A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2011. szeptember 17., szombat

Hétvégi csőd

Úgy látszik, a hétvégét sem érdemes várni, hogy egyesüljön a család. 

Úgy kezdődött a napom, hogy Boldizsár éjfélkor úgy döntött, hogy nem akar aludni én viszont biztos voltam benne, hogy nem bírok talpon maradni. Valamikor fél kettő körül aludhatott el a hasamon, félálomban magam mellé tettem és úgy maradt. Egyszer-kétszer evett még reggel hatig amikor is Simi jelent meg, hogy bepisilt és szomjas meg éhes meg ilyenek. Kapott kakaót aztán vissza feküdtem de akkor meg szöszmötölni kezdett  mindennel én meg kértem, hogy ezt ne csinálja mert még mindenki alszik. Én alvás és ébrenlét között csitítgattam Simikét, majd Kori is megjelent, hogy jó reggelt, aztán előjött Berci és Nimród de erre már nem emlékszem mikor mert vissza aludtam miközben nyüzsgött körülöttem/rajtam a sok gyerek.
Fél kilenckor arra keltem, hogy mindenki a nagy ágyon mesét néz. Berci is. Elférünk 6-an, jó "kis" ágy.

Berci hajnali 4 körül feküdt le, mert képeket kellett elküldeni a lapnak, és azt remélte, hogy így legalább a hétvégére nyugta lesz. Levitte a gyerekeket az anyukájához (mert úgy volt, hogy haza jön és hárman leszünk délelőtt és tudja rendezni a kaotikus dolgozó szobát meg talán beszélgetünk is élőben mert napok óta csak telefonba vitatjuk meg a dolgokat), mire hívták, hogy ma is mehet egész napos fotózásra (nem plusz pénzért természetesen). 
A gyerekeket mindjárt hozza haza mert ma a Nagymama is csak délelőtt ért volna rá és ez azt jelenti, hogy megint egyedül leszek velük és nem fogok semmit pihenni pedig annyira kéne még...
A holnap is így fog telni, Berci fotókat csinál én pedig kimerülök, semmi családi program és együttlét sőt az összes gyereket nekem kell szórakoztatnom.
A lakással megint nem fogunk haladni pedig két szobát sürgősen rendbe kéne raknunk mert nyomasztóan nem alakul a dolog. 


Boldi üvölt. Ebédünk van. Hurrá.