Este fél tíz körül beüt az "elegem van nem csinálom tovább érzés".
Amikor Kori nyavalyog, hogy nem akar egyedül lenni, Nimród az ágyában szenved a fogzás miatt, Simike "anuka fész"-t kiabál és akkor a konyhában a vacsora és ebédmaradványok eltakarítása után még a másnapi ebédfőzés vár(na) rám.
Berci persze sehol mert most éppen segít valahol, de ez már neki is sok úgy látom, ha itthon lenne ő aludna el elsőként a gyerekek szobájában.
A jövőben viszont még több feladatunk lesz amivel meg kell birkóznunk pedig néha tényleg azt érzem, hogy az összes szépségével együtt ez már annyira sok, hogy teljesíthetetlen.
Napok óta átjárnak hozzánk éjjel, Kori valami rókát emleget és 3 körül kiterül közöttünk (ezzel persze engem száműz a helyemről), én azért mégis próbálom meghúzni magamat a fal mellett de akkor biztos, hogy Simi is felsír, majd hajnalban Nimród is jajgat egy keveset amíg magam mellé nem veszem.
Tényleg bármennyit kibírunk?
