Ma mi voltunk a látogatók. Kori, Simi, Nimród és én. 10 körül indultunk a belvárosba Krisztiékhez egy gyerekösszeeresztős és dumálós napra. Azt hittem könnyebb lesz az oda út, de pont a két leglényegesebb útvonalon voltak nagyon nagy fennakadások és torlódások úgyhogy az alig fél órás oda útból majdnem másfeles lett.
Simi bírta a legnehezebben (meg én) ő néha felordított (én is) , jelezve, hogy azonnal kössem ki (persze nem kötöttem) a vendégségre szánt kekszet viszont az elnyúló utazás miatt be kellett vetnem, hogy ne tépjem ki az összes hajszálamat amíg oda érünk.
Kori nagyon izgult még úgy is, hogy tudta, hogy a számára kedves és korban legjobban hozzá illő játszótárs, Blanka csak délutánra várható (az ovi miatt) de készült a sok játékra és a vendégségre mert az én háromévesem nagyon szereti a kalandot.
Simi csak annyit érzékelt, hogy megyünk és alig haladunk és fülledt az idő és rengeteg a kocsi és esik az eső. De keksz volt a kocsiban és ezután is lesz az tuti!
Szóval oda értünk, megcsodáltuk a lakást, a gyerekek pedig (Borika, Korika, Simike, Zsófika, Nimócska) egész jól el voltak és mi Krisztivel végre szóhoz jutottunk.
Nimród a nap folyamán többször "dalra fakadt", nagyon keservesen tud sírni mikor álmos vagy rossz a kedve de aztán talált két barna mackó barátot akikkel bájosan elcseverészett a ringatózós székben. Zsófika aki Nimródnál egy nappal idősebb egészen hasonló hangokat hallatott, képeket vágott, és tornamutatványozott mint az én Kiskirályfim.
Simit el tudtam altatni ebéd után, Korit viszont a Kockás fülű nyúl szórakoztatta amíg megittam a jól megérdemelt kávémat (mivel majdnem az egész éjjelt a három gyerekemmel egy ágyban töltöttem). Végre Krisztivel beszélgettünk nem csak a kakis pelusokról és hasonlókról hanem egészen más témákról is. Jó volt.
Délután megérkezett Blanka is, Kori legnagyobb örömére, bár kicsit várni kellett a kölcsönös szimpátiára és oda adásra de csak összejött a közös játék, babázás, állatozás, falatozás, nevetgélés. Olyannyira, hogy Kori el sem akart jönni, azt mondta marad.
Majdnem este hét volt már mire elindultunk hazafelé. Hamar eljutottunk Budakesziig ugyanarra amerre jöttünk, most nagyon gyorsan lehetett haladni. Kori azonnal elaludt az autóban, Simi magyarázott én meg az eget elnézve drukkoltam, hogy nehogy ránk zúduljon egy adag jégeső a semmi közepén az úton.
Mázlink volt mert már Keszin voltam amikor leszakadt az ég a jó kis borsó nagyságú jégdarabokkal (félre is húzódtam mert nagyon-nagyon kopogott). Alig vártam már, hogy otthon legyünk biztonságban a gyerekekkel.
Berci lejött elénk, ő hamarabb haza ért, Simi pedig le se szállt róla egész este. Kori volt a legfáradtabb ő fél órát zokogott mikor haza értünk, hogy a Blankával akar lenni de aztán ő is megnyugodott és vacsora és egy jó kis Lázár Ervin mese után ő is nyugovóra tért.
A lakás romokban, ilyenkor mikor csavargunk sosem tudunk rendet hagyni és a fáradtságtól rendet tenni sem de majd holnap mert reményeim szerint jön a "Nagymama" én meg takaríthatok. Már nagyon várom, remélem most éjjel hagynak a babák rápihenni.
Jó nap volt a legnehezebb részét kipróbáltam most először, négyesben egyedül az összes gyerekkel kalandoztunk. Ez volt az első de biztos nem utolsó "szuperanyus" program.
Lehet, hogy ma is sörözöm, van mit ünnepelni...
