De annyira vágyakoztak és annyira nézték, hogy Bercivel ,megbeszéltük az utolsó előtti napon kimegyünk és vállaljuk és megküzdünk a tízperces boldogságuk után a végtelen szomorúságukkal.
Szombaton délután Viola és Írisz érkezett itt alvós megőrzésre, Éviék is megengedték, hogy kilátogassunk a vursliba, egy, maximum két felülés erejéig. Irtó drága, lehúzós de a gyerekek nem tudják, hogy Apa mennyit dolgozik egy ilyen autózásért. Na mindegy.
Mentünk.
Oda rohantak, kiabáltak ("én erre, én arra!, hurráááá"), aztán megbeszéltük, hogy mire lehet.
Olyan édesek voltak úgy sajnáltam őket, hogy ekkora izgatottság lett úrrá rajtuk.
Azok az arcok, hát ezért megéri komolyan...
Nimród is egyedül utazott, egy pillanatra sem ijedt meg a pörgéstől sőt beleélte magát a vezetésebe, csücsörített a szájával úgy játszotta el, hogy autót vezet.
Először egy körhintára ültek (állatok, autók), utána egy sínen haladó összekapcsolt kocsikból álló vasútszerűségre. Ez jobban tetszett nekik.
Jellemző ki mit választott:
Viola, az első kocsit, ő a vezető.
Kori, egy páholyt (egy dzsip hátulját amin a korlátnak neki lehet dőlni mintha hintó lenne).
Írisz, egy kis rózsaszínű lányos kocsit.
Simike rendőrautót (azt a boldogságot!).
Nimród versenyautót (azt a férfiasságot!).
Amikor eljöttünk csak Simike sírt és kérte mutassam meg neki, hogy tényleg nincs több pénzem.
Aztán játszótereztünk, itthon meg lovas mesét néztek és összevesztek, hogy ki melyik ló legyen, aztán játszottak, fürödtek és rengeteg palacsintát ettek úgyhogy estére mindenkinek fájt a hasa de nagyon jól szórakoztak és hamar elaludtak.
