Vannak pillanatok amit nem felejt el az ember.
Én biztos nem fogom elfelejteni Simi mai arcát mikor érte mentem az oviba. Olyan szívfacsaróan szomorú és reménykedő és kétségbeesett őzike szemekkel várt az ajtóban.
Már sorba álltak negyed 4-kor, hogy kimennek az udvarra és akkor Simike ott leselkedett a sorban, hogy mikor megyek már és csak annyit mondott neki az óvónéni, hogy "na látod itt van Anya nem kell sírni".
Anita is azt mesélte, hogy mikor mentek át a Csiga csoportba - mert ott kellett ma aludniuk mert olyan kevesen voltak a többi csoportban is - akkor nagyon sírt, hogy nem akar bent lenni.
Hajszálon múlt, hogy ma elengedtem mert volt bennem valami, hogy ő is beteg lesz és tessék estére lett egy kis láza is és már ő is köhög ahogy a nővére. Ráadásul megkímélhettem volna ettől a szomorúságtól.
Nem akarom azzal sanyargatni magam, hogy felidézem a fejét mikor megláttam de ilyen kis Simikéje senkinek nincs.
Aranyos és kedves Zsófi jött ma megint (csütörtökön segít már harmadszorra) így rohantam Simiért, hogy ébredésre ott legyek - miután beszéltem Anitával és megszakadt a szívem -.
Simit elvittem cukrászdába és választott egy marcipán tigrist, utána boltba mentünk aztán haza. Jó volt csak kettesben lenni.
Félre tehetném már azt a kínzó empátiámat mert nehezen viselem, hogy szenvednek ezek a gyerekek. Ide-oda rohanok, hogy mindenkinek meglegyen a vitamin, a gyógyszer, az evés-ivás, orrfújás és közben nem tudok megállni egy pillanatra vagy ha meg is állok egy kicsit (végre ma társasoztunk egyet és lementünk kicsit hintázni) az kevés nekik és közben elmondhatatlanul fáradt vagyok és nem tudom úgy csinálni, hogy az jó legyen, pedig akarom.
Úgy érzem meg vagyok kötve, a fáradtság és ez a "mission impossible" blokkol rettenetesen.
Zsófi szívből és teljes energiával segít nekem, hogy legalább ez az egy délután könnyebb és vidámabb legyen. Elrakta a ruhákat, játszott, rajzolt (velük) enni-inni adott nekik és kivette az összes feladatot a kezemből amit tudott és még így is maradt bőven.
Nimród szereti Zsófit, belemarkol a pólójába és ringatózik a kezében.
Ez most tényleg nem panaszkodás ezek tények. Rengeteg a munka, kevés az öröm és nagyon nehéz most a gyerekeknek. Remélem be tudom pótolni azt ami most elvész.
Berciről nem tudom mit írhatnék, dolgozik, dolgozik, dolgozik....
