A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2011. szeptember 4., vasárnap

Mindenkinek Boldi kell

A roham folytatódik, mindenki Boldit akarja megkaparintani.


Én a nap legnagyobb részét a kinti kanapén töltöm, Boldi mellettem az ágyon vagy a mózeskosárban. A gyerekek jönnek és össze vesznek a kistestvéren azon, hogy ki fogja. Főleg Kori és Ninó harcolnak, Simike beéri a simogatással is.

Amikor megkapják énekelnek neki, egyenként, hangosan. 

Nimród puszilgatja és nem hagyja, hogy vissza vegyem.

Családegyesítés avagy először HATAN

Szombaton délelőtt Berci haza hozta a gyerekeket.
Kinyitottam ajtót és ők egyenként berohantak megöleltek, rajzokat osztogattak, kiabáltak, meséltek, kérdeztek.

Kori és Simi élénken éltek bennem, velük telefonon is beszéltem, de Ninót megint egy kicsit meg kellett ismernem. Lassan két hete nem láttam őket, borzasztóan hiányoztak.
Nimród bejött, megölelt, fülig ért a szája, nagyon visszafogottan viselkedett, de nem szomorú volt, inkább nyugodt.

Kori és Simi berohantak a szobába, teljesen odáig voltak a kistestvér látványától. Kori azonnal kérte, hogy megfoghassa, Nino is nyújtogatta a kezecskéjét így Simi után ő is megkapta egy kicsit.




Ezután megtalálták az ajándékokat amiket Boldizsártól kaptak.
Simi lovagfelszerelést kapott (sisakot, kardot, pajzsot).
Kori is megkapta a hőn áhitott Barbie lányt amit egész nap öltöztetett, táncoltatott, beszéltetett, Ninóka pedig egy xilofon tulajdonosa lett, közösen pedig még egy játékfotógépet kaptak.


Simi azóta is ezt hajtogatja: "Ez olyan mintha Karácsony lenne!"

Igen, valami olyasmi...













Kezdetek itthon

A csütörtök és a péntek nagyon nyugodtan telt itthon. 
A gyerekek még szombat reggelig Berci szüleinél mulatták az időt, hogy mi is rákészülhessünk a nagy változásra.

Boldizsár nagyon jó baba, gyönyörűen eszik és nagyon sokat alszik. Csütörtökön este 9-től éjfélig volt egy kis méltatlankodás de utána hajnali ötig aludt és hagyott engem is pihenni. Pénteken éjjel is hasonlóan mélyen és sokat aludt, egyszer evett mellettem de nem is ébredt fel.

Pénteken korán reggel bementünk a klinikára ahol kiszedte az orvos a varratokat (ez egyáltalán nem fájt), majd haza jöttünk reggelizni, Berci utána sajnos ment dolgozni. 

Napközben eljött Anyu, főzött, rendet rakott, segített én pedig aludtam.
Délután a rettenetesen alapos és lelkiismeretes gyerekorvos jött ki megnézni Boldit, megállapította, hogy egészséges - bár van itt egy két dolog ami még utánajárást követel.

Egyik az anyagcsere szűrés amit meg kell ismételni, ezért kedden szúrják majd meg az ujját és be kell küldeni a klinikára mert amit ott levettek az nem lett jó, aztán a csípője egy kicsit kötöttebb de azt mondta Nazim Tan, hogy erre még nem lehet rámondani még változik a csípőszűrésig is, a harmadik dolog pedig, hogy a klinikán a bal fülének a hallásvizsgálata nem sikerült ezért azt meg kell ismételni  1 hónap múlva (ez lehet a még bent lévő magzatvíztől, vagy a kinti zajoktól de nem lehetett rendesen mérni).  
Szerintem semmi baja a hallásának de ha kell megnézetjük azt a bal fülecskét.

Bárcsak a Lottó számokat álmodnám meg egyszer mert mostanában másodszorra álmodok önbeteljesítés szerűséget, egyik Kingáék haza útja volt a másik ezzel a füllel kapcsolatos. Még szülés előtt nem sokkal álmodtam, hogy megszületett a baba és az egyik füle nem volt szép. Ki is borultam, meséltem Bercinek azt mondta nyugodjak meg ezek csak a szorongásaim miatt vannak. 
Aztán most mégis lett azzal a füllel valami, bár hibátlan és gyönyörű azért mégis csak meg kell vizsgáltatni még egyszer.
Na akkor nem álmodhatnám meg végre azt az öt számot? 


Berci elég későn ért haza pénteken, mindent el akart intézni a jövő heti apai szabadsága miatt. 
Aztán megfogta az ő kis veknijét. Olyan jól áll neki...




Hazatérés


Csütörtökön haza engedtek minket. 
Ezt a képet még reggel csináltam a kórházban, egyszerűen hihetetlen hogy figyel ez a négy napos kisbaba. Érzékenyen reagál mindenre, úgy érzem így pár naposan sokkal jobban kötődik hozzám és figyel engem mint a testvérei néhány napos korukban.
Különleges ez a pici fiú, Berci csak annyit mondott látszik, hogy sokan imádkoztak érte.

Haza értünk a kis csomaggal.