A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2012. szeptember 5., szerda

TOJÁS

Megérkezett családunkba Tojás.
A sok ima meghallgatásra talált, bár Kori azt mondta: "nem is imádkoztunk érte olyan sokat és mégis itt van!".
Tegnap elhoztuk, Tibi és Anyu választották és kifizették.
Megsegítettek minket, mert nem tudtunk volna önerőnkből sehogy sem lépni.

Ma eladtuk a kicsi skodát.
Kori sírt, Simi és Ninó pedig páncélban sisakban, karddal várták a vevőket az ajtóban, hogy idézem: "szétvágjuk a fejét és az arcát annak aki elviszi a SZKODÁNKAT."
 (Berci nem hozta fel a vevőket úgyhogy megúsztuk a leszámolást.)

Tegnap ültünk bele először mind a hatan.
Meglepetés volt, csak az utcán derült ki, hogy nem a skodába szállunk be.
Örülnek, boldogok, reméljük nem kell sokat rákölteni mert így is megy mint az ágyú és már most nagyon szeretjük a hétszemélyes TOJÁST.

ÍGY ÖRÜLTÜNK:
http://www.youtube.com/watch?v=0LK_Tc-IlfI&feature=youtu.be

Belépő

Az őszi belépőnk egy hányós és f. vírus ami cseppet sem hiányzott de mondhatni stílszerű egy négy gyerekes családban, hogy a második ovis nap után nem csak én de másik két gyerekem is telerókázza a lakást.

Pedig már minden olyan szép és jó volt csak ez az ősz ne jött volna....

Szegény Korit is itthon tartottam mondván, hogy ő is hordozó (és mi szándékosan nem viszünk vírust az oviba), majd megőrül itthon mert ő nincs rosszul.
 Boldi is érdekes módon kitart de gondolom órák kérdése és megadja magát.

"Anyuka szerelmei"  (Simon és Nimród fiaim) akik jönnek, bújnak, simogatnak, fogdosnak akkor is amikor nem kéne hát persze, hogy utánam fél nap eltolódással kidőltek.
Elég gyors a vírus, nekem 24 óra volt, a fiúknak csak fél nap ma már egész jól vannak.
A bezártság és elzártság azonban mindenki idegeit próbára teszi.
Vége a boldog napsütötte játszózásoknak, az egyréteges nappaloknak és támadnak a bacik.
És az, hogy két nap ovi után kidőlünk: az szánalmas....