Rengeteg élménnyel tértünk haza, sok bejegyeznivaló el is maradt mert szerdán betört Csopakra is a kánikula úgyhogy reggel 7-től este 11-ig nem volt megállás: nyaraltunk.
Nagyon féltem, hogy mi lesz amikor haza érünk, újra nyakamba szakad a három gyerek, a sok tennivaló, főzés, házimunka, állandó rendetlenség hangzavar a második emeleten a kétszobás lakásban. De azért jó itthon.
A gyerekek nagyon örültek az itthon maradt és most újra meglelt játékoknak, Simi azért a kelleténél kicsit megint többet retteg (bagoly meg mindenféle ürüggyel), Nimród pedig többet hisztizik mint kéne, gondolom megint fél a változástól nehogy eltűnjek, ráadásul megviseli őket, hogy Csopakon egy ágyban aludtunk itthon pedig mindenki a maga kis kuckójában (bevallom ez utóbbi nekem rettenetesen jól esik).
Kori jófej a hisztirohamokat leszámítva amit általában egy vízzel lecsöppentett ruhácska vagy a növőfélben levő idegesítő frufru vált ki.
Ma már a játszótérre is lemerészkedtünk - igaz, este hét volt már - , délelőtt meg Anitáékkal (Virág és Ágoston) találkoztunk és összeeresztettük a gyerekeket hadd szóljon.
Budakeszi elég üres ilyenkor, mindenki nyaral, vagy csak nem mer előjönni a meleg miatt vagy aki teheti medencézik a kertjében, így elég furcsa most újra itthon lenni és visszarázódni a hétköznapokba.
A délutáni alvás egy kis veszekedés után azért össze jön (másfél órára mindenki elhallgat), az ebéd elég lassan megy mert míg Nimród enne már addig Korit és Simit úgy kell asztalhoz parancsolni, Nimród meg már menne aludni mikor a nagyok a másodikat kezdik aztán még a fogmosás meg a pisilés meg amit még kitalálnak közben úgyhogy nem egyszerű, sőt nehézkes minden...
Ma megkérdezték a játszótéren, hogy még hány nap van hátra. Napok???
Még 5 hét a végégig és őszintén szólva fogalmam sincs hogy fogom jó arccal kibírni, mert azért jó lenne ha nem a gyerekeken csapódna az összes nyűgöm, jó lenne ha élveznénk a nyarat még ha itthon is kell lennünk...
