A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2011. március 6., vasárnap

Babazsúr

Szombat délután Krisztiékhez mentünk vendégségbe.
Már vagy egy éve terveztük a nagy találkozót de mindig közbe jött valami, ha más nem akkor a betegségek.
Most végre össze eresztettük a gyerekeinket (összesen hatot), és amolyan zsúr formájában megemlékeztünk egy kicsit Zsófika és Nimród egy éves születésnapjáról is (Zsófi 1 nappal született hamarabb mint az én harmadikom ugyanannál a dokinál, ugyanabban a kórházban).

Fél ötre értünk a belvárosi házhoz, Korinak tetszett a nagy magas épület amilyet sosem lát a mi kis városunkban , Simi viszont el kezdett kicsit félni és egészen addig rettegett amíg meg nem bizonyosodott róla, hogy biztonságos helyre érkeztünk, nem hagyjuk ott és nincs ott semmiféle háziállat.


Kori és Blanka már nagyon várták a találkozót, az elején akár csak az oviban egymás mellett, néha egymást kerülgetve játszottak magukban. Kori eltűnt a gyerek szobában amikor mindenki a nappaliban volt, majd megjelent egy koronában és egy lányos hajpántban (igazán nem félénk) és fel alá sétikált, nézelődött, nagyon jól érezte magát az első perctől fogva.


Blanka jól viselte, hogy Kori megszállta a birodalmat (playmobil házazott, könyvet nézegetett, lovacskázott) de igazán akkor lett jó mikor végre egymásra találtak a nagylányok, Blanka fejére is korona került és kézen fogva rohangáltak, bújócskáztak.


Simi a vaníliás karika elfogyasztása után derült igazán jó kedvre, a szájharmonikás előadás sikere után ő is bújócskázott a lányokkal.



Az ő kortársa Borika, akárcsak Simi sokkal nyitottabb és beszédesebb lett az előző találkozónk óta (ami nyáron volt).
Borika Nimród sétáltatásában lelte kedvét, néha pedig egy tányérból falatoztak (vagyis Ninó lopkodott).


Zsófika és Nimród legtöbbször a pultot támasztották és mindig tele volt a szájuk valamivel. Nézegették egymást, Nimród néha férfiasan meglegyintette Zsófit ahogy azt Simitől tanulta, amitől aztán lett egy kis nőies méltatlankodás.


Volt finom pizza, süti, evés-ivás és sok nevetés.

Az est fénypontja Kriszti ötlete: a közös esti fürdetés volt.
Zsófika, Nimród és Borika együtt fürdőztek, majd a nagyok Blanka, Kori és Simi a második menetben csobbantak.
Nimród az elején rettegett a nagy víztől és a nőktől, a többiek jól vették a vegyes pancsolást.



A fürdés után nehéz volt visszagyömöszölni a ruhájukba a Nagyokat, Simi volt a legelvadultabb...


Fél tíz volt mire haza indultunk, itthon ruhából pizsamába aztán mindenki kidőlt.

Kori már a vendégség első fél órájában közölte, hogy ő oda szeretne költözni és aztán mikor haza értünk akkor sem értette, hogy miért kellett haza jönnünk mikor ott olyan jó volt.
Otthon érezte magát (legalábbis reméljük, hogy csak erről van szó)...

Tényleg jó volt.