A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2011. december 24., szombat

Eljött az Advent

Hála Istennek hozzánk is megérkezett az Advent. Olyan szomorú voltam, hogy a szívem nem volt felkészülve egyáltalán aztán szerdán leesett az első igazi hó, feldíszítettük a lakást közösen a gyerekekkel, aztán megérkezett Zsuzsiangyal csomagja és azóta is Ghymes Mendikát hallgatunk.

Zsuzsiangyal a gyerekeknek személyre szabottan választott kis ajándékokat. 
Olyan nagyon boldogok voltak mert mindenki azt kapta a kis dobozkában (postai úton érkezett) amit a legjobban szeret (Simi kalózos matricát és kalózkincs pénzt, Kori lovacskát és csattot, Nino vonatot, Boldi rakosgatót). 
Én egy fényképet találtam amin Zsuzsiangyallal ülünk az ágyon 15 évesen (én olyan csúnyán hogy a gyerekek nem ismertek meg) és közre fogjuk Elődkét, az én öcsémet aki akkor volt fél éves.
Meghatódtam, hogy bár Zsuzsi nem találkozott a gyerekekkel soha, - csak blogon keresztül ismeri őket - és mégis annyi szeretetet csomagolt abba a kis dobozba amennyit csak lehetett.
A gyerekek most már tudják ki Zsuzsiangyal és mindegyikőjük önmagát adta mikor próbálták megfejteni a "titkot":
Simi nézte a képet: "dehát neki nincs is szárnya!"
Kori fél óra tépelődés után: "Anya, Zsuzsiangyal igazából egy ember, ugye?"
Nino szorongatja a képet: "Dudi anda, Dudi anda".

A lakásunk díszeit Kori és Simi készítette: angyalkák és csillagok. Kivágtam a formákat (nagyon bénán de nekik tetszett) ők pedig kiszínezték majd választhattak helyet, hogy hova tegyük a lakásban. Akkor örömet szerzett nekik az a délelőtt amikor kitettük az ajtóra ezeket a fecniket, ami nekik a világot jelentette abban a pillanatban -, hogy csak na! És én is örültem, hogy végre csináltunk valamit közösen amitől boldognak láttam őket. 
Az óvodában készített harangocskákat is kitettük, azoknak is rendhagyó helyet találtunk... 

Szerdán lementünk kipróbáltuk az első havat. Boldit magamra kötöttem és 3 gyaloglóval neki vágtunk a sötét de a hótól mégis csillogó Budakeszinek.  
Mindenáron hóangyalkát akartak csinálni, a végén a kapu előtt megengedtem, hogy lefeküdjenek a földre.
Ninó csak úgy rótta a métereket azóta is mondogatja, hogy "Óba-Óba"- azaz menjünk ki a hóba.

Valamelyik este papírból hangszereket kellett készítenem - amit ők kiszíneztek maguknak-.
Simi gitárt kért, Kori mikrofont, Nimród dobot. A Mendika albumról a 3. számot hallgattuk és játszottuk szakadatlanul, soha véget nem érő lelkesedéssel. 
Aztán Simi ezzel a gitárral aludt, annyira édes, hogy mennyire tud örülni az ilyen egyszerű kis papírdarabkának amiről azt képzeli, hogy egy gitár. Mondjuk tényleg az...

Kori szívfájdalma, hogy ő nem lehetett Mária az óvodai pásztorjátékban. Csenge volt Mária, és Kori is szerette volna elénekelni a dalát (Magasztalja lelkem az én Uramat) de állítólag nem lehetett.
Itthon viszont egész nap ezt énekelgeti - az én legnagyobb örömömre - mert csodaszépen tudja.

Mivel hajszál híján karácsony, ideje volt egy kicsit megbetegedni, utolsó munkanapon Korit vittem magammal orvoshoz mert tegnap este ő volt lázas, ma pedig nagyon fájlalta a torkát. Enyhén kruppos Ninót hagytam pihenni, köhögős Simit láz hiányában nem cibáltam magunkkal (hát a Bódi meg 7 és fél kiló ő azért nem jöhetett...).
Nagymama ide szaladt a 3 fiúhoz, mi Korival leszaladtunk és kiderült, hogy szerencsére nincs mandulagyulladása "csak" egy kis vírusa.

Hálás szívvel gondolok az elmúlt napokra mert hozzánk is beköszöntött a készülődés és ezt nem magamnak köszönhetem...