Vannak olyan helyzetek, találkozások, események, beszélgetések vagy csak egy kis momentum az ember életében amik a holtponton átlendítik és megerősítik abban, hogy amit csinál az jó és értékes.
Már egészen elvesztem abban, hogy a körülöttem nyüzsgő gyerekektől és a fáradtságtól nem jutok egyről a kettőre, hogy inkább elmenekülnék mert nem tudok megbirkózni három négy éven alulival és a velük kapcsolatos teendőkkel, és akkor Berci egy üzenettel tért ma haza Imre atyától.
Misére ment reggel nélkülünk, Kori nagyon csúnyán köhög ezért vele amúgy is itthon maradtam volna, a fiúkat meg nem lehetett vinni mert Bercit megint Imre atya fotózására kérték fel egy könyvhöz, gyerekekkel pedig az nem nagyon megy.
A délelőtt megint olyan fárasztóan telt amennyire csak lehetett, borzasztó kimerültséggel küzdök napok óta - talán az idő vagy az állandó hajnali Nimród táplálás miatt - de legszívesebben lefeküdtem volna a kupac középre és aludtam volna.
De vasárnap mise után nem várhattam haza Bercit ugyanazzal a káosszal amivel reggel elbocsátottam, így maradt a küzdelem. Közben Nimród sírt, Kori köhögősen kirakóhoz kért segítséget, Simi jött-ment és szétpakolt mindent én pedig nem ülhettem le egy percre sem mivel látványos eredményt akartam elérni.
Dél körül nagyjából rend lett, Berci megérkezett és olyan sok szép dolgot mondott amit Imre atya üzent, hogy a szívem megtelt boldogsággal és ez elég volt ahhoz, hogy túllendüljek ezen a sok nehézségen amin mostanában nem láttam túl.
Nem gondoltam, hogy egyáltalán el jut hozzá a június 5-i írás, fel sem merült bennem, hogy más is megtalálja a közösségből és eljuttatják neki a születésnapjáról írt bejegyzésemet.
Zavarba is jöttem mikor Berci mesélte, hogy mit mondott Imre atya a szép gyerekeinkről, Simiről, és arról, hogy nagyon tetszett neki az írásom (a könnyed stílus) és ki is nyomtatta neki valaki és hogy nem is tudta milyen írótehetség vagyok.
Berci is meglepődött nagyon, mondta, hogy a nagymamámtól örököltem az írói vénát.
Imre atya azt mondta milyen szerencsés Berci.
Én meg azt mondom nekem van szerencsém. Amióta ismerem Bercit...
A gyerekek miatt kezdtem el írni nem olyan régen. Túl sok volt a gondolat és érzés velük kapcsolatban, egyre nagyobb késztetést éreztem, hogy sorokba öntsem a velük kapcsolatos élményeimet.
Azt nem gondoltam, hogy ezzel másnak örömöt szerzek, hogy ilyen sok emberhez eljut és érdekli majd őket sőt elismerő szavakat is kapok.
A délután folyamán már elég sokszor megkértem Bercit, hogy mesélje el még egyszer és még egyszer, hogy mit mondott Imre atya. És ő mindannyiszor elmesélte.
Ajándék ez az üzenet.
Nagyon jókor jött...
