogan semmi sajnálni való nem volt benne de akkor nagyon megérintett minket az élmény. Aztán szünetet tartottak, hogy megnyugodjunk. Anyukám, nővérem és én.

Na most ömlenek a szereplős emlékeim. Ez már nevetős.
Olyan is volt, hogy hárman indultunk egy versenyen, anyukám zongorázott a nővérem és én pedig énekeltünk. Anyukám szerzeményét. Szuper dal volt, a zsűri is ütötte az elején a ritmust, látszott, hogy tetszik nekik aztán egyszer csak belegabalyodtunk a zenébe meg a szövegbe is, elnézést kellett kérnünk és újra kezdtük. Aztán ezt még eljátszottuk kétszer, hogy össze vissza kutyultuk a sorokat (máig sem értem miért) aztán lejöttünk a színpadról. Akkor halál égő volt most viszont röhögök...
Sajnos ott kellett maradni a díjátadáson és bemondani a felkészítő tanárunk nevét. Na én bemondtam de nem anyuét hanem egy olyat aki nem volt ott.
Remélem egyszer megbocsájtja...

Na szóval a szereplések. Nekem sosem ment pedig voltak sikereim is.
Jó volt, hogy most nézőként vettem részt és a mosolyommal bíztathattam a szorongókat.

Ha meg tudom oldani a gyerekfelügyeletet akkor jövőre tanítok megint.
Azt nem mondom, hogy hiányzik de jól fog esni mert kikapcsol és zene.

De hát előtte még nyaralunk.

Csúszdapark és napszúrás

Szóval az úgy szokott lenni, hogy egy nehéz nap után általában könnyebb jön de ma is rájöttem arra, hogy ez mostanában nálunk egészen másképp működik...

Tegnap este Simike összeomlott. Bercire dőlt fél hét körül és laposan nézett. Megsimogattam mert nagyon édes volt és akkor éreztem, hogy meleg a kis homloka (pont mint Boribonnak a mesében). Jól megitattuk aztán gyorsan letettük aludni, persze folyton bejártam hozzá mert nagyon izgultam nehogy hirtelen felszökjön magasra de 38 körül stagnált úgyhogy nem is adtam neki semmit csak itattam, vártuk a reggelt, hogy mi lesz belőle.
Én napszúrásra gyanakodtam mert tegnap rettenetes meleg volt az állatkertben de lehetett vírus is mert olyan sokan voltak lehet, hogy beszedett valamit menet közben vagy a zsiráftól kapott egy kis bacis nyálat - mert más nem nyalogatta tegnap...

Simike ma reggel nyűgösen ébredt de nem mivel láza nem volt, más tünete sem, így nem mondtuk le a Krisztiékkel megbeszélt találkozót.
Szokás szerint fél óra késéssel és csomagokkal megpakolva indultunk útnak (eső ruha, váltás ruha, pelenkák, babakocsi és a többi ami a három gyerekhez szükséges).
Az autóban elég jó kedvű volt a társaság, Kori már nagyon várta, hogy Blankával csúszdázzanak én meg azt, hogy Krisztivel végre beszélgessünk és össze eresszük a babáinkat.

A Hajógyári szigetre beszéltük meg a találkozót a híres nevezetes csúszdaparkhoz de a tömeget, a nyűgös Simit, a kialvatlanságom okozta szétszórtságomat és Nimród üvöltését megint csak nem kalkuláltam bele, én csak menni akartam és kikapcsolódni.

Berci Korival, Miki Blankával ment csúszdázni a napos részre, mi meg Krisztivel Borikával, Simivel, Nimróddal és a szintén három és fél hónapos Zsófival az árnyékos játszótérre vonultunk.
Sokan voltak, sütött a nap Nimród pedig hozta a "Nínó" formáját (milyen beszédes név!) és végig üvöltött. Imádom ezt a kis vasgyúrót de azért nagyon kifog rajtam mert minden bizonnyal csak a szopizás érdekli, a cumi nem, a csörgő sem és most is addig sírt még a hordozókendőben is, hogy kénytelen voltam megint megetetni. Én gyanítom, hogy ez most már inkább lelki töltekezés mert evés után mindenhol folyt ki a tej rajta viszont másképp lehetetlen volt megnyugtatni. Azt csinálom vele mint Korinkával mert ezt igényli (őt is annak idején bárhol, bármikor megszoptattam gyakrabban mint kellett volna) de most van még Simi is akinek most a testét és a lelkét is ápolni kellett így kicsit bonyolultabb volt a helyzet.

Krisztivel végül egy nagyon szemetes kuka melletti padon ültünk le dumálni (mert csak ott volt hely), a csúszdaőrület után az apák is előkerültek a nagyokkal és utána hol mellettünk, hol a játékokon voltak a gyerekeink. Közben volt "kattacukor" (Blanka kérésére), még Kori is evett a színes cukorgombolyagból, aztán nagy körhintázás Berci segítségével (csodálva ámuldoztak a gyerekek és a szülők amikor Berci megpörgette a nagy kötélhintát), szegény Simi pedig szenvedett hol az ölemben hol a babakocsiban, el is aludt egy kicsit (ő nem érezte túl jól magát de azért egész hősiesen kitartott a hazaindulásig).

Megbeszéltük Krisztivel, hogy legközelebb zárt térben kicsit nyugodtabb környezetben találkozunk vagy Tesco buszozunk de hát be kell látnunk, hogy ezek a találkozók most jó ideg a gyerekekről szólnak bármennyire is jó lenne már beszélgetni egy jót.

Azért most este ittam egy sört.
Nagyon jólesett...

Állatkert

A Nagymamától ezt kaptuk gyereknapra, hogy az össze unokáját (mind az ötöt) a szüleikkel együtt befizette az Állatkertbe. Borcsi, a Nagymamáék keresztlánya is velünk tartott, és nagyon jó volt, hogy jött mert ez a vasárnapi kiruccanás sok felnőttet követelt. Mondanom sem kell, hogy Pünkösd vasárnap rengetegen voltak, szép volt az idő, végre nem esett, úgyhogy mi is ezt a napot választottuk, hogy a Nagymama örökbefogadott 41 éves majmocskáját meglátogassuk.



A gyerekek határtalanul boldogok voltak, béreltünk fakocsit amibe belefértek a már járkálni tudó kis unokák és azzal verekedtük át magunkat a tömegen és látogattuk meg az összes nagy állatot. Képtelenség ennyi gyerekkel mindent megnézni, úgyhogy célirányosan a nagyobb állatokhoz mentünk (víziló, orángután, elefánt, zsiráf, orrszarvú, tigris, medve, fóka, gorilla, jegesmedve, teve, krokodil). Útközben persze még meglestük a Ká-kat Simi kedvéért, vagyis a kígyókat aztán "Nagymama majmát" aki ügyesen elvette a felé nyújtott almát, majd beügyeskedte a rácson keresztül a szájába. Nekem a Zsiráf volt a legkedvesebb, édesen falatozott az almából a gyerekek legnagyobb örömére, de a a gorilla is édes volt aki durcásan háttal nekünk leült az üvegablak elé és úgy csinált mintha ott sem lettünk volna.

Simi nagyon elfáradt a fókáknál feladta és elaludt a babakocsiban, Kori viszont végig figyelt és izgult és kiabált mert annyira tetszett neki és alig tudott betelni a fantasztikus élménnyel.
Nimród szegény az első perctől majdnem az utolsóig végig nyűglődte a túrát, néha elaludt egy kicsit de egyébként sírt még a kezemben is. Valószínűleg sok volt neki az impulzus, a rengeteg ember és a meleg idő nem tett jót az általános közérzetének.
Azért kicsit tudott aludni és akkor könnyebb volt de tényleg sokan voltak...

A nagy nézés után mikor már mindenki hulla fáradt volt, leültünk és megebédeltünk, Orsi sógornőm hozott ennivalót, mi innivalót úgyhogy pikniket rendeztünk a tevék mellett.

Mindenkinek feltűnt, hogy Kori egyfolytában az állatcsaládokat kereste. Ahol csak egy állat volt ott nagyon kereste a többit, ahol csak nagyok voltak ott kereste a kicsinyeket, ahol volt kicsi de csak egy nagy volt ott történeteket talált ki.

- Az ott biztosan a papa! De hol a mama és a kicsinye?
vagy:
_ Biztosan a picike még a mama pocakjában van.

A krokodil házban egy nagyobb krokodil feküdt kint a parton és egy kicsi távolabb egy oszlop mögött. Erre Kori a következő megállapításra jutott:
- Az ott a papa krokodil és a kicsi krokodil, a mama biztos elment a másik kicsivel ebédet szerezni.

Simike is mesélte a maga módján az élményeket. Neki az állatetetés volt a legnagyobb kaland.
- Amma, zsi. (A zsiráf megette az almát amit adott neki.)

Korinak este is a család téma volt a kedvence. Bercivel kimentek fogat mosni én pedig ezt hallottam:
- Apa, ha nagy leszek nekem is lesz családom?
- Igen, neked is lesz majd férjed és lesznek gyerekeid.
- És az én pocakomban is fog lakni kisbaba és majd lesz nagyobb is?
- Igen, lesz kisbaba és lesznek nagyobb testvérei és majd azok is megnőnek. Ez az élet körforgása...

Szeretem hallgatni amikor beszélgetnek.
Kori szépen kérdez, Berci szépen válaszol.
Jaj de jó, hogy vannak gyerekeink!

Hétközben

Tegnap játszótereztünk. Rajtunk kívül csak Balázs volt ott, én sem tudok sokkal többet ezen kívül róla, még annyit, hogy másodikos és alternatív suliba jár (szegény). Korival labdázott, cselezésre tanította nagyon aranyosan, Kori eközben pillogott, fejet forgatott, lesütötte a szemét és láthatóan nagyon élvezte a kisfiú társaságát és tanítását. Tetszett is neki ahogy én láttam.

Délután vendégségbe mentünk Anitáékhoz. Kori tündérnek öltözött Virággal, Ágoston ételt hordott, Simi megette az ananászt, Nimród gőgicsélt, mi meg szokás szerint beszélgettünk és nevettünk. Még vacsorát is kaptunk, Berci pedig értünk jött mert végre a szokásosnál kicsit hamarabb ért haza.

Anita óvónéni, most gyesen van Ágostonnal és sokkal jobban tűri a zajt és a rendetlenkedést mint én. Pedig Virág hasonló kaliberű mint Kornélia, Ágoston meg sokkal hangosabb mint Simi és többet is rohangál. Úgyhogy sokat tanulok Anitától is.

Este Berci haverozni ment egy kis kártyázásra, én pedig neki láttam egy lányos filmnek. Mikor már az összes gyerek elaludt egyszer csak puff, lecsapta az áramot valami. Hú de megijedtem, kerestem a telefonom, a gyertyát aztán Bercit hazarendeltem mentésre. Ő jött, és lőn világosság, aztán visszarobogott, hogy befejezze a kártyapartit.
Nimród ébredt éjjel ahogy az lenni szokott, se cumi se apa, csak én és a "büfézés". Édes kicsim, egyszer ő is átalussza majd, ahogy a testvérei minden éjjelt.

Rendhagyó szerda Tesco busszal

Korán reggel megérkezett a Nagymama, hogy mi Bercivel el tudjuk vinni Nimródot a Tömő utcába a szemklinikára. A reggeli csúcsforgalomba megint arra a következtetésre jutottam, hogy ha vissza megyek dolgozni akkor mindenképpen hátrafelé megyek a zsámbéki medencébe - ha tudok - és nem a városba mert az rémes ilyenkor reggel!

Hosszú várakozás után ugyanaz a doktor néni kezelte mint a múltkor, nagyon kedves, nagyon jó szakember, mindent elmagyaráz és nem kapkod úgyhogy jó kezekben tudom Nimródot. Berci megint fogta, most sokkal rövidebb volt az egész átmosás viszont mintát is vettek, viszik tenyésztésre a váladékot a szeméből mert nagyon csúnya és ki kell vizsgálni, hogy célzottan kezelhessék a megfelelő szemcseppel. Nagyon jó lenne ha megoldódna ez a szemkérdés, az is valószínű, hogy az állandóan visszatérő náthás dolgok összefüggésbe hozhatók ezzel a gyulladással.
Kicsi Nimród megint hősies volt, csak addig sírt amíg fogták, utána evett és megnyugodott. Most 3 óránként cseppenteni kell egy spéci cseppel ami remélhetőleg javulást hoz.
Itthon a nagyok szépen vártak minket hiszen a Nagymama nagyon jól tud velük játszani, foglalkozni, örültek nekünk, Nínó pedig egészen addig aludt amig le nem tettük a nagyokat ebéd után. Ekkor kezdődtek a bonyodalmak.

Simi 1-kor elaludt, Nínó ébredt, Korit bezavartam az ágyába ilyenkor még sokáig szöszmötöl de egy idő után megadja magát és elalszik. Ma viszont 2 - kor hangos trécselést hallok a másik szobából mire átmegyek, Kori és Simi csevegnek az ágyban. Ilyenkor a vissza altatás reménytelen, Kori végleg felébresztette Simit (mérges voltam de nem kiabáltam - egy pont ide), így fél háromkor már úton voltunk az ingyenes Tesco buszjárat felé. Ugyanis kínomban ezt találtam ki programnak.
A szél fújt de már nem röpített át a másik oldalra de ahhoz túl erős volt, hogy bandukoljunk órák hosszat így a buszozást választottam mert azt imádják. Jött két nem Tescos is a végállomáshoz amit jól kipróbáltak de indulás előtt leszálltak (de mielőtt elhagyták volna a buszt Simi valami szájból előkotort koszt adott az egyik idős utasnak aki igencsak meglepődött a szokatlan figyelmességen).

Nem sokkal később a Tesco busz megérkezett és az enyémek határtalan örömmel az arcukon elfoglalták az őket megillető helyet. Az ablak mellett. Negyed óra zötykölődés után leszálltunk sétáltunk fél órát a boltokban majd a következővel jöttünk is vissza mert óránként jár nem akartam túl sokat csavarogni ebben az időben. De ez is elég volt, mert a buszozás a lényeg.
Haza felé egy másik helyre ültek szintén ragyogó arccal, néztek, kérdeztek, magyaráztak, akcióztak. Majd amikor le kellett szállnunk és már lent volt a babakocsi is és Kori is, Simi kijelentette, hogy "NEM". Egy bácsi adta le nekem (na neki szót fogadott) és bánatosan elhagyta a csodajárgányt.
Azóta is ezt meséli: "Busz, bá, nem, ke " azaz utaztunk a buszon és nem akart leszállni amikor a bácsi megfogta a kezét és segített neki.

Az este a kaland ellenére nehéz mert megint egyedül vagyok. Tegnap este itthon volt Berci akkor szuper volt az este, hogy együtt volt a család, segített sokat még a mai ebédünket is megfőzte, és kicsit kárpótol is, hogy vannak ilyen közös esték de amúgy nagyon hiányzik, hogy a hét többi napja általában nem ilyen, egyedül vagyunk. Sokat dolgozik, sokat sokáig és értünk teszi úgyhogy ez van de hiányzik nekünk.
Neki bent maradnak a szobába esti alvás címen, nekem nem. Mindent kitalálnak, hogy félnek, hogy fáj, hogy menjek, hogy maradjak. Ez természetes tudom, de nagyon kimerítő főleg az egész napos hajtás végén, hogy még egy kicsit kifacsarnak belőlem és még egy kicsit...
Nagyon szeretem őket de az én energiakészletem is véges na és a türelmem is.
Berci gyere már!!!

Mindegyiket másért

Mindhárom gyerekemet más miatt szeretem a legjobban és egyformán.

A legnagyobbat azért mert lány, mert okos, mert magabiztos, mert bátor, mert kiváncsi, mert barátkozós, mert kérdez és nagyon sok dolgot tud, mert rá volt a legtöbb időm amíg a testvérei meg nem érkeztek és mert nagyon hasonlít az apukájára és mert nagyon szereti őt.

A középsőt mert az első fiú gyerekem, mert bújós, mert kedves, mert félénk, mert nagyon jó a humorérzéke, mert szeret és tud is egyedül játszani, mert nagyon jóízűen eszik, mert ragaszkodó és mert nagyon szereti Korit.

A legkisebbet azért mert azonnal nevet ahogy ránézek, mert azonnal elhallgat ha felveszem, mert a legédesebb hangon ő gőgicsél, mert jajgat ha nem szopizott eleget és mert nagyon szeret engem.

Hogy ne legyek olyan anya amilyen nem akarok lenni?

Még iskolás koromban sokat vigyáztam az unokatestvéreimre és mindig amikor kisbabát láttam lázba jöttem, hogy megfoghassam, puszilgathassam. Alig vártam, hogy anya legyek!
Szerencsés voltam mert a 2 évvel idősebb nővérem után kamaszkoromban két fiú öcsikét is kaptam akikkel sokat játszhattam, bolondozhattam már nagyobb fejjel, így nem bunyózós társaim lettek hanem mint "pótmamájuk" babusgathattam őket.
Akkor olyan jó volt arról álmodozni, hogy milyen jó anya leszek.

Most pedig, hogy gyakorló anyuka vagyok, sokszor szégyellem magam, hogy mennyire nincs időm és lelkesedésem teljes oda adással játszani velük. Sokszor teljesen máshol járnak a gondolataim, csak bámulok, töprengek és nehéz rájuk koncentrálnom. Nem szeretnék ilyen anya lenni, mert az álmaimban és a terveimben sokkal oda adóbb voltam, és nem értem, hogy hogy lehet az, hogy mindig erre vágytam és más gyerekére miért volt annyi figyelmem, az enyémekre meg miért kell akarattal oda figyelnem. Néha el jutok erre a pontra, hogy nem is csinálom jól ezt az egészet. Főleg ilyenkor amikor be vagyunk zárva és látom, hogy elégedetlenek, egymást nyúzzák és bevallom én is csak pihennék és megvárnám a jó időt amikor kiszabadulunk.
Holtpont amin át kell billennem és elhatározom, hogy holnap sokkal jobb és türelmesebb leszek, hogy örüljenek. Hogy örüljek.
Azt hittem ezt nem kell tanulni, mert ez csak úgy jön attól, hogy az ember szereti őket. De most úgy látom ez valahogy egészen másképp működik.
Még sokat kell tanulnom...

Egy elég szörnyű nap de Nínó túlélte

A borús idő ellenére, nagyon vidám volt a tegnapi nap amikor a Labanc utcában a "Napapa" születésnapját ünnepeltük. Ebéd, köszöntés, játék, evés-ivás, nagy családi dínomdánom, elégedett gyerekek, büszke szülők, boldog nagyszülők és a többi...

De ahogy az lenni szokott amikor túl jó valami akkor biztosan rosszabb következik.
És így is lett.

Ma itthon gubbasztva küzdöttünk a bezártsággal, a náthával és az indulatokkal.
Elég sokára sikerült kikászálódnunk az ágyból, szerencsére Koriék szeretnek mellénk bújni reggelente, így azon kívül, hogy furakodnak a helyért, nincs túl sok tennivaló körülöttük (bele is gondolok néha, hogy jó ötlet-e ez az ovi mert akkor ezeknek a lustálkodós reggeleknek lőttek).

Ma Nimród is náthásan ébredt (gondolom az idő miatt is), Kori még a múlt heti vírussal küzd (köhécsel, szipog, undok), Simi csak szipog és nyűgös, Nínónak viszont a szeme is gyulladt és váladékos úgyhogy szerda reggel irány a klinika (még szerencse, hogy Berci teletankolt valószínűleg utoljára a hónapban...).

Szóval mese ide vagy oda (még a Snoopyt is megszereztük jaj de jót röhögtem), játékok, duplo, semmi sem volt jó csak a hiszti meg a birkózás. Ez volt ma. Na jó azért aludtunk is egy kicsit bár néha nagyon nehezen viselem, hogy Kori minden délutáni elalvás előtt cirkuszol, hogy ő nem álmos. Dehogynem, az! Csak nem akar aludni. De ezt nem ő dönti el természetesen, és onnantól kezdve, hogy megadja magát képes 2 órát is durmolni egy huzamban. Mint ma.

Sajnos ma Nínó repült egyet. Inkább nem részletezem hogyan, mert nem szívesen idézem fel a részleteket de röviden annyit, hogy az asztalon volt a hordozkában amikor Kori meg akarta simogatni (állítólag).

1. Miért teszem az asztalra?
2. Ha már oda teszem miért fordítok hátat?

Kicsit sírt, szopizott, hamar megnyugodott én viszont sokkal később, pörgött a forgatókönyv, hogy mi minden történhetett volna. Szerencsére nem történt vannak Őrangyalok, de figyelmeztetés volt, hogy még ennél is jobban résen kell lennem és nem hagyhatom ott. Azért ez egész embert kíván sőt még annál is többet, hogy megvédjem a nagyok "szeretetétől".

Egészen más ha csak egyszer egy nap le tudunk menni sétálni. Így viszont ez volt az elmúlt hetek egyik leghosszabb és legrosszabb napja. De jó, hogy most a nyár kezdődik és nem a tél. Vagy mégis???

Töki buli nagy esővel

Ma délelőtt a zsámbéki medencében található Tökre mentünk ahol nyárköszöntő családi programokkal várták az oda látogatókat. Anitáék ajánlották, hogy menjünk együtt mert a Kolompos együttes táncházat csinál fél kettőtől, ezen kívül kézműves foglalkozáson is részt lehet venni. Az esőt belekalkuláltuk, jó sok cuccal indultunk neki. Alighogy leparkoltunk a töki sulinál, Berci már fordulhatott is vissza mert ügyeletes a munkahelyén és mivel probléma adódott azonnal be kellett mennie - sajnos.
Ott maradtam három gyerekkel és Anitáékkal, szerencsére sokat segítettek Kori meg nagyon jól el van a 4 éves Virággal úgyhogy csak Simi hisztirohamait kellett megoldanom, Nínó nézelődött a babakocsiban.

Volt pónilovaglás, tojástartóból kukackészítés, bábelőadás, könyvnyeremény és rajzolás (Simi rengeteg "tigát" azaz csigát rajzolt).

Fél kettőkor megérkezett a várva várt Kolompos együttes - erre már Berci is visszaért. A lányok jó nagyot táncoltak az első sorban, Simi az esőben bandukolt inkább. Kori még sosem volt ilyen nagy buliban és nagyon élvezte, lépegetett, hahotázott amikor a többiek is és néha kikukucskált, hogy ott vagyunk -e. Majd háromnegyed óra tánc után kezdett fáradni (ez abban mutatkozott meg, hogy a közös táncban ahelyett, hogy figyelte volna mit kell csinálnia folyton a földre rántotta Virikét) ekkor úgy döntöttünk haza indulunk. Virág zokogni kezdett, hogy Kori távozik de a lányunk már nem bírta tovább a bulit és ahogy beindult az autónk, mély álomba merült a testvéreivel együtt.

A gyerekek is nagyon elfáradtak és mi is ráadásul megérkezett ez a nagyon csúnya és kellemetlen idő úgyhogy 3 körül haza jöttünk a finom meleg lakásba.
Otthon édes otthon, most nagyon jó itthon.

Budakeszi

Mikor először felmerült bennünk a gondolat, hogy Budakeszire költözzünk, nagyon féltem. Hiába jártam ide gimnáziumba, hiába ismertem a környéket errefelé, mégsem mertem kiköltözni a városból ahol olyan sok ember van és minden bolt a közelben és Berci is haza ér a munkából 20 perc alatt.
Akkor azt mondta egy nagyon jó barátnőm, hogy ne féljek mert az ember tömegben is borzasztó magányos tud lenni, sőt még jobban egyedül érezheti magát.

Aztán Bercivel döntöttünk, itt lesz az első lakásunk. Megérkeztünk az akkor 3 hónapos Simivel, és a kicsit nagyobb Korival és én ültem a dobozok között és próbáltam kipakolni. Egyedül éreztem magam, Berci dolgozott és én nem tudtam, hogy varázsoljak a káoszból otthont, bár szerettem a lakást az első perctől fogva mégsem tudtam mit kezdjek az új helyzettel. Aztán lassacskán rend lett, a lakást belaktuk és egyre jobban bizonyosságot nyert, hogy miért "kellett" ide költöznünk.
Most már barátaink is vannak nekünk is a gyerekeknek is, sőt annak örülnék a legjobban ha mindenki aki fontos nekünk itt lakna (hívom is őket), hogy nekik is jó legyen. Meg nekünk is.

Budakeszi gyönyörű.
Ma viharfelhős volt az ég de azért elindultunk sétálni. A zivatar után a János hegyi kilátót vonuló sötét szürke eső felhők takarták, a másik oldalon már sütött a nap és ahogy rátűzött az esőtől kizöldülő rikító zöld fűre olyan szép volt, hogy szívesen lefestettem volna (nem mintha tudnék festeni) - de megpróbáltam volna mert meseszép.

Gyakran látni errefelé ilyen szépnek a tájat.
Nem vágyom máshova.
Szeretek itt élni.

Hangok

Nimród beszélget velünk. Többnyire "Ö" és "Á" hangzókkal, de hosszasan, változatosan és tartalmasan. Ránk néz és mondja, szereti a hangját, élvezi, hogy tetszik nekünk a produkció mi pedig odáig vagyunk ettől a gőgicséléstől. Harmadik gyereknél is ugyanolyan nagy öröm ez a fajta kommunikáció. Sőt megható, látom Bercin is, hogy mikor Nimród szóval tartja akkor elérzékenyül.
Én is, mert nagyon szép a hangja.

Veró és a babák

Ma itt voltak Veróék. Neki köszönhetem, hogy tavaly ősztől az év végéig tudtam tanítani a két gyerek mellett. Minden pénteken jött a két babájával, (hogy én mehessek Budajenőre) az akkor három hónapos Sárival aki mostanra ennivaló kis cukorbaba (Veró szerint mackósajt), és a most 2 éves Jankával aki láthatóan már most Simike választottja (legalábbis mi, lüke anyukák ezzel bolondozunk).

Sétáltunk, kávéztunk, röhögtünk, dumáltunk, álmodoztunk közben félszemmel a gyerekeket figyeltük akik minden tócsába beleugrottak.
Most nem tűnt annyira viccesnek mint legutóbb mivel a gumicsizmák tegnap átáztak ezért ma csak félcipő jutott a lábacskákra. Nem baj, holnapra remélem megszárad...

Simi férfiasan lépegetett előre a kantáros farmerjában, átgázolt a mezőn és élvezte ahogy a csajok a nyomába eredtek, közben néha hátrasandított hogy mennek-e. És ők mentek. Simi pedig boldog volt.

Nagy nehezen eljutottunk a játszótérre ahol Sárika homokot evett, Janka jött ment a két kis copfjával, Kori fejjel előre csúszott le a csúszdán mi meg tapsoltunk, Simi elmélyülten homokozott, Veró meg én pedig beszélgettünk többek között a lemondásokról az egy szem farmerról és a kopott cipőről. De ha ketten vagyunk már sokkal mulatságosabb az egész. Na meg ha közben a gyerekeinkre nézünk mert akkor azért úgy van vele az ember, hogy "megéri".
Jó, hogy nem csak én gondolom így...

A hős Nagy Nimródok

Mennyi annak az esélye, hogy két Nagy Nimród találkozik ugyanazon a rendelésen és ráadásul mindketten három hónaposak?
Ma ez történt.
Kinyílt a rendelő ajtaja amikor kikáltott a doktornő: "Nagy Nimród" - erre én, aki az ajtó mellett ültem felpattantam mire a nő elsétált mellettem egy másik nagyon zokogó kisbabához aki a szüleivel előttünk volt bent. Közben Berci egy kicsit távolabb a betegfelvételen mosolygott és bólogatott, hogy: "Igen, Nagy Nimród. Tényleg?" - na ekkor végre össze állt a kép.
Kiderült, hogy 2010 februárjában egy másik Nagy Nimród is meglátta a napvilágot (csak ő 4-én), ő is könnycsatorna szűkülettel született mint a mi kiskirályfink és az ő szülei is ezt a napot választották, hogy véget vessenek az állandóan gyulladt szem jelenségnek.
Néhány perces zavart okoztunk a rendelőbe miután behívtak és kérdezték, hogy: "Nagy Nimród?" - mi bólogattunk, erre ők: "Az hogy lehet most nem ő volt itt az előbb?" - nézegették a beutalókat és hamarosan kitisztult a kép.
Van ilyen, gondolom nem olyan gyakran.

A mi Nimródunk nagyon el volt keseredve amikor Berci (önként vállalva) lefogta a kis lábacskáját, a doktornéni pedig átfújta a járatot. Kiderült, hogy nagyon el volt záródva, csúnya dolgok is előkerültek abból a picinyke csatornából (hiába a masszírozás és a háromféle szemcsepp) de most megoldódott, ha három nap alatt tisztul és szép lesz akkor ennyi volt.

Egy nagyon aranyos doktornénihez kerültünk a klinikán, többször is elmagyarázta mi töténik abban a picike járatban, megmutatta, utána le is rajzolta. Nínóka persze üvöltött amig vége nem lett, mert akkor apa magához szorította és csak gügyögött szemrehányóan de utána egy hangja sem volt. Aztán kint amikor tisztába tettem még nekem is elmesélte, hogy hogy is történt ez az egész és hamarosan már nevetgélt is.

Büszke voltam rá, hogy ilyen hamar megnyugodott, hősiesen tűrte ezt a kellemetlen beavatkozást és onnantól kezdve hogy magunkhoz vettük már nem is sírt csak hüppögött, utána "mesélt" én meg arra gondoltam, hogy itthon már megszokta a gyűrödést, a rámászást, a nyomogatást, a lefogást és ahogy a doktornéni is mondta "harcos" mert bizony nehezen lehetett lefogni, nagyon tiltakozott. Azt nem szereti. Még ha a testvérei csinálják akkor sem.
Gondolom a másik Nagy Nimródnak nincs otthon egy három éves Nagy Korija és egy két éves Nagy Simije mert ő még a folyósón is sokáig sírt, panaszkodott.

Nimródunk jól bírja a gyűrődést csak időben mentse ki valaki...

Mélyvíz

A gyönyörű Anyák napja és Simi 2 éves születésnapi köszöntése után megint itt a mélyvíz. Azt még elviselem, hogy mind a 3 egyszerre üvölt (ebben az esetben többnyire el kezdek röhögni kínomban) de azt már nem ha mindezt rendetlenségeben és piszkos lakásban teszik - attól nagyon ideges vagyok. Az meg ugye elkpzelhetetlen, hogy neki álljak három ilyen kis rendetlen hangya mellett egy nagytakarításnak nem csak mert lehetetlen kerülgetni őket amint próbálom eltűntetni a lomokat hanem mert ki is kell őket vinni levegőre, hogy ne szedjék még jobban szét az amúgy is háborús övezetnek kinyílvánítható picinyke otthonunkat. Ja, és nem utolsó sorban nem találok semmit ha ilyen állapotok uralkodnak legjobban a zoknik párjának keresése dühít, valahogy mindíg eltűnnek...

A Dédimama ma megmentett. Levitte őket délelőtt a játszótérre és én neki álltam, hogy lakhatóvá varázsoljam szerény 50 négyzetméteres lakunkat. Kicsit bonyolítja a helyzetet, hogy a házunkat még mindíg kalapálják, festik, fúrják, faragják, csiszolják úgyhogy a teregetést sem tudom kintenni csak nagyon ritkán mikor éppen nincsenek az erkélyünkön a munkás bácsik. Idilli...

Most rend van, szerintem holnap reggel kilencig.

Délután babakocsi nélkül indultunk útnak (ahogy tettük azt tegnap is) és egész jól sikerült. Legnagyobb kalandjuk, hogy beleülnek a nagyon magas fűbe és nyuszit játszanak. Simi "műelesése" nagyon mulattató, ilyenkor sajnáli kell hogy "Jaj Simi elestél?" - és ő bánatos arccal válaszol, hogy: "U". Ezt méterenként megteszi amig ki nem kecmereg a fűből ami néhol a válláig is felér.
Kori nyuszi Simi nyuszi a zöldben, Nimród baba rám kötve elpilledve. Tetszik a nagyoknak, hogy tudom fogni a kezüket séta közben, és nekem is jó érzés ahogy Nínó rám lapulva alszik. Szerintem addig leszek csak ilyen lelkes amig Simi nyuszi le nem vágja az első hisztijét útközben, hogy azonnal vegyem fel.
Na de ilyen ma nem volt úgyhogy nem is panaszkodom.

Berci tegnap két hetes diétába fogott. Nagyon csodálom érte, hogy bírja mert nem könnyű de látványos eredményt hoz. Szerencsés alkatom miatt sosem kellett diétáznom, de most úgy érzem nem is bírnám. Igaz most van rajtam még 11 kiló de gondolom ahogy csillapodik a tejelválasztásom majd apadnak a kilók ahogy ez Simivel is volt. Kár, hogy ez csak nyár után lesz várható...

Minden napra van valami kaland, hétfőn Simi kapott oltást, holnap Anitáékhoz megyünk át mert már nagyon régóta ígérgetjük, csütörtökön klinikázunk Nimróddal, pénteken meg én lépek meg egy kicsit ha találok vigyázót.

Hát, így telnek a hétköznapok mostanában, valójában élvezem, hogy nem unatkozunk még ha néha meg is őrülök kicsit...

"Ká-ttó"

Simi ma megtanulta, hogy a hány éves vagy kérdésre azt kell válaszolnia, hogy kettő, ez az ő előadásában így hangzik:
"Ká-ttó". Felkiáltva, tagolva ugyan de boldogan válaszol, örül, hogy örülünk, hogy tudja.

Reggel itthon felköszöntöttük ezt a kis Simi bikát. Kori volt a legizgatottabb, nagyon várta már, hogy megajándékozzuk az Öcsit. Könyv és duplo tőlünk, markoló és kisautó Éviéktől, de a legnagyobb szenzáció a kis hintaló volt ami Makóról érkezett. Simi élvezte ahogy Kori nyavalyog és irígykedik a lovacskára (nem is olyan régen még neki fájt a szíve a dínóért amit Korinka kapott), büszkén hintázott ide-oda az aranyos arcú pacikán mint egy igaz kis huszár gyerek. Aztán persze hagyta, hogy a nővérkéje is kipróbálja és ő addig a duplo farmban gyönyörködött.
A Születésnapos a telefonhívásoknak is nagyon örült, még társalgott is a köszöntőkkel:
"Vágy vágy vágy, mikodé, szijá, ká-ttó..." - és hozzá integetett is mindenkinek, határtalan volt a boldogsága, hogy Vele akartak beszélni.




Biatorbágyon rengeteg Bika férfi és családja várt minket, többek között a Nagypapa és Berci keresztapukája na és az én keresztanyám férje és még sokan mások. Évek óta hagyomány, hogy a Bika barátok megünneplik egymást Május 1-én, főzéssel, evéssel, ivással, szivarozással, ajándékozással mulatják az időt a biatorbágyi víkendházban. Tavaly Simit is bevették a "bandába" mint legifjabbikát, így ő is kapott már idén is sok férfias ajándékot. Az ajándékok között volt bikás kalap, bikás mini boxeralsó, bikás bögre, bikás dvd, bikás fényvisszaverő mellény és még néhány mulatságos meglepetés. Az ajándékozás közben ugyan elnyomta az álom a ringó hintaágyban miközben egy Bocis szenvicset rágcsált de miután aludt egy órácskát az árnyékban egy járókába utána apa karjába már kicsit visszafogottabban, de folytatta a mulatozást.
Mi minden volt ma: nagy kert, sok gyerek, gyönyörű idő, sok
étel - ital, jókedv, köszöntés, torta, barátok, rokonok, fonott koszorú Kori hajába, majális...






Nimród ma lett 3 hónapos. Teli szájjal vigyorog, és megtalálta az ökleit, most azokat fürkészi. Gyönyörű, erős, illatos és visít ha hamarabb leszedem a ciciről mikor még maradna egy kicsit - pont mint 1 napos korában...



Isten éltesse sokáig a Fiaimat!