Új helyzet

Még mindig rengeteg a doboz és még mindig nagyon sok hely van a kipakolásra.
Egész nap azon gondolkodom, hogy hogy lehetséges, hogy mi itt lakunk ekkora helyen ahol mindenünk elfér.
Boldog vagyok, hogy ez az otthonunk de mikor arra gondolok, hogy Berci a másik kis lakásunkat darabokra szedi akkor összeszorul a szívem.
Két éve költöztünk oda, a legnagyobb hitelt vettük fel amit adtak - mivel saját tőkénk nem volt - és tudtuk, hogy nem lesz túl sokáig elég nagy de mégis az első közös kis otthonunk, saját pénzünkből összetákolt bútorokkal, a szívünkhöz nőtt, rengeteg emléket őriz és a miénk még mindig amíg törlesztjük és nem veszünk nagyobbat.
Bármennyire is vágytam már, hogy nagyobb és tágasabb legyen, hogy legyen életterünk, pakoló helyünk, háló szobánk, étkezőnk ahol kényelmesen le tud ülni a család, azért sosem felejtem el azt a boldogságot és izgalmat amit akkor éreztem amikor beköltöztünk Bercivel egy 16 hónapos és egy 3 hónapos babával az első lakásunkba.
Most ezt szétszedi Berci és ez neki is fáj egy kicsit mert ez így van rendjén, hogy megsirassuk egy picit azt ami elmúlt lezárult és szép volt.

Itt naphosszat rohangálank a lakásban körbe-körbe - főleg, hogy megint itt egy kis kora ősz ami nekem így nagy hassal nagyon kellemes de lemenni nem tudunk, - keresnek, hogy "Anya hol vagy?", hosszú időre eltűnnek a játszó szobában és mindig elpakolnak mert végre van hova és mire (Zsuzsi gyerekbútort is hagyott nekünk) szóval minden a legnagyobb rendben.

A 9. hónapban a könyvek szerint minden kismamát megszáll a fészekrakási láz milyen szerencse, hogy nekem itt van ez a rengeteg doboz mert így ki tudom élni e fajta vágyamat, hogy pakolgatom a fészkünket.
Szokatlan és megnyugtató ez az állandó rend és tisztaság mert itt azért lehet rendet tartani, 49 négyzetméteren 3 gyerekkel nemigazán ott játék volt a konyhában, a fürdőben, a nagyszobánkban, mindenhol.

Kori imádja, Nimród szereti, Simike pedig egyre kevésbé retteg az új helyzettől.
Sokat emlegetik Martint és Rolandot, a fiúkat akiktől "örökölték" a játszó szobát.
Simike 2 napig sírva fakadt néha, hogy "nem akarom elhagyni a Budakeszi házat" és, hogy "menjünk haza a Budakeszi házba" de most már kezdi felfogni, hogy maradunk és ez is budakeszi ház csak kicsit odébb. Kori segít neki, magyaráz, olvasgatnak együtt.
Nimród rohangál és üvölt, hozza a megszokott formát. Berci szerint Óriáscsibe.
És tényleg az!

Hétfő délutáni kipakolás a játszó szobában

1. éjszaka az új helyen: 3 kis testecske

"Vödör fej vagyok" - mondta Simi majd a többiek is csatlakoztak

Óriáscsibe elnyomja a testvéreit

Vasárnap elköltöztünk

Egészen sokat váratott magára a bejegyzés ahhoz képest, hogy milyen rengeteg gondolat kavarog most bennem.
Mintha egy álomban lennék és attól félnék, hogyha ha kimondom vagy leírom akkor felébredek és vége...
De azért mégis leírom mert ennek itt a helye.

Az egész akkor kezdődött amikor Pötty az életünk része lett...
Zsuzsi és Gábor akkortájt tudták meg, hogy kimennem külföldre és hogy a lakásukkal valamit kezdeniük kell amíg távol lesznek pár évig. Ahogy megtudta Zsuzsi, hogy mi megint egyel többen leszünk azonnal ránk gondolt.
Megbeszélték egymással, a családdal és velünk, hogy hogyan is legyen és most itt lakunk ugyanabban az utcában egy másik házban egy sokkal nagyobb lakásban.

Aki járt nálunk a kis lakásunkban annak nem kell mesélni arról, hogy ez a változás mekkora csoda az életünkben.

Nem tudom miért történt, azt sem tudom, hogy meddig tart de még mindig nehezen fogom fel, hogy egy olyan önzetlen felajánlásnak a részesei lettünk amit életünk végéig emlegetni fogunk Bercivel.

Úgy teljes ez a segítség, hogy gyakorlatilag semmit nem kellett csinálnunk, hogy most 4 nap után teljesen komfortosan bent lakjunk sőt még annál is többet kaptunk Zsuzsiéktól mint amire szűkségünk van de bevallom mégis nagyon boldogan veszem birtokba ezeket.
(Nimród például egy gurulós lábú etetőszékben trónol két napja ami még Zsuzsi fiaié volt nem is olyan régen - és még sorolhatnám a sok dolgot, ajándékot ami megkönnyíti a mindennapjainkat.)

A költözést egészen vasárnapig estig nem hittem el amikor is Berci áthozott 30 dobozt és aznap éjjel már itt aludtunk.

Nincs visszaút, ezt a segítséget elfogadtuk, hogy nekünk és a gyerekeinknek is könnyebb és nyugodtabb élete legyen.
Azt sem tudjuk meddig tart de hálát adok Istennek, hogy megint gondolt ránk és megajándékozott minket Zsuzsiékon keresztül ezzel a lehetőséggel.
Ennél nagyobb ajándékot még sosem kaptunk földi javakból nem is tudom mit kezdjek ezzel a sok jóval.

A gyerekek boldogok mert van terük rohangálnak, játszanak és rendet tartanak az új szobájukban, Berci dolgozik, hogy a mi kicsi lakásunkat minél hamarabb át tudjuk adni, én pedig nem térek magamhoz az ámulatból.

Hálát adok mindezért és teljes szívemből köszönöm Zsuzsinak, Gábornak és a szüleinek, hogy ekkora jót tettek velünk.