Tegnap estefelé bementünk Anyuval Bercihez. Az Irgalmasrendi kórházban van, oda járt vizsgálatokra és ott volt pénteken is ultrahangon, utána vették fel az osztályra.
Szerencsére nincs látogatási idő, terheseket nem tiltanak ki és bár nincs szülészet de viccelődtünk azon, hogy még van egy szabad ágy a szobában ha ott szülnék együtt lehetnénk.
Tényleg mozdulatlanul kell feküdnie, naponta kétszer kap szurit, folyamatosan vért vesznek úgyhogy elég unalmas a kezelés de remélem hatásos és ezzel elkerülhető a további komplikáció. Hétfőig semmi változás nem várható, akkor gondolom megint jönnek a vizsgálatok, hogy merre mozdult az ügy.
A szobájából nagyon szép a kilátás, sajnos ő nem látja de lefotóztam neki a telefonommal az utcát, hogy tudja hol fekszik.
Körbe van véve kábelekkel, szerencsére nem orvosi szerkentyűk hanem az ő kellékei: netcsiholó készülék, telefontöltő, laptop töltő.
Rengeteg folyadékot kell innia, ezt meg is teszi, de a háta kicsit fáj a mozdulatlan fekvéstől - ez legyen a legnagyobb baja - mikor kérdezik, vizitnél, hogy óhaj sóhaj akkor úgy elmondaná, hogy egy masszőrre vágyik...
Este elég sokára és későn aludtam el, persze tegnap még nagyon sokat sírtam, ma még csak egyszer, a szomorkodással nem szabad erőt elvonni a probléma megoldásról annak ellenére, hogy fáj nagyon mégis tudom, hogy nem az elkeseredés a megoldás rá. Lenyelném a könnyeimet igazán nincs kedvem zokogni.
Ma 1 körül értünk be Anyuval és Tibivel, vittünk sok innivalót, Anyuék elmentek ebédelni én meg maradtam és beszélgettünk.
Reménykedik, hogy valahogyan mégis ott lehet a szülésnél, én nem annyira elfogadtam (de még nem felfogtam), hogy ez most másképp lesz csak gyógyuljon meg és majd lesz valahogy. Nem vonulhat ki a munkából sem, rengeteg dolga lenne, hogy eltartson minket de most ezzel sem foglalkozhat majd lesz valahogy.
Közben elsuhantak fejünk felett a vadászgépek amit megint csak én láttam, Berci csak hallotta de azért sokat nevettünk is, sőt még a ruhámat is megdicsérte.
Közben mindenki ír és hív, hogy gondolnak ránk, segíthetnek e valamit, egyben vagyunk e még meg ilyenek.
Pötty tegnap nagyon keveset mozgott, nem érzem, hogy előjönne már, nem is sürgetem, nem is tartom vissza, tudatosan biztosan nem.
Holnap megyek a klinikára, szokásos vizsgálatok a 40. héten, bízom benne, hogy mindenki jó időben lesz jó helyen.
"A jó napokban élj a jóval, a rossz napokban pedig lásd be, hogy ezt is azt is Isten készítette azért, hogy az ember ne találja ki mi következik."
(Préd, 7,14)
"Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja."
(Mt6,34)
Ezt pedig ma kaptam a világ másik feléről Kingától, köszönöm!
"Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon."
(Lukács 12,48)
