A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2010. június 5., szombat

Imre atya 70 éves!

Kozma Imre atya hetvenedik születésnapjára rendezett ünnepi misén voltunk a Hild Udvarban. Sütött a Nap és egy csepp eső sem esett ami az elmúlt hetek időjárását tekintve égi áldás és már önmagában is nagy ajándék volt.

Bercivel való megismerkedésem évében találkoztam először Imre atyával, Berci szülei mutattak be neki az Irgalmasrendi Kápolna sekrestyéjében. Előtte is jártam misére, de még egy olyan pappal sem találkoztam aki ennyire sokat adott volna nekem a prédikációiban. Nem tudom szavakba önteni, hogy milyen sokat kaptam tőle ebben a pár évben amióta ismerem. Olyan ember ő, akinek elég néhány mondat egy másik emberrel és azonnal a szívébe lát. Ő adott össze minket Bercivel (akárcsak Nagypapáékat), és ő keresztelte a gyerekeinket is (akárcsak Bercit és a nővérét).

Hosszú mise után még hosszabb köszöntés következett, rengetegen felvonultak, hogy köszönetet mondjanak Imre atyának az önzetlen szeretetéért és a testvéreinek szentelt életéért és munkásságáért.

Berci fotósnak, a Nagymama énekesnek volt felkérve a nagy eseményen így rám maradt a három gyerek, hogy ide-oda terelgessem őket a néhány órás program alatt. Kori viselte legnehezebben, hogy nem visíthat és nem cirkuszolhat kedvére, Simi egészen visszafogottan mulatta az időt, Nimród pedig a "lakomázgatások" között egészen nyugodtan nézelődött a babakocsiból kifelé.

11-kor kezdődött a mise (már 10.30-ra ott kellett lennünk), bevallom fél kettőkor már az agapéért fohászkodtam, borzasztóan elfáradtam abba, hogy megfékezzem a kis csipet-csapatomat.
Amiből az én szívembe is jutott azért a nagy rohangálás közepette azok a kis csoportok köszöntései voltak, mint az "öreg házas hittanosok", vagy az árvaházban nevelkedettek akik azóta már felnőttek de Imre atya segített nekik elindulni az életben, vagy a gyerekek akik rajzokkal köszöntötték őt.
A Panis Angelicus is nagyon szép volt amin még az ünnepelt is meghatódott mint teszi azt mindannyiszor amikor meghallja a Nagymama előadásában.

Sok szép mondat elhangzott még amiből táplálkozni lehet és fogok is és mélyen elraktároztam a szívembe. Sajnálom, hogy az ünnepségen Bercitől távol vettem részt, jó lett volna ránézni közel lenni hozzá egy-egy nagyon szép momentumnál de azt beszéltük meg, hogy majd a 80. születésnapon.
Isten éltesse sokáig Imre atyát!