Egy hete lent vagyunk a Balatonnál.
Jó kis lelkigyakorlat volt egész hétfőn egyedül lennem a három gyerekkel, nagy pocakkal a nyaralóban, végül estére megszánt anyukám és lejöttek Tibivel, hogy ne féljek egyedül.
Kedden reggel megérkezett Veronka unokatestvérem - az egyszemélyes felmentősereg -, Bercivel pedig sokat beszéltem telefonon, hogy sikerüljön átvészelnem ezt az egy hetet.
Dolgoznia kellett nekünk viszont (főleg a gyerekeknek) úgy volt a legjobb, hogy hétvégén leköltözünk, kibírunk 5 napot Berci nélkül és várjuk, hogy jöjjön plusz két hétre.
Veronka kitűnő társaság, nagyszerű segítség volt minden nap, bár éjszaka így is rettegtem és nagyon keveset aludtam.
Nagypapa csütörtökön érkezett meg, Veronka pénteken ment el, Berci pénteken éjjel fél háromkor gurult be a kocsival a kertbe. Végre itt van, rettenetesen hiányzott!
A gyerekek nagyon jól szórakoznak, élvezik a kertezést, a finom ebédeket, a lovacskás játszóteret, a fagyizást, a fürdést (csak Kori és Nino, Simi sajnos retteg).
Nimród mindent ért, megmutatja hol van a Balaton, bekéredzkedik a hajóról a vízbe mártózni, jön-megy, botozik a kertben, ugróköteleset játszik, sokkal fejlettebb és vadabb mint bármelyik ennyi idősen - lenyűgöző.
Sok képet készítettem, majd felteszem.
Közben Berci ügyesen intézkedett otthon, a Gondviselés megint igazolta, hogy létezik és van és érdemes reménykedni mert úgy néz ki mégis kell valakinek a lakásunk így mi is tovább tudunk lépni nyaralás után...
