A nagy Nagy család: 11/22/15

2015. november 22., vasárnap

Hol is kezdjem....

Teljesen más fordulatot vett az életünk.

Domi bölcsis lett pedig sosem gondoltam volna, hogy lesz gyerekem akit el tudok engedni(?) két évesen. Nem ment zökkenőmentesen de nagyon jó helyen van, nagyon jó gondozókkal és amikor bent van már szereti és rendesen viselkedik, az elválás terén még vannak szomorú pillanatok de igyekszünk, hogy az is vidámabb legyen.

Domival mostanában sokat kisvasutaztunk ilyen elhúzott betegségeknek köszönhetően (amikor már jól volt de nem vittem) meg az őszi szünetben amikor itthon volt mindenki és múlt hétvégén is elmentünk mert teljes vonatlázban ég, talán ő a leginkább az összes közül. "Hihuhu, hihuhu" - kiabálja és próbálja elmagyarázni mindenkinek, hogy ez az új kedvenc: közel hajol bólogat és mondja, hogy "hihuhuhihuhu" - vagyis ott voltunk és nagyon boldog ettől.

Nimród nagyon rendes az oviban, szabálykövető, figyel, tanulja a betűket (elkezdett összeolvasni) jókat nevet a barátaival, nagyon sokat segít az óvónéniknek (teríteni, ágyazni, rendet rakni) úgyhogy rendben van, nagyon örülök neki. Itthon vannak testvéri vadulások de ez belefér.

Boldival már több a gond, nem igazán szabálykövető, nem nagyon figyel és konfliktusai vannak (szemüvegeket tép le és hasonlók). De ő is jószívű mert segítőkész és ennek nagyon örülnek az óvónénik, de nagyon makacs és hangos és sértődékeny és önfejű. Egyébként őt is nagyon szeretik és várják az óvónénik de szóltak, hogy vannak gondok úgyhogy itthon Berci és én is beszéltünk vele, hogy ez így nem mehet tovább. Másnap rendes lett remélem megpróbálja uralni az indulatait vagy érzelmeit.

Tudom, hogy a figyelem miatt van, hogy kevés jut neki, itthon is és az oviban is. Féltékeny Domira Boldi itthon, még nem nagy de már nem baba, Nimród meg lepattintja az oviban úgyhogy a saját lábán kell megállnia amihez nincs nagyon kedve. Legszívesebben itthon lenne velem kettesben de ez ugye nem megoldható. Itthon is ő a legharsányabb és a legteátrálisabb ha valami sérelem éri és nagyon nehéz higgadtan reagálni mikor az ember arcába üvölt, úgyhogy a testvérei is gyepálják. Sötét nagy úrrá változik az arca ha valami nem úgy alakul ahogyan ő szeretné. Muszáj nekünk is változni: jobban oda figyelni rá, nem azonnal felkapni a vizet és foglalkozni vele külön (ez a legnehezebb) és dicsérni dicsérni dicsérni na meg szeretgetni (ez a legkönnyebb). Angyalarcú kicsi Boldi egyébként "imádlak Mama, gyönyörű vagy mama, illatos vagy Mama" satöbbi bókokkal halmoz el és minden éjjel átjön jeges talpakkal és bebújik mellém és sértődötten utánam kiabál hogy menjek azonnal vissza ha esetleg reggel 6-kor már fel kell kelnem készülődni. Egyébként nagyon jó humora és memóriája van.

Korinak jól megy az iskola, nagyon maximalista, nagyon szorgalmas csak néha sokall be, hogy ezt nem bírja tovább (a sok leckét, különórákat, gyakorlást) - ilyenkor engedek, nem hajtom megértem, hogy elfárad. Bolyai nyelvtan csapatversenyen 4. lett a csapatuk, nagyon büszkék vagyunk rá! Még sosem volt tanulmányi versenyen, ezen felbuzdulva matekon is szeretni indulni. Örülünk!

Sokat olvas, rengeteget rajzol, kreatív füzeteket, rejtvényeket gyárt, nagyon kitartó, ez igazán kikapcsolja. Nagyon jól táncol (múltkor belestem órára elképesztő!), szolfézs tanár váltás volt sajnos kezdi megutálni az egészet mert szigorú a tanár. Hívták a tehetséggondozásra ahol a kedvenc szolfézstanára van de az csütörtök este van és nem tudom megoldani az esti órázást amíg ilyen messze lakunk az iskolától és én szedem össze a kicsiket is. Remélem átvészeljük ezt az évet komolyabb sérülés nélkül és jövőre másképp lesz.

Simike nagyon ügyes az iskolában. Az osztályfőnöke nagyon megfelel Simi igényeinek, szigorú de nagyon jófej a gyerekek nagyon szeretik és nem félnek, nincs stressz. Simi azért szorong kicsit (mert ő Simi) de csak a saját teljesítménye miatt mert önmagával szemben magas elvárásai vannak, vagyis csak ötöst akar haza hozni. Gondolom Kori is nagy húzóerő de nem baj ez. Büszkék vagyunk rá, ő ír a legszebben az osztályból! és sokszor kiemelik, hogy mit csinált jól. Hiba akkor csúszik be amikor elálmodozik szegény vagy félreért valami feladatot akkor itthon szorong és zokog, hogy mit rontott el és pontlevonás lesz de aztán elrendeződik a dolog és nem hagy nyomot (reméljük). Ő is olvas könyvtári fiús könyveket , Geronimo Stiltonokat. Nagyon szeret SAKKozni, Bercivel és a Nagypapával szokott és a napköziben (amit szintén nagyon szeret mert K. néni szuper!) és az osztálytársaival. Sok barátja van az osztályban ami nagyon jót tesz a kis lelkének. Ő úszni jár az osztállyal amit szeret, zongorára jár amiből elképesztő tehetséges és a tanára is felfedezte, hogy Simi cuki úgyhogy meg van az összhang, rengeteget gyakorol itthon és kottából játszik neki tetsző énekeket (Éneklő Egyházból sokat), a szolfézst eddig nagyon szerette, készült, várta ami nagyon ritka, de az új tanár sajnos mindent lerombolt, nagyon sajnálom, ennek nem kéne feltétlenül így lennie....

Rólam annyit, hogy a tanítás nagyon kemény.

Sajnálom, hogy véget ért az a csodálatos időszak ami megadatott nekem 8 évig itthon a gyerekekkel. Most látom csak milyen ez a világ, hova tart, mennyit változott ahhoz képest amire én emlékeztem "gyerekkoromból". Jó lecke ez, mert tudom hol vannak a gyerekeim, tudom mi vár rájuk, tudom mire kell figyelnem velük kapcsolatban, most sokkal jobban érdekel mi történt velük napközben, úgy érzem a javunkra válik, hogy ennek most a részese vagyok. De bevallom idegroncs vagyok előtte és utána is és szombatonként az egyetemen tisztul ki egy kicsit a fejem amit aztán élvezek a hét közepéig aztán megint fel kell vérteznem magam, hogy megküzdjek a helyzettel.

Bele kell jönnöm hiszen igazán sosem tanítottam, de ami még ennél is lényegesebb, és nehezebb, hogy helyt kell állnom mindenhol. Anyaként, dolgozó emberként, feleségként, és pedagógusként egy olyan világban ahol értéktelenség folyik majdnem mindenhonnan.

Ennek így kellett lennie, hogy most lakunk itt hiszen a háztartást most nem én vezetem, sok teher nem rajtam van (legalábbis másfajta terhek nehezednek most rám) , megoszlik a figyelem mert általában sosem vagyunk csak magunk Berci szülei körbe vesznek minket, figyelnek ránk, gondoskodnak rólunk, segítenek, foglalkoznak a gyerekekkel és még sorolhatnám úgyhogy rengeteget kapunk ezzel az együttlakással.

Az egyetemet is csak így tudom csinálni, hogy szombatonként eljárok, részben Berci van a gyerekekkel de ha szükséges vigyáznak rájuk szóval nem vagyunk magunkra hagyva soha semmilyen helyzetben és ez nagyon megnyugtató érzés.

Az Egyetem úgy megy, hogy nehezen. Figyelni tudok, érdekel is, jegyzetelni is kezdek újra megtanulni viszont tanulni, magolni azt sosem tudtam igazán és így van ez most is (ezt a kis momentumot elfelejtettem amikor beiratkoztam). Ez a része nyomaszt. Istentant tanulni, az Egyházról tanulni nagyon felüdítő érzés de arra gondolni, hogy ebből hamarosan vizsgázni kell professzorok előtt az ,már inkább tölt el félelemmel sem mint örömmel. Hittan tanár leszek ha sikerül elvégezni de ami ennél is fontosabb, hogy olyan dolgokat tudok meg amit eddig nem tudtam és gazdagodok lelkileg, kamatoztatom itthon a gyerekeim körében és a világban is és nagyon-nagyon ez jó!

A ház alakul de még mindig csak elméleti szinten (szocpol, hitel , kivitelezés) a valódi munka valószínűleg csak tavasszal fog elkezdődni, tekintve, hogy most kezdődik a tél.

Hiányoznak a gyerekeim, hiányzik a burok amiben éltünk, a mi kis világunk vagy hogyan is mondjam de mégis erősebb bennem az az érzés, hogy ezeknek a dolgoknak itt és most kell megtörténnie akármilyen rettenetesen nehéz ez most mindenkinek....

És néhány telefonos kép az elmúlt hetekről:

Domi furugál