Vasárnap este hozott le minket anyu Velencére. Mivel a férje Tibi a szelek szárnyán repül az Adrián, ezért anya kérte, hogy költözzünk le a gyerekekkel.
Őszintén szólva arra számítottam, hogy a gyerekek jó kedvűek lesznek a kalandtól, élvezik a felfedezni való környezetet ehhez képest azóta szenvednek és üvöltenek amióta megérkeztünk (kisebb-nagyobb szünetekkel persze). Korit emiatt vettem ki az oviból de úgy látom - bár nagyon várta ezt az utazást - megzavarta a változás. Kori és Simi sokat veszekednek vagy felváltva harapják Ninóka ujjacskáját lilára.
A hirtelen bejött szeles és hideg időre fogom ezt a megvadult viselkedést meg arra, hogy kizökkentek és Kori sem szokott velünk lenni hét közben.
Szóval első nap sírtam, hogy nem bírom, második nap már jobb volt most harmadik napra kezdenek belejönni a változásba de holnap már megyünk haza.
Anyu örül, hogy itt vagyunk, de ő is megállapította, hogy átlagban háromból kettő mindig üvölt.
Jaj, de nehezen bírom én ezt: kudarc, szégyen és sokszor elviselhetetlen.
Na de ezen kívül sok jó dolog is történt velünk, ha nem így lenne már feladtam volna...
Kori fodrásznál volt, elegünk lett a frizura dologból (csatt, hajgumi és könyörgés, hogy legyen a hajában) úgyhogy mikor mondtam, hogy levágja Éva néni akkor nagyon boldogan beült a fodrász székbe és hagyta, hogy átváltozzon.
Hezitáltam, mert több mint fél éve növesztettük a frufruját és nagyon bájos volt frufru nélkül de mindig harc volt azért, hogy eltűzhessem a "kutya loboncot" a szeméből.
Most nem kell eltűzni és ennek nagyon örülünk (Berci a legjobban mert ő már régebb óta mondogatta, hogy ez a frizura nem jó neki még).
Voltunk Székesfehérváron, igaz, hogy Simi végig üvöltött mert félt a széltől (tényleg nagyon erős volt) de azért sétáltunk egy nagyot szülővárosomban, Anyu pedig mesélte, hogy 28 évvel ezelőtt amikor itt laktunk merre hurcolászott minket Évivel.
Tegnap este Berci lejött hozzánk, a gyerekek nagyon örültek én pedig boldog voltam mert nagyon hiányzott már a férjem. Nem bírom nélküle sokáig, nem hiszek a "távolság erősíti a kapcsolatot" elméletben (még akkor sem ha ez igaz), abban jobban, hogy rövid az élet nem szabad vesztegetni az időt. Szóval Berci lejött mi pedig örültünk és filmet néztünk és Nachost ettünk, Baleyst ittunk meg bort.
Reggel már ment dolgozni.
Ma megnéztünk a "Bedentei tót" (Simike hívja így a Velencei tavat), utána hódoltunk női szenvedélyünknek: felkerestük Velence legjobb angol turkálóját és turkáltunk!
Hú de jó volt!
Simike 3 órát, Kori 4-et aludt délután. Nimród a legkevesebbet, kettőt.
Most játszanak Előddel (művész nevén Dudu mesterrel - a név tőlem van) és várjuk, hogy megsüljön a születésnapi tortám.
Mert holnap lesz a Huszonnyolcadik.
