Kori ma tanulta a Nagymamától ezt a játékot: Leguggol, szétteszi a karjait és ezt kérdezi: "Ki jön az én házamba? " és aki megy az kap puszit és ölelést. Hálás vagyok anyósomnak amiért ilyen sokat segít, ma eljött levitte őket sétálni. Mindent megcsinál: mesél nekik, játszik velük, öltözteti őket amikor ő itt van feléjük se kell néznem szeretik, elfogadják, hallgatnak rá, még ebédelnek is vele és ez nagyon nagy dolog. Ez a játék amit ma Kori tanult nagyon értékes: megtanítja Simi és mások felé is kimutatni a szeretetét. Simi pedig olyan boldog mikor oda sétálhat imádott nővérkéje karjaiba és cserébe ölelést puszit és őszinte szeretet kap. Jó ezt látni és jó, hogy Bercivel együtt gyönyörködhettünk bennük ma este...
Drága kis Nimród ma csak a kezemben volt hajlandó jól érezni magát. Sikerült délután 1 órát egymás mellett aludnunk de bármi másféle próbálkozásom - amely arra irányult, hogy a saját ágyában vagy legalább nélkülem töltsön legalább 10 percet - kudarcot vallott. Nem is próbálkoztam túl sokszor mert láttam, hogy ezt a napot velem szeretné töltetni, mellettem, a közelemben, a karjaimban úgyhogy hagytam hogy így legyen. Együtt olvastunk a nagyoknak, együtt pakoltuk el a játékokat, együtt uzsonnáztunk, csak a 7 órai esti fürdetés és szopizás után engedett el egy kicsit: a mai napon elöször igazán mély álomba zuhant (pont jókor addig Korival és Simivel vacsoráztunk aztán megfürdettem őket). A nagyok most kerültek ágyba, Nimród most ébred úgyhogy most én kérdezem: "Ki jön az én házamba?".
