Domika egy tündérkirályfi: meg kell zabálni a cukiságtól. Csodálatos, hogy velünk van, hogy ennyi kicsi(nagy) testvér veszi őt körül. Most látom, most érzem csak igazán miért bírtam ki a rengeteg szenvedést, miért érte meg, és most kezd el homályosulni a borzasztó telünk (amiről még egy sort sem írtam a blogba), de kezd úgy tűnni mintha csak egy rossz álom lett volna....
Csoda, hogy láthatom ezt a pici kis életet aki megtalálta helyét nálunk és hatalmas szeretetben növekszik, hogy mekkora öröm és ajándék egy ilyen kicsi baba egy ilyen nagy családban. Ahogy látom őt növekedni, mozogni, nevetni, fejlődni azt mondom "igen mindent megérte", Isten ajándéka, akármilyen nehéz is volt az elmúlt egy év: itt a helye velünk, nálunk, vigyázunk rá.
A két fiú ovizik és persze, hogy év végére kezdenek belejönni.
Kori csinálja a sulit, nagyon jó eredménnyel de fogyó lelkesedéssel, kezd nagyon elfáradni és elege van a korán kelésből.
Boldika helyre billent, hogy csak hármasban vagyunk itthon és nekem is sokkal könnyebb mint eddig volt.
Domit mindenki szereti, ölelgeti, puszilgatja, a féltékenységet én kapom de én meg is érdemlem mert nem tudok ötfelé szakadni.
Volt Simi zsúr, olyan tombolós, vadulós, kiabálós és volt keresztelő felemelő, sírós, megható egy életre feltöltő.
Majd mesélek...
