Vagy elraboltak az UFO-k vagy normális ez a zaklatott állapot amiben létezem. Nem vagyok magamnál, ezerfelé járnak a gondolataim - a szülés előtt állok.
Nem szeretek egyedül lenni (az egyedül nem szó szerint értendő hiszen 3 gyerek mindig körülöttem nyüzsög), jó ha van itt még valaki ebben a pár napban még amig el nem jön a pillanat mikor indulni kell.
Ma eljött Anyu, elhozta az öcsémet Elődöt, itt is hagyta, még szerencse mert éjjel 11 óra és a férjem még a dolgozóban ül. Anyu ma Évi gyerekeire (Violára, Íriszre) vigyázott így ők is jöttek és 3-ig maradtak úgyhogy megint csak nagy volt a hangzavar körülöttem.
Kori és Viola két domináns nőszemély úgyhogy azon túl, hogy nagy rajongói egymásnak azért egyfolytában megy a harc és megsértődés aztán a sírás és árulkodás (most főleg Kori viseli nehezen hogy van amiben más ügyesebb mint ő).
Íriszt megeszem mert olyan kis rendes, csendes, csöndben sír ha sérelem éri, észre sem lehet venni és szalad azzal a kis egyenes hátával úgyhogy nagyon szeretnivaló kis hölgy.
Nimród eleinte félt Elődtől de most már támaszát látja benne, mert az öcsém felveszi, cipeli, játszik vele a játszótéren úgyhogy segítség nekem, játszópajtás neki.
Simi meg fel van villanyozva mert végre itt egy nagy fiú aki szívvel-lélekkel kardozik vele, vagy megküzd a pandával vagy csak mókázik és mindenki nevet.
Jó lenne ha Bercinek nem most lenne az a bizonyos gondterhelt időszak az életében, jó lenne ha nem érezném rajta, hogy aggódik a dolgok miatt pedig így van és ez nekem sem könnyíti meg a helyzetemet.
Rengeteg a dolga, sok a bizonytalan tényező a munkájában is, sok olyan dolog van amit megcsinálna ha lenne rá ideje és emellett folyton azon jár a feje, hogy mikor megyünk szülni és, hogy az után mi lesz.
Ekkora káoszban sem teszünk mást mint megpróbálunk úrrá lenni a helyzeten, túlnézni ezeken a dolgokon és bízunk abban, hogy minden szépen megoldódik ahogy az lenni szokott.
