Az Ősök szeretete

Makón voltunk.
A nagyszüleim, a gyerekek dédszülei élnek ott, ahova én jártam nyaranta mint most Csopakra és a Labancba az enyémek.
Szoktunk beszélni Tündiről és Zolikáról, imádkozni is szoktunk értük, gyakran beszélünk Tündivel telefonon, sokszor váltunk emailt, születés-és névnapokra mindig küldenek valamit felnőtteknek és gyerekeknek is, unokáknak, dédunokáknak - de egy évben csak egyszer (Karácsonykor) vagy kétszer (a makói villámlátogatáson) találkozunk.

Sikerült úgy szervezni, hogy ezen a szombaton Anyu és Tibi levigyenek engem és a gyerekeket Makóra.
Nagyon-nagyon izgatottak voltak a gyerekek. Rajzoltak, izgultak az utazás és a találkozás miatt is, csomagoltak egy-egy kis hátizsákot maguknak.
Befértünk Anyu kocsijába, Tibi vezetett, Berci nem jött mert OKJ-s képzésen van kéthetente szombaton.

Az első megálló félúton egy benzinkút volt ahol kaptak egy-egy óriás túró rudit és almalevet és iszonyú édesen fogyasztották a táplálékot.
Aztán 1 körül Makóra értünk, ebédeltünk, a gyerekek a kertben felfedező sétát tettek (térképet is csináltunk a látottakról). Körbe járták a házat, fönt is, lent is, mindent megcsodáltak én pedig meséltem, hogy mit hol és hogyan csináltam amikor itt nyaraltam a testvéremmel és unokatestvéreimmel és én voltam gyerek. Borzasztóan élvezték. Nimród nagyon sok makói diót gyűjtött amit mindenképpen az itthon maradt apának akart megmutatni.
Aztán átadták a Tündinek készített rajzokat és hosszasan mesélték, hogy mi van rajta (Nimród úgy, hogy közben Tündihez bújt). Kori és Simi is Tündit és Zolikát rajzolta le.
Boldi is nagyon közvetlen és kedves volt pedig ő nemigen emlékezhet az Ősökre nagyon kicsi volt mikor utoljára találkoztak.

Azon gondolkoztam milyen érdekes ez a láthatatlan szeretet kötelék ami nem közös élményeken és az együtt töltött időn múlik hanem az általam elmesélt dolgokból, az esti imákból, ünnepekből táplálkozik.
Hogy sokszor azt hiszem mindent rosszul csinálok és akkor ma láttam, hogy még sem mindent, mert ez a dolog él: minden gyerek boldogan sétált be a makói házba, szeretettel, kedvességgel, közvetlenséggel voltak Tündi és Zolika felé, öleléssel búcsúztak, látszik, hogy itt már nem az együtt töltött idő mennyisége és minősége számít, sokkal többről van szó: szeretik az Ősöket bármennyire is keveset találkoznak velük.

Szép nap volt, jól elfáradtunk, utaztunk 400 kilométert, de megérte.
Hála érte!

Iskolás dolgok

Berci és Kori beszélgetnek mikor iskolába mennek:
Berci: "Melyik a kedvenc tantárgyad Kori?"
Kori: "A tolltartó!"
Berci: "Az tanszer....úgy értem melyik tanítási órát szereted a legjobban?"
Kori: "A torna órát. Mert akkor megkapjuk a babzsákunkat."

Aztán haza jön és egész délután és este és iskola előtt reggel is játszani akar a fiúkkal - többnyire duplósat. Néha visít velük (amikor nagyon fáradt már) vagy csak parancsolgat (mert a fiúk értetlenek és/vagy nem fogadnak szót) de játszik és élvezi nagyon : "Anya kérlek még hadd játsszak!" - mondja reggel, este.

Kérdeztem ma reggel, hogy menjek e érte délben mert akkor nem kell napköziben maradnia, ez akkor rövidebb nap. Erre felháborodottan azt mondta, hogy : "Nem Anya! Én azt akarom, hogy a Nagypapa jöjjön értem az iskolába!" - ez a drágaság inkább bent van még 3 és fél órát azért, hogy Berci apukája menjen érte. Annyira édes!

Aztán este szoktuk megbeszélni milyen volt az iskola mi történt. Vacsora közben még nem tudja össze szedni a gondolatait, nem jut minden az eszébe. Este aztán ima után fekszik mellettem és elő jönnek a jó és a rossz dolgok is. Azt mondta egyik este, hogy sírnia kell ha arra a feladatra gondol amikor körbe kellett tépnie a kezével azt a kisautót amit rajzoltak. El kezdett sírni mert bele tépett az autó közepébe és nem a szélébe és tudta, hogy akkor Dóri néni már nem szedi be az övét mert az annyira ronda. De Dóri néni beszedte az övét is ( de neki akkor is sírnia kell mert annyira ronda lett).
Maximalista, mindent tökéletesen akar csinálni. Egyfelől jó persze, hogy igyekszik, a másik viszont, hogy túl aggódja a feladatokat, azt is amit könnyedén meg tudna oldani. Borzasztóan igyekszik, a napköziben meg gyönyörűeket rajzol. Ica néni segítője, múltkor őt kérte meg, hogy vezessen kis egy osztálytársat mert jöttek érte és fél egyedül elmenni a lépcsőig. Szóval már tanársegéd is.

Nagyon sok nevet tud már, azt is el mondja, hogy milyenek a gyerekek órán és szünetben vagy napköziben.
Figyel.

A heti két tánc az egyetlen külön óra, nagyon szeret járni (még akkor is ha hulla fáradt már 4-kor és sír, hogy nem tud spárgázni).

Sok ez az első osztály, nagyon nagy váltás az ovi után, a tempó amit fel kell venni hát tényleg elég kemény.
Elkezdődött a nagybetűs élet.

Növekvő pocak és a terhek

A harmadik sulis hét már jobban telt. Simi és Ninó bent aludtak az oviban, Kori pedig úgy tűnik helyt áll délelőtt és délután is a suliban. Boldival alszunk a nap közepén, így a délutánt és estéket is bírom egyedül - úgy értem Berci nélkül mert ő csak éjjel jött haza - és a külön órás napok is jobban mentek mint eddig.

Viszont villámgyorsan közeleg a szülés. Kezdődik a harmadik - a legnehezebb - trimeszter amit nagyon vidáman kell átvészelnünk. A hasam nő, a baba ide-oda pattog benne és egyre feljebb nyom mindent amitől kezd az ülés és fekvés is terhes lenni, a séta meg nagyon fárasztó. Szóval a hajrában az igazi kínlódós szakasz következik (gondolom nehezebben élem meg így 7 éven belül ötödszörre).
Gondolkodom ezen a császár dolgon is. Ha mégis az lesz kérjek e megint altatást, mert nem bírom ha ébren nyuvasztanak, ha pedig mégis feljebb megy az a méhlepény akkor sikerül e könnyen gyorsan hegszétválás nélkül világra hoznom a legkisebbet. Úgyhogy kezdenek beférkőzni amúgy is lefáradt agyamba ezek a gondolatok így, az utolsó harmad elején.
Neve még mindig nincs, emiatt is álmatlanul forgolódom. Meg amiatt is, hogy minden éjjel vándorlás van: Kori aztán Simi csendben a vendég ágyra egymás mellé, Nimród már hangosabban mellém, Boldi meg sírva közénk. Minden éjjel jönnek a szobánkba én meg felkelek minden neszre aztán betakarom meg rendezgetem őket végül nem férek el a sok gyerektől és már jön is a fél7 amikor kelni kell.

Boldikám a dackorszak közepén tombol. Gyönyörűen beszél, irtó okos de néha bekattan neki az elkerülhetetlen hiszti és akkor nyomja. Én meg már rutinosan kezelem de akkor is idegesít amikor nem bírja abba hagyni és belehergeli magát a műsorozásba. Néha angyalka néha meg egy vadság.
Szegény.

Szóval nem panaszkodás csak tény, hogy nehéz minden éjjel és minden nappal de nagyon igyekszünk vidáman csinálni.
Azt már rég megtanultam, hogy a humorérzék az egyik legfontosabb ebben a világban és hála Istennek nekünk az van.

Elkeseredni is van okunk, tegnap bőgtem is egy nagyot Berci bejelentésein de hát mit tegyünk, csinálni kell saját erőnkből amennyit bírunk aztán majd lesz valahogy - a Gondviselés megsegít.

Panaszmentes

Kori Simi és Ninó pénteken ott alvós születésnapi pizsama partyban voltak. Sebi unokatestvér lett 6 éves. Vinni kellett mindenféle világító eszközt, nagyon jól érezték magukat.

Szombatra Kori hulla lett. Itthon nem evett, fájt a hasa meg a feje csak feküdni akart. Kissé ijesztő volt mert ő sosem gyengélkedik de most sikerült kipurcannia a két iskolás héttől. Szegényt nagyon sajnáltam, ápoltam, itattam, altattam, hogy erőre kapjon.
Vasárnapra jobb lett a helyzet, vissza tért a színe, még kirándulni is volt kedve és a délutáni alvás után már kicsattant.

Úgyhogy elkezdődött egy újabb hét. A fiúk már bent alhattak bár szegényeket még mindig egy másik csoportba teszik be ágyastul viszont sokkal jobb a kedvük délután amikor találkozunk, mint amikor délben haza kellett jönni aludni.
Kori pedig napközis.
Hétfőn a Nagypapa hozta őket haza így nem is kellett csak a játszóig mennem Boldival, kedden pedig alvás után szedtem fel a fiúkat és mentünk Koriért.
Ezerszer jobb mint az elmúlt két heti őrület.
Leírhatatlan minőségi változás, hogy nem kell a nap közepén begyűjtenem mindenkit.
Egyik részem bűntudatos hiszen itthon vagyok miért ne rohangálhatnék, más részről viszont tudom, hogy ennek így kell lennie. Mert nem úszik a lakás, pihenünk a Boldival és nem egy kapkodás és kiabálás, és rohangálás az egész nap.
A fiúkat biztos helyen tudom és annyira jó, hogy egy csoportba járnak Ninóval és nincsenek soha egyedül.

Kori viszont egész nap a fejemben van, nem fázik-e, nem sok-e neki, tud-e figyelni van-e ideje mindenre (evés, vécé, öltözködés). Olyan pici most a nagyok között és mindennek maximálisan meg akar felelni úgyhogy nagyon elkeseredik ha valami nem tökéletes.
Szeretném napközben megnézni mit csinál, hogy boldogul, sikerül-e neki minden, segítenék neki öltözni, enni, megóvnám a kudarcoktól, a csalódástól és a ténytől hogy néha bármennyire igyekszünk nem jön minden össze.

Rohangálás oviból suliba meg haza meg vissza

Borzasztó gyors a tempó és csak kis időnk van észre venni, hogy egy család vagyunk nem külön álló emberek.
Kissé szét zuhantunk.
Kori kedden ugatva köhögött, aztán taknyos lett úgyhogy nem akartam, hogy délután is bent üljön a suliban, délbe vagy fél egyre érte mentem. A fiúk sem alhatnak még bent az oviban (óvónő hiány van) úgyhogy csoportos gyerek beszedés volt ebéd időben. Haza érve, Kori leckét írt és mindig sikított egyet mikor valamit elrontott, Boldival ezalatt megettük az ebédet, Siminek és Ninónak könyörögtem, hogy menjenek aludni.

Kedden és csütörtökön pedig foci és tánc volt úgyhogy a fiúkat ébresztettem, hogy 4 -re oda érjünk mindenhova. A fiúk eddig minden nap zokogtak (mert nem aludtak eleget 2-től fél 4 ig). Kori alvás alatt a szobájában szöszmötölt - szegény.
4-re  Korit beadom táncra, Simit elviszem 4-re focira (egy másik helyre kocsival), mivel Kori hamarabb végez vissza megyünk érte, megvárjuk őt Boldival és Ninóval majd együtt vissza megyünk Simiért a foci végére. Elég szörnyű még leírva is, hát még nagy hassal. Ez megy két hete nem túl értelmes rohangászás.

Ha Kori napközis lesz és a fiúk bent alhatnak az oviban akkor azért jóval egyszerűbb lesz a helyzet - gondolom én - nagypapa kétszer haza hozza őket, a táncos-focis napokon pedig egyel kevesebbszer kell fordulnom a tánc és a foci között.
Így a délelőttünk is elúszik mert folyton nézem, hogy mikor kell kocsiba pattannom és indulnom és a délután is értelmetlen legalábbis kedden és csütörtökön.
Kori szereti a táncot, Simi meg a focit úgyhogy nem a beszüntetés a megoldás.

Nimród viszont útálja, hogy rángatom és elég agresszíven reagál rá mint egy igazi rossz gyerek aki elmegy, nem jön vissza, eltűnik, nem fogad szót, rohangál. Szóval nem túl jó a helyzete.
Boldika még simulékonyabb ő jön ha jönni kell de Ninóval együtt már nem valami jó(ság) páros.
Nimródnak figyelem kell, Boldinak meg nyugalom.
Rólam nem is beszélve de én most itt az utolsó szempont vagyok.
 Ez mind nincs meg ha napközben rohangálok egyik helyről a másikra.
Sajnos az ovitól és sulitól is elég messze lakunk, csak kocsival érek el mindent.

Bele sem merek gondolni mi lesz ha valamelyik megbetegszik, Kori náthájától is megijedtem de nem romlik úgyhogy remélem javul.
Úgy érzem elég kevés az igazán értékes együtt töltött idő.
Az esti mesét is úgy mondom, hogy legyen már vége mert össze akad a nyelvem nem is jót olvasok nekik.
Hát szóval nem vagyok elégedett édesanyai teljesítményemmel.
Nyáron minden olyan jól kézben volt most meg azt sem tudom mi van körülöttem.
Remélem hétről hétre jobb lesz és belejövünk mert ez így nem túl jó.

Kedden voltunk Bercivel iskolai szülőin. Dóri néni és Ica néni is nagyon aranyosak, lelkiismeretesek, segítőkészek.
Ica néni, a napközis tanító azt mondta, hogy: "Korit nem kell félteni nagyon talpraesett kislány, ma például egész délután evett."

Igyekszem, hogy mindent össze fogjak.
A hét tanulsága, hogy tényleg be kell állni egy rendszerbe mert a rohangálás nem megy.
Reméljük sikerül és mindenki elégedett lesz a végére.

Első iskolai hét

Igyekszünk a helyzetből a legjobbat kihozni.
Egyáltalán nem könnyű egy iskolással, két óvodással, egy itthonival és egy pocaklakóval. Nem könnyű, de szép feladat, semmilyen munka nem tenne boldogabbá minthogy őket viszem, gondoskodom róluk, velük vagyok, értük fáradozom. Szerencsés vagyok mert a gyerekeimmel lehetek. Fárasztó de másnak számomra nincs értelme. Egyenlőre.

Az első hét egyfolytában rohanás volt.
Kedden nagyon elkeseredtem a napközi miatt mert az én magabiztos nagy erős lányom egy pici hangyaként kifacsarva tért haza és nem volt valami lelkes. Azt mondtam "jó itt a vége, kiveszem, haza hozom az életem árán is". De van egy férjem meg néhány ember akikkel vészhelyzet esetén beszélek és nem növelik a félelmemet hanem kívülről szemlélve okosabbak és segítenek. Nem azzal, hogy vedd ki, ne vedd ki hanem, hogy nézzem kicsit felülről és adjak neki időt. Próbáltam megnyugodni és jobb lett, szerdán és csütörtökön is jó kedvűen jött haza. Péntekenként délbe megyek majd érte.

Simit beirattuk focira, nagyon várta már, nagyon tetszik neki. Heti kétszer komoly nagy edzés van, másfél órás kint a pályán Pali bácsival. Nagyon jó program. Ati papa küldött foci cipőre pénzt úgyhogy most már rúghatja, védheti  a labdát. Ez alatt Kori táncol a suliban úgyhogy pont elmegyek érte a tánc végére és együtt vissza megyünk Simiért az edzésre kedden és csütörtökön.

Voltam uh-n nem annyira jó a helyzet, a lepény lent tapad részben fedi a méhszájat, ha így marad megint császáros baba lesz. Ha feljebb kúszik (amit megtörténhet) akkor természetesen születik.
Engem csak az érdekel, hogy egészségesen térjünk haza mind a ketten. Ez a legfontosabb.
Többet kell pihennem és nem szabad megerőltetnem magam.

Szombaton Berci sem dolgozott és a gyerekek kérleltek minket, hogy a Millenáris játszóra menjünk ráadásul busszal - mert az olyan jó. A Millenárison köztévé napja volt, millió emberrel, tv macival, süsüvel, túró rudi osztással, lufival.

Azt hiszem működik, úgy érzem jól csináljuk, remélem menni fog továbbra is.
De semmit nem magunknak hanem csakis a JóIstennek köszönhetünk.

Napközi dilemma

Dóri nénit nagyon szereti, mert játszik velük, meg kedves és hamar eltelik az idő.

Ma először viszont napközibe ment.  Ott nem Dóri néni van hanem Ica néni aki kicsit hangosabb.
Nem olyan egyszerű sajnos mert átviszik őket egy másik épületbe és ettől ma nagyon megijedt. Az épületet ismeri mert tánc is szokott ott lenni, de az első emeltre mentek és az nagyon nem tetszett neki. A terem sem és a napközis tanító néni sem aki állítólag mindig azt mondja, hogy: "legyen lakat a szátokon!".
Úgyhogy nem elég, hogy szorongtam egész nap, hogy milyen lesz, hogy csak 15.45-re megyek érte, hát sajnos nem alaptalanul.
Kori azt mondta sokszor kérdezte meg, hogy "mikor jön már anya?" és, hogy nem ilyennek képzelte a napközit. A szívem szakad meg, talán most összeomlott benne minden szép amit az iskoláról gondolt....

El is hoznám ha biztos lennék benne, hogy a legjobb neki itthon és ha meg tudnám oldani.
Berci szerint a napközi kell a rendszer, a leválás, a társas kapcsolatok miatt úgyhogy fejezzem be, hogy 1 nap után itt örlődöm (sajnos inkább bőgök és megoldást keresek).

A probléma a következő: legkorábban 13.30 - kor lehet elhozni a gyereket. Boldi ekkor pont alszik én pedig fekszem mellette, hogy ez a bent levő ki ne essen hamarabb.
A fiúk oviban vannak, ha nem alszanak bent hanem haza hozom őket (mint ahogy ezen a héten kötelező) akkor veszekszünk, hogy feküdjenek már le és csönd legyen nekik biztos, hogy kell a benti pihenő a szép délután érdekében.
Ha Korit elhozom fél 2-kor (csak kocsival tudom mert nincs közel) akkor 2-kor leteszem a Boldit aludni (addig kínszenvedés árán ébren tartom) és én is lefekszem és akkor Kori megy a szobájába egyedül (leckét írni vagy rajzolni vagy nem tudom) vagy oda ülök mellé és akkor nem pihentem. De legkésőbb 15.30-kor már indulni kell a fiúkért szintén kocsival mert messze van az ovi is a házunktól.
Szóval sajnos minden ellene szól, hogy megoldható csak a szívem szakad meg, hogy nem akarom bent hagyni ha nem szereti, ha fél, ha nincs kedve.
Vagy megszokja mert lesznek barátai? De megszeretni sosem fogja?
Nem tudom még mennyien maradnak bent. A padtársa haza megy, és két ismerős is elmegy korábban.
Nem tudom hasznos e a tanuló idő vagy csak gyerekmegőrző az egész?
Mivel teszek jót ha haza jön és csöndben kell elfoglalnia magát amig pihenünk vagy ha bent marad és esetleg játszik vagy rajzol vagy kint vannak az udvaron? (Mert kert híján a délutáni levegőzést sem tudom itthon megadni). Bizony a sok kistestvéres lét hátulütője, hogy nem tudok szétszakadni és mindenkivel eleget lenni.
Szóval az ész azt mondja jobb ott neki, csak a szívem mondja, hogy jó lenne ha itthon lenne.
Berci szerint nem kérdés.
De én nem akarom, hogy most, ezért utálja meg az egészet akkor inkább tényleg kifacsarom magam és elhozom.
Végül is kötelező sírni (ha másért nem az elmúlás miatt) ha a legnagyobb gyerekünk iskolába megy, nem?
Imádkozom a megoldásért.
A hasam sokkal jobban van azért is sokat imádkoztam mert elég ijesztő volt hétfőn.

ISKOLA !!!!

Kori iskolás!
Nagyon tetszik neki, nagyon boldog, már alig várja, hogy újra mehessen.
Dóri néni nagyon tetszik neki, a padtársa pedig Hanna (egy másik nagy család legnagyobbja) akivel sokszor játszottak már együtt - itthon is őt szerette volna padtársnak, így hogy Hanna is őt választotta nagyon örülnek. Az első padban ülnek és ma már kellett színezni és Dóri néni játszott velük Vannak még ismerősök, Csilla és Dávid az oviból. Úgy láttam a szülők is aranyosak, kedvesek ők is izgulnak.
Nagy az öröm, minden szép és jó!

Évnyitó előtt 7.45

Csilla és Kori a bevonulásnál

Kori rendezget az első padban

Simit és Ninót Berci vitte reggel. Tőlük sem volt nehéz az elválás, ebéd után pedig amikor mentem értük akkor Simi nagyon boldogan ugrándozott és mesélt. Nimród vissza fogottan de szerintem ő is örült, hogy nem olyan szörnyű az ovi (mint amire emlékezett). Simike tegnap és ma reggel még sírva fakadt, hogy Kori többet nem megy oviba - ez van jövőre ő is iskolás lesz.

Én semmit nem aludtam éjjel, tegnap óta és egész éjjel furcsa módon fáj a hasam (ahogy sosem szokott - izomláz? görcs? ) minden felkelésnél és lépésnél (főleg függőleges állapotban).
Nagyon remélem, hogy elmúlik 26. héten ez még nem megengedett.
Egy-két rémálom kíséretében átvészeltem az éjszakát de jó lenne ha könnyen menne minden mert szerintem én sokkal jobban izgulok mint az összes többi gyerek.
Boldit vinnem kellett az évnyitóra és utána az első órára Korihoz - nem volt egyszerű de csak így volt megoldható. Azután viszont nagyon csodálkozott, hogy kettesben maradtunk egészen ebédig amikor mindenkit össze szedtem.
Folyt. köv.