A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2014. szeptember 1., hétfő

Tanévnyitó 2014.

Van még egy iskolásunk (Simi) és még egy ovisunk (Boldi).

Simi nagyon várta ezt a napot.
Anyuval 2 hete megvették a táskát azóta mindenkinek büszkén mesélt róla és mutatta annak aki jött hozzánk.
Gyönyörű színű, focistás. Kapott hozzá ugyanolyan  tornazsákot, kulacsot, és egy uzsonnás dobozt.
Teljes lett a boldogság, hatalmas az öröm (a képeken nem látszik, hogy örül mert Ő SIMI - pedig örül ám!).

Hetek óta csak a dolgokat szerezzük be a két iskolásnak. Valami itt van, valami ott van, sajnos képtelenség mindent egy helyen megvenni, megszenvedtünk vele, rengeteget fizettünk de vasárnap estére minden készen állt a kezdéshez. Még éjszaka a nevüket írogattam mindenre, de hajnalban megszólalt az ébresztő úgyhogy kelni kellett.

Simi boldogan készülődött, Kori kicsit lassabban, Boldi lelkesen, Nimród teljes ellenállással indította a reggelt. Pedig még zenét is tettünk be, hogy jobb legyen a kedvük.

Boldi is várta az első ovis napot, vele nem is volt baj de Nimród öltözni sem akart, elindulni sem és az oviban ott maradni sem.
Én vittem az összes gyereket és cókmókot, Berci dolgozni ment.

Az oviban Boldi felkapta a benti cipőt és már rohant is a terembe,  Nimródot meg ott kellett hagynom (ilyen vadul) mert siettünk az évnyitóra az iskolába.

Simit leadtam az elsősök gyülekezőhelyén, utána Korival berohantunk az új osztálytermébe. Szegénynek már csak az utolsó padban volt hely de egy aranyos lány mellé ült úgyhogy talán nem lesz baj (bár így is messze van az a tábla de hát így jár az aki 5 gyereket oszt el többfelé - mármint korán reggel).
Mivel szakadt az eső az udvari évnyitó ugrott úgyhogy csak az elsősöknek volt egy közös ünnepség a tornateremben, a többi osztály így Koriék is a tantermükben maradt.
Simivel mentem a tornaterembe.
Fotózni sem tudtam mert vagy Domit nyugtattam vagy a csomagokat cipeltem egyik helyről a másikra.
Nem volt egyszerű egyszerre három helyen lenni...

Itt van egy 1.b osztályos tanuló:



Az ünnepély után Simi osztályával átmentünk a kis épületbe ahol az elsősök tanulnak.
Blanka néni nagyon aranyos és kedves na és vicces ami fontos, a napközis Kriszti néni pedig egy lazább vagány 4 gyerekes anyuka és ő is nagyon lelkes és segítőkész. Úgy érzem nagyon Siminek való mindkét tanár néni úgyhogy nagyjából nyugodt vagyok.
Az első padba ültettem és nagyon várta egy barátját aki nagyon elkésett és már nem tudott mellé ülni ezért Simi szomorú arcot vágott.  De aztán megette az uzsonnás dobozból a tízórait és már boldog volt.

Miután ott hagytam Simit is, haza jöttem reggelizni Domival. Csodás volt a csend....

Ebédre már mehettem vissza az iskolásokért (az első hét az ilyen, amíg be nem áll a rend), majd az ovisokat is össze szedtem. Boldi lelkes, Nimród már normális üzemmódban.
Itthon aludtunk egy kicsit, mindenki mesélt az első napról és Nimród megígérte, hogy holnap már  nem lesz ilyen ellenálló mert ez csak a nyári szünet utáni első nap miatt volt. Remélem is...

Siminek nagyon tetszett az első nap, Blanka néni, az osztály, úgyhogy lelkesen várja a folytatást!

Szerettem volna egy nagy ünneplést, kalandot az első iskolai-óvodai nap után de olyan csúnya viharos, esős idő volt, hogy délután nem dugtuk ki az orrunkat itthonról. Majd bepótoljuk.
Helyette bekötöttem a tankönyveket.

Este fél 9-kor meg már mindenki alszik.
Ezt már szeretem...