A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2014. április 13., vasárnap

Kori Zsúr

Meghirdettük, megtartottuk, 365 napot várt rá mivel tavaly a zsúr előtt 2 nappal megbetegedett aztán nem is pótoltuk be.
Most muszáj volt, nem volt könnyű, előtte százszor elmondtam (mikor takarítottam, mikor üvöltöttek, mikor rohangáltak, mikor Domi sírt), hogy nem csinálok többet zsúrt!
De aztán eljöttek a kis barátnők (Virág, Zoé, Hanna, Réka, Ilus) és annyira boldog volt, hogy nem is tudom leírni. Össze-vissza ugrabugrált, táncikált mikor a többiek még csak keresték a helyüket jaj olyan édes volt. Aztán kért játékot - én meg kerestem néhányat a netről még előző este - azt nem mondom, hogy egyszerű volt levezényelni és nem vagyok a legjobb szervező de azért örültek meg ugrándoztak, sokat nevettünk, sokat táncoltak. A fiúk  közül Boldi harcolt a legtöbbet azért, hogy játszhassa azt amit a nagy lányok, néha pedig Simi is előjött a fiú szobából és nagyon aranyos volt. Berci a zenéért volt felelős de mindenben segített.
Domika egy percet sem aludt ezalatt úgyhogy magamra kötve vagy babakocsiba vagy az ágyában vészelte át a nagy zűrzavart.
Kori nagyon boldog volt, jobban örült mint bármi másnak, lefekvés előtt hálálkodott Bercinek és nekem (teljesen fel volt dobva a játékokat külön megköszönte) majd szomorúan megjegyezte: "Kár, hogy egy évben csak egyszer lehet szülinapi bulija az embernek".