A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2014. május 27., kedd

Dominik Péter keresztelője


Ötödik gyermekünk is részesült a keresztségben.
Május 18-án az Irgalmasrendi kápolnában gyűltünk össze és mise keretén belül Imre atya megkeresztelte legkisebb fiúnkat. Szerettem volna sokkal hamarabb sort keríteni erre, nem sokkal utána, hogy megszületett, és utána el kellett válnunk egymástól de úgy látszik, hogy ennek most volt itt az ideje, túl mindenen, megtisztulva...
A keresztszülők Laura és Péter nagycsaládos barátaink lettek, az óvodából az ismeretség de sokkal mélyebb barátság lett belőle. Azért (is) szeretem őket nagyon mert jelen van a mindennapi életükben Isten és ez nekem nagyon fontos volt a választásnál. Úgy döntöttünk Bercivel, hogy összekötjük családjainkat ezen komoly kötelékkel, felkértük őket keresztszülőnek. Náluk három (nagyon vicces) gyerek van.

Imre atya szeretettel fogadott minket, megkért, hogy olvassam az olvasmányt de mondtam, hogy nem fog menni mert már most sírnom kell (Berci elvállalta helyettem az apukájával).
Imre atya akinek fogadott lánya lettem, mikor orvost szerzett nekem, bejárt hozzám a kórházba és fogta a kezemet amikor elesett voltam. Az az Imre atya aki országok nagyjaival találkozik, aki a pápával misézik, akinek a nevét mindenki ismeri, ő lehajolt hozzám amikor a legmélyebben voltam és Krisztusi módon fogta a kezemet, imádkozott értem és velem örült mikor megmenekültem.Van bennem egy nagyon mély hála és szeretet iránta amit nem tudok megfogalmazni. Úgy érzem nem vagyok méltó erre a szeretetre amivel felém fordul, amivel a családunkat szereti de áldásnak érzem az ő jelenlétét az életünkben. Isten ajándéka és megerősítése számomra, rengeteget mélyült a hitem amióta ismerem.

Sok mindenért kellett hálát adnom: a családomért, anyukámért, apukámért, a nagyszüleinkért, az életünkért amit kaptunk, az öt gyerekünkért és azért, hogy Bercit hozzám vezette a Jó Isten és a sok nehézség ellenére azóta is megtart minket szeretetben, boldogságban.

Gyönyörű keresztelő volt.


"Dominik Péter az Úré."







Az agapén sokan ott voltak a családból, nagyon jól sikerült, sok finomság került az asztalra.
Köszönet és hála érte!