Az első lépés és a gombóc

Nincs túl nagy közlésvágyam, jobb most befelé fordulni legalább keddig...

De ma olyan nagy dolog történt, hogy ezt le kell írnom.
Kori megtanította Nimródot egyedül lépkedni: úgyhogy Nimród jár!

Én nem is láttam, Kori szaladt ki hozzám, hogy: - "Képzeld Anya elengedtem Ninót az asztal felé és oda lépkedett egyedül!".

Még sokszor megmutatták nekem az este folyamán a mutatványt és Kori határtalanul büszke volt, Nimród pedig nagyon lelkes. Simi is beállt segíteni, az asztal elé állt és kérte, hogy Nimród lépkedjen felé is. Így is sikerült, Nimród egész este a testvérei karjába zuhant.

Legalább most már nem csak bánatomban sírhatok....

Délután fagyizni mentünk, idén először, Simi hetek óta készült az első emlékezetes gombócra. Eredetileg csokisat akart de ahogy Kori vaníliásat kért, ő is azonnal meggondolta magát.
Nagyon megfontoltan nyalogatták a hideg finomságot. Nimród rágcsálta a tölcsért.
Én meg merengtem és nagyon jól esett, hogy csak velük vagyok.
Olyan édesek.

Pötty: FIÚ

Nem teljesült Kori álma arról, hogy lány testvére szülessen és az enyém sem, hogy mindent rendben találjanak az ún. nagy genetikai ultrahangon.

Bercivel csak most kaparjuk össze magunkat, mert azért reméltük, hogy nem kell aggódnunk de hát ezúttal nem így lesz.

Szerencsére csak 6 hétig kellett hallgatnom mindenkitől, hogy most nekünk egy kislány kéne és biztosan kislány lesz és milyen jó lesz most egy kislány így negyediknek.

Most azért sok kérdés felmerült bennem mindenfélével kapcsolatban amit nem szívesen teszek közzé egyenlőre.

Ibinél jártam délután, a legjobb hely ahova mehettem...

Szeretjük Pöttyöt.

"Ötty"

Nimród minden kérdésünkre azt feleli, hogy: - "Ötty".

Kori az oviban tanult egy altató mondókát és ezt minden este elmondja nekünk.

"Álom Manó erre jár sok kis aranyos gyerekre, fecskére, anyára, apára rátalál. Álom port hint a szemére, hogy szépet álmodjál. Mi szeretnél lenni Simi?"

Simi: - "Róka."
Kori folytatja: - "Álom Manó erre jár Róka Simire rátalál.
Mi szeretnél lenni Anya?"
Én: - "Őzike."

Kori: - "Álom Manó erre jár Őzike Anyára rátalál.
Mi szeretnél lenni Kori? Én Lovacska.
Álom Manó erre jár, Lovacska Korira rátalál. Mi szeretnél lenni Ninó?"

Nimród: - "Ötty."

Na ezen annyira el kezdtünk nevetni, hogy utána még vagy tízszer megkérdezte Kori, hogy mi szeretne lenni és Nimród mindig válaszolt, hogy Ötty.

Kori:- "Álom Manó erre jár Ötty Ninókára rátalál..."

És ez így ment sokáig este mikor egyszer csak mondtam, hogy most már tessék aludni.

Nagyon édesek voltak.

Kétely

Nagyon várom a jövő heti ultrahangot de a várakozás izgalmával együtt a félelem is nő bennem, hogy minden rendben lesz e a kis Pöttyel. Nem szabadna, hogy emésszenek a rémképek és a gondolatok de olyan sok rosszat lát és hall az ember, hogy csak reménykedhet, hogy vele nem közölnek semmilyen rossz hírt.
Berci mindig leállít, hogy hagyjam abba rémképezést és persze, hogy minden rendben lesz. Akkor is nyugodt maradt amikor én nagyon kiborultam mikor a 18 hetes ultrahangon Kori agyában egy kis cisztát találtak, ami aztán a 30. hétre elmúlt de az addig eltelt idő nekem nagyon szomorú és félelmetes volt.
Simivel és Nimróddal semmi rosszat nem mondtak, nem is volt a babavárás alatt semmi rémség de még a szülőszobán a sok fájás között is azt kérdeztem Bercitől, hogy ugye szépek lesznek mikor előbújnak és minden rendben lesz e velük.
Aztán szépek lettek ahogy Kori is gyönyörű volt a legszebb kislány újszülött baba akit életemben láttam...

Megfigyeltem, hogy csütörtökre elfáradok, többet kiabálok, veszekszem és türelmetlen vagyok szegénykéimmel és csak az segít ha elmennek aludni és csend és rend van körülöttem, akkor tudom értékelni megint, hogy vannak és már alig várom, hogy megint ébren legyenek és hozzám bújjanak és szeretgethessem őket.
Zavaró ez a kettősség amit a kimerültség eredményez de nem lehet igazán semmit tenni ellene csak pihenni, elcsendesedni, mással foglalkozni.

Holnap dolgozom, tanítok. Ilyenkor mindig hihetetlenül hiányoznak, jó, hogy van vigyázójuk de jobb lenne ha én vigyázhatnék rájuk.

Azt hiszem kisebb mélyponton evickélek.
Jobb lenne aludni egy kicsit.
Megyek is.

A fáradt és ingerült de még mindig optimista kismama

Ez is én vagyok.
Olyan mérgesen keltem ma, hogy csak na. Nem elég, hogy nem múlik a náthám, fáj a torkom, a fejem, dugul az orrom, ráadásul Nimród négyszer ébredt éjszaka mindenféle sírás-rívással, Simike pedig reggel hatkor megjelent az ajtóban, hogy: "- Kell piszíni ész kakíni." - utána persze már nem volt hajlandó vissza feküdni az ágyikójába de még mellém se.
Két hete még mindhárman csodásan tartották a fél nyolcas kelést, most viszont hol egyik hol másik már rikácsol hajnalok hajnalán.
Elég nehéz ilyenkor arra gondolni, hogy milyen édesek, aranyosak, inkább az irtó hosszú nap és a rengeteg teendő kavarog a fejemben de azért vissza vonultam az ágyamba és próbáltam úgy tenni mintha aludnék, pihentem de közben azt hallgattam, hogy Simi énekel a rajzoknak a konyhában amiket ő készít amíg mi fel nem kelünk.

Nimródot a 4 órás kelés körül áthozom magunk mellé (amire lelkileg vágyik fizikailag viszont cseppet sem), akkor tekereg, forog, felsír, rugdos félálomban nyavalyog, köhög, nem alszik pihentetően, viszont ott van közöttünk és ez kell neki.

Kori mostanában nem költözik, ő alszik legtovább a saját kis emeletén (amit az első tiltakozások ellenére egészen megkedvelt). Este viszont ő az aki nem akar elaludni, bevonul a galéria sarkába és kikönyököl mint a nénikék az ablakukon - na ilyenkor megenném azért az édes kis humoráért.

Ha elalszik akkor is a lépcsőhöz teszi a fejét (nem az a bekuckózós fajta) így úgy érzi, hogy nem marad ki semmiből.

Reggel eldöntöttem, hogy ma este 7-kor mennek aludni, ha már nincs éjszakám és reggelem, legalább estém legyen.
Este 8-as körkép (én a gyerekekre értettem a tervemet, Bercit igazából nem erre a sorsra szántam de nagyon fáradt mostanában):

Na de ott tartottam, hogy reggel mérgelődtem mert semmit nem aludtam éjszaka sőt még reggel sem.
Aztán le kellett vinni Simit és Ninót az orvoshoz a szűnni nem akaró köhögés miatt (ez három napi hideg élelemet jelent a rendelőben, ugyanis Nazim Tannál eddig sose várakoztunk egy óránál kevesebbet - de hát alapos!). Na de oda értünk és csodák csodája alig voltak a váróban úgyhogy nagyon hamar végeztünk pedig előtte rettegve mentem, hogy mennyit kell majd ott ülni.
Nimród még mindig sípol (bronchitis), Simike gyógyult a köhögés elhanyagolható.
Jó, hogy van ez a felhőcske gépünk (inhalátor) mert ez a legjobb gyógymód rá. Bár az még jobb lenne ha nem lenne többet bronchitises Nimród mert 3-nál több nem jó jel 2 éves kor alatti gyereknél. Neki már kettő volt...

A Doktor bácsi mindent tudni akart a 18 hetes Pöttyről, hogy fiú vagy lány és én mit szeretnék és majd szóljak ha tudom és hány hetes, és mikor születik és mondta, hogy kijön majd megnézni.
És persze a végén kitartás-t kívánt! Mókás volt.

Délután elég rosszul aludtak a fiúk, így én is aztán hívott Niki, hogy találkozzunk a játszótéren miután összeszedtem Korit az oviból.
4-re lent voltunk a nagy játszótéren ami persze tele volt napfényre vágyó anyukákkal és gyerekekkel.
Niki enyhe sokk után felfogta, hogy megint lesz egy babánk (neki van egy 2 éves Petikéje) aztán a végén már sajnálta, hogy nem hozott kamerát mert azt mondta ezt fel kéne venni amit a gyerekeim művelnek.
Tényleg elég viccesek voltak. Kori Nimródot próbálta sétáltatni a homokban, Nimród ezt hagyta, sőt azt is, hogy elessenek és egymásra dőljenek, majd megpróbáljanak együtt felállni és még hasonló mutatványokkal szórakoztassák a nagyérdeműt.
Simike néha csatlakozott ehhez az őrülethez, szívesen rájuk feküdt mikor elestek és néha ő is rángatta Ninókát de ő szívesebben állt mellettem és sírt, hogy haza akar menni (nem szereti ezt a játszót csak ha kevesen vannak).
Ahogy beszélgettem Nikivel és közben elnéztem őket megint az jutott eszembe amit Berci mondott régebben arról, hogy miért akar nagy családot. Azt mondta, hogy amikor gyerek volt, mindig nézte a templomban a sok gyerekesetek és azok mindig olyan vidáman eljátszottak egymással és mindig olyan boldog volt a sok gyerek együtt.
Most én is ezt láttam és ez jó.
Senki nem tudna meggyőzni az ellenkezőjéről.

A boldog kismama

Ez én vagyok. Még egyik gyerekkel sem voltam ilyen boldog. Olyan jó, hogy itt ez a három kis gyerek és a negyedik már ott növekszik a hasamban. Nem tudom minek tudható be ez az érzés de az biztos, hogy Nimróddal már nagyon szenvedtem így a közepe táján.
Hogy lehet, hogy a Negyedik várandósság ennyire boldoggá tesz?
Lehet, hogy azért mert ezt nem terveztük és mégis itt növekszik mint egy kis ajándék aki velünk akar lenni?
És mert Kori is annyira várja és Simike meg mindig úgy kérdezi, hogy: "Ott a kisbaba a hasadban igen vagy nem?" - ez is sokat számít, hogy ennyire örülnek neki és izgulnak.
És mert Nimród rettenetesen édes harmadik kis fiúcska.
És mert Berci mindent megtesz, hogy jól érezzem magam a várakozás alatt (csokit hoz, szendvicset hoz, meglepetést hoz, vásárol, fürdet, altat, rendet rak, főz).
És mert Isten úgy egyengeti az utunkat, hogy tulajdonképpen semmi miatt ne kelljen aggódnunk (még akkor is amikor ezt nem hisszük el) és, hogy mindenünk meg legyen amire éppen szükségünk van.

Jövő héten megyek ultrahangra és nagyon sokat gondolok rá, hogy kisfiú-e vagy kislány.
Az biztos, hogy "Simiféleség" mert úgy nézek ki mint vele (azaz nem híztam még 10 kilót csak négyet) és előre is lassan növök nem úgy mint a két egyformával (Kori, Nino) és elég jól bírom fizikailag.
De azt, hogy milyen nemű lesz még nem tudjuk pedig mindenki ezt kérdezi legelőször.

Lassan lekerül a téli kabát úgyhogy a játszótéren is és itt a házban is lelepleződöm nemsokára. Az viszont nem lesz olyan jó. Magyarázni, hogy miért jó négy gyerek és elmondani, hogy miért nem félek és hallgatni a sok jó tanácsot meg szörnyülködést. Sokszor vicces, sokszor fárasztó.

Szombaton a gyerekekkel a Sparba mentünk Túró rudiért. A fizető sorra tettem a négy rudit és a Kismama újságot amit venni akartam. Előttünk egy idősebb bácsi állt, egy Budget márkájú 2 literes vörösbort fizetett csak. Megfogott két rudit és oda tett a bor mellé: "Ezt én fizetem a gyerekeknek."
Még tiltakozni se volt időm már be is ütötte a pénztáros, mondtam, hogy köszönöm nagyon aranyos. Meglátta a kocsiban Nimródot és azt mondta:
"- Jaj 3 van? Akkor azt is fizetnem kellett volna!".
Kisétáltunk a boltból még egyszer mondtam, hogy köszönöm, erre határozottan megszólalt: - "Jaj ne köszöngesse már! Az ilyet nem kell megköszönni!" - aztán ránevetett a rudi faló gyerekeimre, mosolygott, köszönt és elment.
Úgyhogy ilyen is van még a mai világban...

A Harmadik már egyedül öltözik

Ma reggel oda dobáltam Ninó mellé az ágyra a ruháit amiket rá akartam adni. Közben viszont Korit is öltöztetnem kellett és elindítani az oviba. Erre látom, hogy Ninóka el kezdte magára aggatni a ruháit és nagyon boldog volt a vállán a bodyval és a fején a harisnyával.
Szegény 1 éves és már egyedül öltözik!
Annyira édes!

Anyás dolgok

Kori egyik délután mellettem aludt a héten. Mikor ébredezett, átölelte a karomat és még csukott szemmel azt mondta:
"Nagyon szeretünk Anya! Te vagy a legjobb."

Az tetszett a legjobban, hogy többes számban mondta, a testvérei nevében is.

X X X

Simi a séta után mindig megy szépen kezet mosni és mondja, hogy meg kell mosni a kezét mert "boltos a keze" vagy "Spar-os a keze".
Na ma délután miután játszottunk ezt mondta:
"Anya, meg kell mosnom a kezemet mert Anyás lett!".

Együtt játszanak

A nem múló zöldes nátha miatt a héten Kori nem ment oviba. Amellett, hogy irtó édes dolgokat mond és nagyon aranyos, azért nekem nagyon fárasztó, hogy 3 gyereket kell ebédeltetni és elaltatni. A fiúk még csak csak elalszanak ebéd után (bár ők is lázadnak ha Kori ellenáll) de nem kis huzavona mire mindenki ágyba kerül. Akkor aztán én is lefekszem egy kicsit de rettegéssel teli a pihenésem, hogy mikor fog felsírni valaki. Általában Kori kezdi azzal, hogy nem alszik el és 1 óra után is még szöszmötöl, hangokat ad ki majd közli, hogy ő nem tud aludni mert valami zavarja (persze az oviban nincsenek ilyen gondok, ott minden délután azonnal elalszik). Mikor reménytelen át jön mellém az ágyra, ott elalszik, de akkor Nimród is felkel és őt is át kell hozni, teát adni és akkor talán még visszapilled mellettem. Változó, hogy Simi megjelenik-e ezek után de bármikor is kel azt sírva, olykor visítva teszi.
Így van ez ha mindenki itthon van.

Mostanéban már Nimród is beáll a nagyok mellé a Duplo házzal játszani. Általában 2 perc után visítás (vagy kicsitől vagy nagytól), összevesznek azon, hogy kinyíljon az ajtó vagy sem, elforduljon a ház vagy ne, bemenjenek -e az állítok vagy ne. Nimród is kifejezi a véleményét, így már három gyereknek kell kiállnia a saját érdekei mellett. Ez hangos!

Nimród társasjátékozni is akar, sőt az a kedvence mostanában mikor dobhat a dobókockával. Egy darabig türelmesen nézi, hogy lépünk helyette aztán egyszer csak gondol egyet és lerohanja a játék táblát: mindent visz. Ilyenkor a nagyoktól megtorlás, visítás, kiközösítés következik amit Nimród érthetően nehezen visel.
A Ki nevet a végén és a Bogyó és Babóca társasok a kedvencei. Én azért megzabálom mikor komoly fejjel dob a kockával és boldog mikor örülünk, hogy milyen nagyot dobott.

Kori pár napja megtanulta vezetni Nimródot, sétáltatja úgy, hogy most már nem lép rá mindig a harisnyájára és egész sokáig tudnak így fel s alá mászkálni a lakásban.
Nagyon aranyosak. Simi is részt akar venni a nagy mulatozásban, tetszik neki, hogy Nimród jól szórakozik, bár ő még nem tudja egyedül vezetni azért próbálja kivenni a részét.

Jött egy adag nyári ruha Violától Kinőtte, ezekt Véi elcsomagolta és Bercivel elküldte nekünk. Kori nagyon szereti megkapni ezeket a csomagot és válogatni belőle magának. Annyira fel volt dobva a sok ruhától, hogy nem tudta kiválasztani melyik a legjobb és teljesen egyedül felöltöztette magát 4 réteg nyári ruhára húzott még egy esőkabátot, arra megint egy nyári ruhát és tavaszi kabátkát a tetejére.
Egész délelőtt így rohangált.

4 Családi Nap

Korinka Családi Napnak nevezi azokat amelyeken nem kell oviba mennie.

1. Nap, szombat

Szombaton Berci dolgozott (fotós munka) úgyhogy nem volt semmiféle mászkálás, csak a játszótérig jutottunk, oda viszont délelőtt és délután is. Mind a három gyerek csupa nátha volt, egész nap az orrszívón lógtak, és adagoltam a kevert orrcseppet és az egyéb gyógyszerféléket. Tipikus, hogy szünetre dőlünk ki de hát ha az embernek gyereke van akkor ne lepődjön meg az ilyesmin...
Azért készült néhány nagyon édes kép a játszótéren, úgyhogy estére nem is voltam már olyan szomorú.

2. Nap, vasárnap

Berci hajnalig dolgozott a képeken úgyhogy elúszott a reggelünk, amíg ő aludt én a gyerekek szűnni nem akaró csúnya színű orrfolyását és köhögését próbáltam orvosolni.
Délután lementünk a Nagypapáékhoz kertezni (Kori mókus-cicázott, Simi tavazott, Nino utazott) és kicsit vendégeskedtünk ahol aztán úgy bedurrant a torkom, hogy nyelni sem tudtam, a fejem is fájt úgyhogy hirtelen végem lett. Egész este suttogtam olyan szöges érzés volt a torkomban, Korinak tetszett, hogy "Anyának elvitte a cica a nyelvét". El kezdett ő is utánozni "mmm" hangzókkal és mutogatással kommunikáltunk, Simi meg folyton azt kérdezte, hogy: "Ti kik vagytok?".
Édes volt, Kori is ahogy hümmögött. Egész csendes volt így az altatás.

3. Nap, hétfő

Anitáékkal a Normafához mentünk kirándulni. Ahogy elindultunk szakadni kezdett az eső, kicsit el is bizonytalanodtunk, hogy folytassuk - e az utazást ebben a borongós időben de Berci azt mondta mire felérünk eláll úgyhogy ne hátráljunk meg annak idején a töki buli is így kezdődött (az mondjuk esősen is végződött).
Mikor oda értünk tényleg elállt, a rétesesnél már a padra is le lehetett ülni.
Mivel Siminek semmiféle emléke nem volt a rétesről ezért ő egész oda vezető úton citromos rétesről álmodozott de mikor felértünk és olyan nem volt, azért beérte azzal is, hogy mindegyikbe beleharapott: túrós, meggyes, sajtos, almás.
Nagyon szeretem a Normafánál a rétesező programot, már csak azért is megéri fölmenni, hogy jól belakmározzunk belőle.

Ninókám a babkocsiban aludt, kezdett elég rossz színe lenni (bár láza még nem volt úgyhogy nem ijedtem meg), de mikor kisütött a nap és 15 fok körül volt már akkor azért ő is előmerészkedett a babakocsiból és rosszalkodott a dombtetőn.

A gyerekek (Kori, Simi, Virág, Ágoston) a csúszkán érezték magukat a legjobban, én néha rosszul lettem mikor a zsinóros pálya végén kilengtek de azért nem zuhant le senki úgyhogy egy szavam se lehet.

Az apák azaz Berci és Tamás dolgoztak (gyerekőrzés, mászókázás, labdázás, stb) mi meg csak beszélgettünk Anitával és nem is bírtuk abbahagyni.
A Lédikék (Kori és Virág) kézen fogva meneteltek, besétáltak a bozótba, beakadtak a gallyak közé, fára másztak, hol lovacskák, hol őzikék voltak, kirakódó vásároztak az elhozott lovacskákkal.

Simi próbálta felvenni a lányokkal a tempót (néha engedték is neki) de volt, hogy külön utakon járt a botokkal.

Ágoston egy fán lelte meg a nyugalmat, csücsült és hintázott mint egy elégedett kis majom.
Hazafelé Berci rendelt két pizzát úgyhogy rosszalkodtunk egyet és az volt az ebédünk.
Jó kis nap volt egészen estig amikor Ninóka belázasodott és egész éjjel nyöszörgött és csillapíthatatlan köhögő rohamot kapott. Mellettem aludt, de nagyon szenvedett és én is a fájós torkomtól. Rossz volt az éjszaka.

4. Nap, Március 15., kedd

Kori nagyon készült erre a napra, izgult a fellépés miatt amire Ildi nénivel és az ovis társaival készült, itthon is sokat énekelgette a Gábor Áron rézágyúja és a többi márciusi slágert. Kapott díszes ruhát is amit persze már a nagy nap előtt többször is felpróbált.
Nagymamát elhívtam a fiúkhoz (Nimród láz nélkül de sírósan, Simi köhögősen ébredt) és Berci is jött fotózni az ünnepi műsort és a kis magyar lánykánkat.

Kori és Virág pörögtek forogtak a gyönyörű ruhájukban, nézegették magukat a próbaterem tükrében, nagyon édesek voltak. Ildi nénivel elpróbálták a műsort az előadás előtt és nagyon izgatottan készültek a fellépésre.

Ami aztán el is kezdődött...

...először azzal, hogy Anitával nem bírtuk abba hagyni a röhögést amikor a felsorakozott gyerekek elé beállt 3 hatalmas ruhás kedves néni ezzel megfosztva tőlünk a kilátást, majd a himnusz előtt bezuhantam egy ajtóba és kértem Anitát hogy húzzon fel, aztán tovább röhögtünk mikor kivánszorogtunk az első sorból és Anita fel akarta akasztani a kabátját egy szoborra mert nem vette észre, hogy az egy gyönyörű miniatűr mellszobor. Na ekkor már ment a Himnusz úgyhogy mint az őrültek vihogtunk, egyszerre volt nagyon vicces és irtó gáz - az a fajta nevetés amit tudod, hogy abba kéne hagyni de egyszerűen nem bírod.

Az ovisaink akkor már a színpadon voltak, nagyon édesen várták, hogy sorra kerüljenek. Aztán csak várták és várták mert sajnos egy nagyon hosszú beszéd következett amit (majdnem) végig kellet állniuk és nem igazán bírták mert nagyon kicsik még úgyhogy ez egy igazán rossz szervezés volt, hogy a kis ovisokat beállították az ünnepi beszédes bácsi mögé.
Én persze tiszta ideg voltam nehogy elájuljanak, Kori néha kiintegetett (azt hittem megzabálom), és 10 perc után el kezdtek csintalankodni, valaki csak forgolódott, valaki parodizálta a szövegmondó bácsit, valaki udvarolt a mellette levő lánynak (Virág szerelmi háromszögbe keveredett a mellette álló két kis huszárral) szóval volt nevetnivaló bőven.
31 pontot sorolt fel az előadó bácsi, a 20. nál egy szülő lehívta a gyerekeket, az én Korim addigra már középről a szélére került Ildi néni mellé ugyanis középen túl huncut és rendetlen volt. Bár minket nagyon szórakoztatott - és úgy láttam a nézőket is jobban érdekli a háttérben huncutkodó díszruhás gyerekek mint a véget nem érő beszéd - de nyilván félt az óvónéni a botránytól ezért próbálta fegyelmezni őket. Levonultak.
Aztán mikor a bácsi befejezte a köszöntőt akkor vissza mentek a színpadra, addigra viszont Kori már vérig volt sértve, össze szorított a szájacskáját és durcásan nézett, lehajtotta a fejét így büntetve a nézőközönséget, azért a tánclépéseket csinálta de énekelni nem volt hajlandó.
Megzabáltam így is, nagyon édes kis önérzetes szereplő és színfolt volt a műsorban.
Utána azt mondta, hogy valami megbántotta azért nem akart énekelni. Állítólag valamelyik fiú azt mondta, hogy legyen csöndben ezen aztán nagyon megsértődött azon pedig még jobban, hogy utána nem jöhetett oda hozzám. Na ez volt a baj.
Azért gyönyörű volt még így is.

Műsor után kaptak a kislányok, Kori és Viri választhattak süteményt a közeli cukrászdában (természetesen egyforma dobos tortát kértek), mi is ettünk Anitával egy-egy krémest aztán haza mentünk, addigra Simi is lázas lett úgyhogy 12 kor már mentünk is a János kórházba ügyeletre (Anitával mert éjjel Ágoston is rosszul lett).
Kori a Nagymamával ment ebédelni a Labiba, Berci pedig otthon maradt képeket kidolgozni.
Az ügyelet rémes volt, mert bár nem voltak sokan mégis 2 órát vártunk mire bekerültünk a vizsgálatra.
Nimródka bronchitises plusz hasmenéses vírus diagnózist kapott, Simike szimplán vírusos de tiszta a tüdeje annak ellenére, hogy több hete köhög (azért jó, hogy meghallgatta végre valaki). Szerencsére mindenem van otthon ami bronchitishez kell de legalább a Doktornő elmondta miből hányszor adagoljak, Simikénél meg nincs sok teendő csak ami eddig volt.
Simi kapott este nurofent, Nimródka meg a cataflamtól végre átaludta az éjszakát fájdalmak nélkül.
Kori pedig azt ecsetelte este, hogy őt mennyire megbántotta valaki.

Igazán kalandos négy nap volt.
Ők javulnak, én viszont romlok.

Náthás Mackók

Minden gyereknek folyik az orra, egyfolytában az orrszívóra vannak csatlakozva, Simi még köhög is...
Én tegnap óta szédülök...
Itt a tavasz!

Pötty 16 hetes

Holnap megyek Afp vérvételre, Berci fog vinni. Ki nem állhatom mikor szurkálnak, meg is szokták kérdezni, hogy: "de hát ha ennyitől rosszul van akkor hogy fog szülni?" - nem mindig fárasztom őket a részletekkel, biztosak benne, hogy első terhességem, de ha éppen nem ájuldozom akkor azért bemondom a számot, hogy szörnyülködjenek.

Bánatom, hogy pont Hamvazó szerdára (Nagyböjt kezdete) esik a vérvétel mert a klinikai látogatások után általában finomságokkal szokott elhalmozni Berci - hát ez holnap elmarad.

Egészen jól érzem magam (elvétve hányinger, éhségroham, nem olyan kínzó fáradtság), a türelmetlenség is általában hullámokban szokott rám törni.
Úgy emlékszem Nimróddal rosszabbul voltam, nehezebben viseltem az egészet.

A legnagyobb nehézség szó szerint Nimród szállítása. Annyira nehéz, hogy alig bírom megemelni. Ha már felvettem akkor csúszik lefelé a kezemből az overál és egyéb súlyok na és a fizika törvénye miatt.
Holnapra elhívtam az unokatestvéremet, hogy ne kelljen a fiúkat vinnem amikor megyek az oviba mert ez a legnehezebb a napban, hogy a másodikról le, aztán be a kocsiba, ki a kocsiból, be az oviba, ki az oviból és Nimród nem jár csak úgy van a kezemben és nem bírom el.
Igaz, téli kis csizmája sincs (egyik gyerekemnek se kellett ekkora lábra csizma) csak kocsi cipője tehát még letenni se nagyon tudom.
Szóval nehéz, legalább ne kéne már ennyi ruha, talán könnyebb lenne.

Kori ma nagyon rossz passzban volt mikor érte mentem. Állítólag "bal lábbal kelt fel mikor Ildi néni kiszedte az ágyból délutáni alvás után, mikor ő még aludt volna". Azóta büntet minket, visított öltözésnél, aztán megverte Simit és szinte egész délután hisztériás rohamokkal küzd.
Vagy nagyon fáradt vagy beteg lesz de az is lehet, hogy csak rossz napja van, mindenesetre nagyon elkeserítő amikor ilyen kezelhetetlen.

Kori amikor családi rajzot készít (ez elég gyakran megesik, napjában többször is) akkor Pötty is felkerül a képre.
Szeretne már Pöttynek nevet adni.
Én is.

Olyan helyen lakunk...

Olyan helyen lakunk...
... ahonnan látszik a János-hegyi kilátó.
... ahonnan pár perc séta a Vadaspark.
... ahol a házunktól 10 perces séta egy óriási mammut fenyő.
... ahol az utolsó házak mellett már az erdő kezdődik.
...és ahol az oviból haza felé jövet meg lehet állni lovakat nézni...

Nem cserélnék senkivel.

Babazsúr

Szombat délután Krisztiékhez mentünk vendégségbe.
Már vagy egy éve terveztük a nagy találkozót de mindig közbe jött valami, ha más nem akkor a betegségek.
Most végre össze eresztettük a gyerekeinket (összesen hatot), és amolyan zsúr formájában megemlékeztünk egy kicsit Zsófika és Nimród egy éves születésnapjáról is (Zsófi 1 nappal született hamarabb mint az én harmadikom ugyanannál a dokinál, ugyanabban a kórházban).

Fél ötre értünk a belvárosi házhoz, Korinak tetszett a nagy magas épület amilyet sosem lát a mi kis városunkban , Simi viszont el kezdett kicsit félni és egészen addig rettegett amíg meg nem bizonyosodott róla, hogy biztonságos helyre érkeztünk, nem hagyjuk ott és nincs ott semmiféle háziállat.

Kori és Blanka már nagyon várták a találkozót, az elején akár csak az oviban egymás mellett, néha egymást kerülgetve játszottak magukban. Kori eltűnt a gyerek szobában amikor mindenki a nappaliban volt, majd megjelent egy koronában és egy lányos hajpántban (igazán nem félénk) és fel alá sétikált, nézelődött, nagyon jól érezte magát az első perctől fogva.

Blanka jól viselte, hogy Kori megszállta a birodalmat (playmobil házazott, könyvet nézegetett, lovacskázott) de igazán akkor lett jó mikor végre egymásra találtak a nagylányok, Blanka fejére is korona került és kézen fogva rohangáltak, bújócskáztak.

Simi a vaníliás karika elfogyasztása után derült igazán jó kedvre, a szájharmonikás előadás sikere után ő is bújócskázott a lányokkal.

Az ő kortársa Borika, akárcsak Simi sokkal nyitottabb és beszédesebb lett az előző találkozónk óta (ami nyáron volt).
Borika Nimród sétáltatásában lelte kedvét, néha pedig egy tányérból falatoztak (vagyis Ninó lopkodott).

Zsófika és Nimród legtöbbször a pultot támasztották és mindig tele volt a szájuk valamivel. Nézegették egymást, Nimród néha férfiasan meglegyintette Zsófit ahogy azt Simitől tanulta, amitől aztán lett egy kis nőies méltatlankodás.

Volt finom pizza, süti, evés-ivás és sok nevetés.

Az est fénypontja Kriszti ötlete: a közös esti fürdetés volt.
Zsófika, Nimród és Borika együtt fürdőztek, majd a nagyok Blanka, Kori és Simi a második menetben csobbantak.
Nimród az elején rettegett a nagy víztől és a nőktől, a többiek jól vették a vegyes pancsolást.

A fürdés után nehéz volt visszagyömöszölni a ruhájukba a Nagyokat, Simi volt a legelvadultabb...

Fél tíz volt mire haza indultunk, itthon ruhából pizsamába aztán mindenki kidőlt.

Kori már a vendégség első fél órájában közölte, hogy ő oda szeretne költözni és aztán mikor haza értünk akkor sem értette, hogy miért kellett haza jönnünk mikor ott olyan jó volt.
Otthon érezte magát (legalábbis reméljük, hogy csak erről van szó)...

Tényleg jó volt.