Micsoda dolgok!

Ma jófej anyuka akartam lenni. Hagytam, hogy Simi kismotorral jöjjön Koriért az oviba. És annyira jófej akartam lenni, hogy még a buszra is felszálltam mert az a kedvenc programja. A busz megállt, Simi felszállt, én pedig a babakocsival akcióztam amikor bezuhant a kismotor a busz alá. Szépen kibányásztam, felraktam a babakocsit majd a motort majd magamat végül megnyugodtam, hogy Simi már fent ül a kis helyén és boldogan néz ki az ablakon.
Ő nagyon édes volt én viszont egyáltalán nem.
Sok ilyen eset megesik velem amikor rángatom a gyerekeket ide és oda. Tényleg azt kell, hogy mondjam látványosság vagyok. Látom, hogy nézik az emberek, hogy hogy bírom mert csak nagy ritkán segítenek. Inkább kiváncsian vagy közönyösen szemlélik, hogyan birkózom meg a feladattal.
Megbirkózom én, igaz, hogy a harisnyám és a cipőm csupa kosz lesz, a kezem felhorzsolódik de azért küzdök, hogy a buszon legyen mindenki időben és senkit ne csukjon oda az ajtó.
Szeretnek buszozni a gyerekek úgyhogy muszáj.
Néha pedig oda ugrik valaki segíteni.
Nem mindig, néha.

Ma hazafelé sétáltunk olyan szép idő volt.
Három kecske jött szembe az utcában egy férfi utánuk amolyan pórázszerűséget lóbálva.
Kori felkiáltott: "Nézd anya egy kecske család!".
Csuda jó látvány volt ez a kecskesétáltatás olyan természetes és szórakoztató.

Nimród pedig táncol: ülő helyzetben jobbra balra dülöngél ha ritmust hall. Akkor is ezt teszi amikor paskolgatom a hátát, hogy felszakadjon a lerakódott hurut (ütögetni kell inhalátorozás után), bolondosan csóválgatja a fejét és gyorsan egyik majd másik irányba dől. Nagyon-nagyon mókás jelenség!

Keresztelő

Vasárnap Imre atya mise keretén belül megkeresztelte a legkisebb Nagy-ot. Nimróddal végig az első sorban ültünk, hangoskodott kicsit de azért nagyszerűen kibírta a másfél órás eseményt.
Sokan eljöttek a családból, az is nagy öröm nekem, hogy ilyenkor azok is hallják Imre atyát akik egyébként nem járnak templomba. Úgy gondolom az ő szavai el kell, hogy jussanak az emberekhez és remélem legbelül gyökeret vernek és emlékeznek azokra amikor kell.
Tündi és Zolika (dédszülők) aznap reggel utaztak föl Makóról nagyon örülök, hogy ott lehettek velünk ezen a szép napon.
Mise után agapéval vártuk az ünneplő tömeget, ettünk - ittunk együtt örültünk a megkeresztelt Nagy Nimród Gellértnek.