Kori tegnap az éjszaka közepén borzalmas rémálomból ébredt, sírt alig bírt megnyugodni, magas szörnyetegek lökdösték (állítólag).
Magam mellé vettem, még akkor is alig akart vissza aludni majd ezt mondta: "Ha jön a szörnyeteg majd harapd meg a popiját, jó?" - megígértem, hogy megharapom a popiját ha jön, de biztosítottam, hogy nem fog jönni.
Aznap éjjel velünk aludt.
Másnap este (tehát tegnap), vacsora és fogmosás után de még a mese előtt kétségbeesetten sírva fakadt. Sosem láttam még ilyennek, nem hiszti volt, biztos voltam benne, hogy nagyon meg van ijedve. Azt mondta, hogy legyek ott akkor is mikor felébred, egész éjjel mert nagyon fél a szörnyetegtől. Mivel meggyőzni nem tudtam, hogy nincs semmiféle szörnyeteg, eszembe jutott, hogy én mit szoktam csinálni amikor félek: imádkozom.
Így hát mondtam Korinak, hogy ma este azért imádkozzunk, hogy ne álmodjon rosszat. Nem gondoltam volna, hogy ilyen megnyugtató lesz számára az ötlet.
Felcsillant a szeme, letörölte a könnyeit.
Előkerestem az Angyalkás könyvet amit 3 éve kapott a keresztelőjére. Végig nézegettük, olvastam nekik.
Simivel elénekeltük az Imádlak és áldalak Isten rejtelem kezdetű gyönyörű éneket (Simi minden utolsó szótagot beénekelt) majd imádkoztunk közösen, hogy Korinak ne legyenek rossz álmai.
Ezek után be bújt az ágyába, mind a három gyerek, egy szó sem esett többet a szörnyetegekről, Kori még nézegette az ágyában az Angyalkákat és közben verseket mondott. Amikor megkérdeztem, hogy lekapcsolhatom e a villanyt és ő azt mondta "Igen" akkor megnyugodtam.
Úgy aludt el két perc alatt, hogy magához ölelte a könyvet.
Angyalok vigyáznak ránk.
Ma nem álmodott rosszat.
