Ma mind a három itthon volt. Éjszaka köhögött Kori, így reggel úgy döntöttem (Berci szerint helytelenül), hogy maradjon a legnagyobb is itthon.
Délelőtt 9 körül már kezdődött a vadulás, Kori és Simi mint a megvadult kutyakölykök marakodtak, Nimród kereste a pihenésre legalkalmasabb helyet (az erkélyen leltünk rá).
Korinkámnak szemmel láthatóan semmi baja sem volt, egy köhintés annyi sem esett, viszont uralkodott itthon mint kiskirálylány a palotában, Simi pedig kapkodta a fejét, hogy mitévő legyen (na azért őt sem kell félteni!).
A gyatra idő miatt ki sem tudtunk mozdulni, így a rettegett Kori altatás is nehézkesen ment (kérleltem, aztán fenyegetettem, végül könyörögtem, hogy aludjon egy kicsit - nagyon nehezen megy itthon ez a dolog).
Nimród pont akkor ébredt a délelőtti alvásból amikor a nagyokat letettem, de szerencsére a földön fekve még így is tudtam mellette egy kicsit szunyókálni.
Be kell vallanom, hogy mikor mind a három kicsi itthon van az nagyon kifog rajtam.
Nem is tudom mit tennék ha Kori nem lenne óvodás - ma is úgy éreztem, hogy kipurcanok fizikailag, lelkileg, idegileg.
Emellett pozitív dologként meg kell említenem, hogy a nagyok miután felkeltek az alvásból, legalább fél órán át elő sem jöttek, röhögcséltek a szobában és szerepjátékot játszottak.
Neki álltam kitakarítani, mondanom sem kell, hogy Simi jön és magyaráz: "Szegítek! Szegítek!" - ez abból áll, hogy megragadja a porszívót és az ellenkező irányba rángatja, leszorítja így számomra irányíthatatlanná válik a készülék. Türelmesen engedni kell persze - ezt írják a könyvek - de ez a gyakorlatban egy kicsit másképp fest (egy idő után átveszem az irányítást, Simi pedig megsértődik).
Nimród beszél azon az igazi baba hangon: "Te-te-te." - irtó édes!
Még mindig egy foga van de az nagyon világít, boldogan villogtatja.
Édesek, aranyosak de továbbra is nagyon kicsik!!!
