Utolsó munkanap

Megnyugodtam, Simike ugyanúgy sír és jön utánam mikor kimegyek a szobából (és éppen érzelgős hangulatában van) mint az apukája és a nagymamája után. Ezek szerint hozzám is ragaszkodik - jaj de jó! Nagyon édes volt ma nagyobbik fiam, újabb szavakat lehetett előhalászni belőle a "Mondd Simi, hogy ..." felszólítással - és ő mondta, hogy: "tu" azaz strucc, "tit" vagyis titok, "tja" mint tea. Lehet, hogy még egy csomó mindent tud csak nem kérdezgetem eleget? Mindenesetre az "anya" még mindig sehol...
Kori ma nagyon hangosan kiabált kezében egy játék lóval. Rászóltam, hogy mosmtár jó lenne ha nem üvöltözne mert mindenkit nagyon zavar erre ő azt mondta: "Anya, dehát nem én kiabálok hanem a lovacska!". Megkértem, hogy szóljon rá a lovacskájára, hogy halkabb legyen de úgy látszik ez a ló nem nagyon hallgat az én kis Korinkámra - furmányos...
A (rettegett) délutáni alvás egész jól sikerült, teljesen egyedül ebédeltettem, altattam 2-re mindenki ágyban volt tele pocakkal. Az én pihenésem ugyan nem volt teljesen zavartalan vándoroltam egyik szobából a másikba (Kori ágya-én ágyam-Korival pisi-Korival vissza alvás-én ágyam-Simi sír-én ágyam) de abszolút bele fért a 2 és fél órába amit egyébként kisebb nagyobbb megszakításokkal mindhárom gyerek alvással töltött (és így én is tudtam a vándorlások között pihenni).
Nimród a délutánt főleg sírdogálással töltötte úgyhogy megint nem nagyon tudtam letenni inkább átmentünk a nagyokhoz és együtt játszottunk. Tegnap óta a gyanúm beigazolódni látszik, hogy néha nagyon gyötri a hasfájás (semmivel sem összetévszthető ez a fajta jajveszékelés amitől egyébként megszakad a szívem mert nem nagyon lehet rajta segíteni csak hogy vele vagyok és evések előtt adagolom a szuszpenziót). A kistesvér szenvedése a dálutánra sajnos teljesen rányomta a bélyegét, Simiék is elég zaklatottak lettek tőle (na és Kori lovacskája - talán ő viselte a legrosszabbul...).

Hát itt a hétvége, hú de vártuk már mindannyian! A tervek szerint holnap Korival csizmavásárlás (mert egész héten csuromvizes praclikkal jött haza a sétából) aztán apa viszi őket programozni (az időjárástól függ, hogy hova), hogy ők is feltöltődjenek és én is tudjak pihenni egy nagyobbat. Jó volt ez a hét, gyorsan eltelt, jól elfáradtunk Berci is én is szerintem a gyerekek is. Nagyon nagy segítség még mindig, hogy minden nap van gyereksétáltató és kapjuk az ebédet. Remélem ha ezeket én fogom csinálni akkor is marad időm az összes többi teendőre is mert egyenlőre elég elképzelhetetlen, hogy ezek is beleférnek majd az egyébként számomra oly izgalmas kihívással teli hétköznapjainkba.

A legelő és a kis bárányok

Berci tegnap este nagyon fáradtan és szomorúan jött haza. Kiderült, hogy pár hónap múlva egy nem várt nagyobb anyagi kiadás fog minket terhelni (nem mintha nem lennénk tele már így is mindennapi és "váró listás" kiadásokkal). Pillanatnyilag fogalmunk sincs honnan fogjuk összeszedni a befizetni valót de biztos vagyok benne, hogy valahogy meg fog oldódni mint minden az eddigi közös életünk folyamán. Ha csak arra gondolok, hogy honnan és hogyan indultunk akkor tényleg nincs okom aggodalomra. Persze Bercinek nehezebb, ő a család fenntartó - én csak "a tűzhely őre vagyok" -, a mindennapi anyagi gondok terhét ő cipeli (főleg lelki súlyként).
Amikor Kori született akkor hozzánk kellett haza költöznünk az albérletből, aztán a Garam utcai ideiglenes lakásba cuccoltunk hármasban, majd Simikét már Berci régi szobájába vittük haza a Labanc utcába (négy költözés három év alatt). Simi már 3 hónapos volt, Kori 16 mikor végre első közös lakásunknak (ahol most is lakunk) boldog tulajdonosai lettünk. 50 négyzetméter, igazán nem nagy de egyenlőre pont elég és megbecsüljük mert tudjuk milyen nehezen indultunk és jutottunk hozzá ehhez a kis fészekhez. Persze reméljük (én a szívem mélyén tudom is), hogy nemsokára nagyobba kell költöznünk és akkor nagyon fájó szívvel hagyjuk el ezt az amúgy nagyon szuper elrendezésű és hangulatos kis otthont. Persze én is vágyom egy házra kis kerttel, vagy egy nagyobb családi autóra amibe bőven elfér legalább 4 gyerek és jó lenne egy hajó is, hogy Bercivel körbe vitorlázhassuk a Földet, de legalább a Balatont de "minden napnak meg van a maga baja" és egyenlőre annak örülünk amink van. Mert eddig mindig volt valahogy, ha kellett segített a család vagy csodák történtek de itt vagyunk 3 egészséges gyönyörű és okos gyerekkel, lakással, autóval és mindennapi kenyérrel. És amikor aggódva kérdezték tőlem, hogy hogy fogunk elférni 3 gyerekkel arra gondoltam amivel bölcs nagymamám Tündi vígasztalt amikor elkeseredtem, hogy: "ahova a JóIsten kisbárányt ad, oda legelőt is ad" (és ez eddig minden élethelyzetben igaznak bizonyult). Úgyhogy minden rendben lesz drága férjem!