Megint be kellett menni.
Csütörtökön egyedül voltam a gyerekekkel és bár érzésem szerint semmi megeröltetőt nem csináltam, kiderült, hogy ennyit sem lehet.
Talán a nyakdugo volt vagy egy része de a méhszáj még zárva, a lepény rendben.
Az éjjel viszont nem aludtam folyton figyeltem, hogy mi lesz mert ha ez a szülés beindulásának első jele akkor már nincs nagyon mit tenni. Imádkoztam, próbáltam megnyugodni és elhinni, hogy Isten kezében lenni az a legjobb ami lehet.
Bìzni ilyenkor nagyon nehéz amikor elönt a félelem de olyan sokszor voltunk ilyen rettenetes helyzetben és sosem hagyott el minket az Úr, mindig megmenkültünk, próbáltam ezekre gondolni.
Zokogtam, hogy nem látom a gyerekeket ha befektetnek, és mi van ha velem is történik valami.
A hosszú de tünetmentes kissé keményedős éjszaka után Berci bevitt és vizsgálat után már hálát adtam és mosolyogtam, hogy mennyire kellett ez az éjjeli imádkozás és újra megerősödés a hitben.
Minden rendben de tilos felkelnem, még 18 nap a vìzválasztó 37. hét.
Berci annyira jó apa! Sosem látom mert mindig dolgozik de most, hogy muszáj haza jönni és foglalkozni velük, hát olyan szeretettel van a gyerekekkel, hogy öröm nézni.
Én meg ronda vagyok, sìrós és elviselhetetlen és még engem is szeret,-állìtólag.
Este úgy megijedtem, hogy az ágyból kérleltem a vacsorázó családomat, hogy találjanak már egy fiú nevet mert megőrülök. Negyedik nekifutásra mindenki éljenzett Simi ötletén, hogy van egy olyan amelyik minden gyereknek tetszik. Én meg gyorsan megnéztem a jelentését és potyogtak a könnyeim. A születésig azonban Pocakbaba, a többi titok...
