Olyan mérgesen keltem ma, hogy csak na. Nem elég, hogy nem múlik a náthám, fáj a torkom, a fejem, dugul az orrom, ráadásul Nimród négyszer ébredt éjszaka mindenféle sírás-rívással, Simike pedig reggel hatkor megjelent az ajtóban, hogy: "- Kell piszíni ész kakíni." - utána persze már nem volt hajlandó vissza feküdni az ágyikójába de még mellém se.
Két hete még mindhárman csodásan tartották a fél nyolcas kelést, most viszont hol egyik hol másik már rikácsol hajnalok hajnalán.
Elég nehéz ilyenkor arra gondolni, hogy milyen édesek, aranyosak, inkább az irtó hosszú nap és a rengeteg teendő kavarog a fejemben de azért vissza vonultam az ágyamba és próbáltam úgy tenni mintha aludnék, pihentem de közben azt hallgattam, hogy Simi énekel a rajzoknak a konyhában amiket ő készít amíg mi fel nem kelünk.
Nimródot a 4 órás kelés körül áthozom magunk mellé (amire lelkileg vágyik fizikailag viszont cseppet sem), akkor tekereg, forog, felsír, rugdos félálomban nyavalyog, köhög, nem alszik pihentetően, viszont ott van közöttünk és ez kell neki.
Kori mostanában nem költözik, ő alszik legtovább a saját kis emeletén (amit az első tiltakozások ellenére egészen megkedvelt). Este viszont ő az aki nem akar elaludni, bevonul a galéria sarkába és kikönyököl mint a nénikék az ablakukon - na ilyenkor megenném azért az édes kis humoráért.
Ha elalszik akkor is a lépcsőhöz teszi a fejét (nem az a bekuckózós fajta) így úgy érzi, hogy nem marad ki semmiből.
Reggel eldöntöttem, hogy ma este 7-kor mennek aludni, ha már nincs éjszakám és reggelem, legalább estém legyen.
Este 8-as körkép (én a gyerekekre értettem a tervemet, Bercit igazából nem erre a sorsra szántam de nagyon fáradt mostanában):
Na de ott tartottam, hogy reggel mérgelődtem mert semmit nem aludtam éjszaka sőt még reggel sem.
Aztán le kellett vinni Simit és Ninót az orvoshoz a szűnni nem akaró köhögés miatt (ez három napi hideg élelemet jelent a rendelőben, ugyanis Nazim Tannál eddig sose várakoztunk egy óránál kevesebbet - de hát alapos!). Na de oda értünk és csodák csodája alig voltak a váróban úgyhogy nagyon hamar végeztünk pedig előtte rettegve mentem, hogy mennyit kell majd ott ülni.
Nimród még mindig sípol (bronchitis), Simike gyógyult a köhögés elhanyagolható.
Jó, hogy van ez a felhőcske gépünk (inhalátor) mert ez a legjobb gyógymód rá. Bár az még jobb lenne ha nem lenne többet bronchitises Nimród mert 3-nál több nem jó jel 2 éves kor alatti gyereknél. Neki már kettő volt...
A Doktor bácsi mindent tudni akart a 18 hetes Pöttyről, hogy fiú vagy lány és én mit szeretnék és majd szóljak ha tudom és hány hetes, és mikor születik és mondta, hogy kijön majd megnézni.
És persze a végén kitartás-t kívánt! Mókás volt.
Délután elég rosszul aludtak a fiúk, így én is aztán hívott Niki, hogy találkozzunk a játszótéren miután összeszedtem Korit az oviból.
4-re lent voltunk a nagy játszótéren ami persze tele volt napfényre vágyó anyukákkal és gyerekekkel.
Niki enyhe sokk után felfogta, hogy megint lesz egy babánk (neki van egy 2 éves Petikéje) aztán a végén már sajnálta, hogy nem hozott kamerát mert azt mondta ezt fel kéne venni amit a gyerekeim művelnek.
Tényleg elég viccesek voltak. Kori Nimródot próbálta sétáltatni a homokban, Nimród ezt hagyta, sőt azt is, hogy elessenek és egymásra dőljenek, majd megpróbáljanak együtt felállni és még hasonló mutatványokkal szórakoztassák a nagyérdeműt.
Simike néha csatlakozott ehhez az őrülethez, szívesen rájuk feküdt mikor elestek és néha ő is rángatta Ninókát de ő szívesebben állt mellettem és sírt, hogy haza akar menni (nem szereti ezt a játszót csak ha kevesen vannak).
Ahogy beszélgettem Nikivel és közben elnéztem őket megint az jutott eszembe amit Berci mondott régebben arról, hogy miért akar nagy családot. Azt mondta, hogy amikor gyerek volt, mindig nézte a templomban a sok gyerekesetek és azok mindig olyan vidáman eljátszottak egymással és mindig olyan boldog volt a sok gyerek együtt.
Most én is ezt láttam és ez jó.
Senki nem tudna meggyőzni az ellenkezőjéről.
