A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2011. szeptember 6., kedd

Anyagcsereszűrés és az események mellékhatásai

Oda a boldog gyermekágyas időszak. ..
Túl voltam a császáron,  Bercit kiengedték, haza jöttünk, egyesült a család és eddig tartott.

Itthon levél várt minket, hogy nem lett jó Boldizsár anyagcsereszűrése (egészen pontosan nem tudták lezárni)  a klinikán úgyhogy itt ez a levél papír vetessünk vért, küldjük be és majd értesítenek.
Hétvégén nem foglalkoztam vele mert úgyis keddre beszéltük meg a gyerekorvossal a mintavételt csak néha jutott eszembe mi lehet ez a dolog.
Egyik gyereknél sem volt probléma ekörül, levették még a kórházban és el is felejtettük.
De most levelet küldtek, pontos utasítással hogyan mint vegyük le és küldjük el úgyhogy tegnap utána olvastam mi is ez ha kiderül valami rossz eredmény.
Mondanom sem kell, hogy borzalmas dolgokat találtam ezzel kapcsolatban. Totál depresszióba estem tegnap késő este, Krisztinek írtam sms-t hátha van valami jó ötlete de csak feküdtem és rémképek gyötörtek, hogy hogyan fogunk megbirkózni azzal ha tényleg beteg ez a kis gyerek. Mi lesz Koriékkal meg mit tudom én...
Ehhez még hozzá jött, hogy hirtelen rossznak éreztem a pelusa szagát is, és olvastam, hogy ez is egy jele lehet az anyagcsere betegségnek. Vártam a reggelt, hogy menjünk és megszagolja a doki a pelust, mondjon valamit, levegye a vért. 
Berci nem aggódik ez jó, de most nem elég.

Negyed tizenkettőre hívott be Nazim, nem volt senki soron kívül megcsinálta. 
Közben kérdeztem, hogy milyen ez és betegnek látszik e Boldizsár és hogy mi lesz ha rossz lesz az eredmény, igazán idegesítő lehettem de rendesen válaszolt mesélt arról amit ő látott és tud erről.
Szerinte biztos csak elkeverték vagy elrontották, előfordul, hogy ismétlést kérnek. Azt is elmondta, hogy egy gyerek nem így néz ki ha beteg, sokkal több tünettel jár egyszerre ha ilyen anyagcserezavar van, és nyugodjak meg.  A pelusa pedig illatos.
Hát nem nyugodtam meg csak egy kis időre motoszkálnak bennem a lehetséges forgatókönyvek és nem bírok magammal olyan ideges vagyok mikor eszembe jut ez a dolog. Pár nap és vagy hívnak vagy nem....
Hiányzott ez most nekünk?

Berci még a héten itthon van. Aggasztó, hogy bár azt mondták folytathatja az eddigi életét, azért mindig fel kéne tennie a beteg lábát mikor leül és sokat kellene még pihennie. Ehhez képest a lábát sem teszi fel és nem is pihen. Hozza viszi a gyerekeket, intézi a dolgokat, mondhatni rohangál és mikor leül akkor sem teszi fel a lábát, nem tudom megmondani miért. 
Ezen is idegeskedjek, hogy mi lesz ha visszaesik?
A mai vérvételén jó volt az eredmény, bízom benne, hogy nem lesz még egyszer ekkora baj.
Szedi a gyógyszereket - legalább.

Simikém az oviban boldog, bandázik, csintalankodik (Anita és Kori elmondása szerint) , az óvónénik pedig dicsérik Bercinek mikor elhozza őket ebéd után, hogy nagyon rendes volt nincs vele gond.
Itthon azonban kijön rajta az összes bánat és elszakadási fájdalom, a délutáni alvásnál 20 percenként hüppög valamin, nehezen pihen pedig ő  volt a legjobb alvó közülük,  ébredés után pedig mindig van valami szörnyű fájdalom és siránkozás valami egészen aprócskának tűnő problémán.  Éjjel úgy bepisilt hogy csak na pedig már ezen is túl voltunk. 
Olyan pici ez a Simi.

Korinkán nagyon nagy a teher. Meg akar felelni,  mint legnagyobb testvér, Simi "beszoktatója" és Anya segítője. Nagyon aranyos, minimálisra csökkentette a hisztiket, csak amikor elfárad akkor borul ki de egyébként tartja magát. Ha valamelyik öcsikéje balhézik ő rögtön ott terem és segít megoldani a helyzetet (vagy egy pólót ad Simire, vagy a bajba jutott Ninókát menti, Boldizsárt is mindig elkéri és puszilgatja).
Azt nehezen érti miért fáj a hasam mikor már nincs is benne kisbaba de óvatos velem és türelmes meghálálom neki ha megerősödöm...

Mert még gyenge vagyok, megviselt ez a császár és az előzmények is, úgy látszik itt utána sem simulnak el a dolgok. 

Nimród a tegnaphoz képest sokkal jobban van, a láza teljesen elmúlt a Smecta pedig csodákra képes.

Boldizsár nagyon rendes kisbaba, éjszaka alszik mint a bunda. Mellettem van a nagy ágyon, mikor felkelek mert mocorog megszoptatom de 5-6 órát van, hogy nem is jelez. Hagy pihenni, nagyon rendes. Tegnap este 9-től éjfélig megint "buli" volt (csak rajtam volt hajlandó megnyugodni) de ezt engedélyeztem mert aztán egy evéssel reggelig aludt.
Napközben egy vagy két evés között van egy-egy éberebb időszaka de a többi szopi között nagyon jól alszik. Simi volt ilyen nyugodt, Kori és Ninó nagy bulikirályok voltak mindketten.
Negyedikre ez nagy áldás.

Berci ma egyedül hagyott velük 3 órára igaz, hogy ebből másfelet mindenki aludt de a maradék másfelet megemlegetem.
Az összes pasi sírt itthon, Korinkán kívül mindenki kiborult. 
Simi valami büdös szagot érzett, Ninó megsértődött, Boldi éhes volt, én tanácstalan, Kori csak nézett.

Nem állok még készen erre, nagyon nem...