Vasárnap elköltöztünk

Egészen sokat váratott magára a bejegyzés ahhoz képest, hogy milyen rengeteg gondolat kavarog most bennem.
Mintha egy álomban lennék és attól félnék, hogyha ha kimondom vagy leírom akkor felébredek és vége...
De azért mégis leírom mert ennek itt a helye.

Az egész akkor kezdődött amikor Pötty az életünk része lett...
Zsuzsi és Gábor akkortájt tudták meg, hogy kimennem külföldre és hogy a lakásukkal valamit kezdeniük kell amíg távol lesznek pár évig. Ahogy megtudta Zsuzsi, hogy mi megint egyel többen leszünk azonnal ránk gondolt.
Megbeszélték egymással, a családdal és velünk, hogy hogyan is legyen és most itt lakunk ugyanabban az utcában egy másik házban egy sokkal nagyobb lakásban.

Aki járt nálunk a kis lakásunkban annak nem kell mesélni arról, hogy ez a változás mekkora csoda az életünkben.

Nem tudom miért történt, azt sem tudom, hogy meddig tart de még mindig nehezen fogom fel, hogy egy olyan önzetlen felajánlásnak a részesei lettünk amit életünk végéig emlegetni fogunk Bercivel.

Úgy teljes ez a segítség, hogy gyakorlatilag semmit nem kellett csinálnunk, hogy most 4 nap után teljesen komfortosan bent lakjunk sőt még annál is többet kaptunk Zsuzsiéktól mint amire szűkségünk van de bevallom mégis nagyon boldogan veszem birtokba ezeket.
(Nimród például egy gurulós lábú etetőszékben trónol két napja ami még Zsuzsi fiaié volt nem is olyan régen - és még sorolhatnám a sok dolgot, ajándékot ami megkönnyíti a mindennapjainkat.)

A költözést egészen vasárnapig estig nem hittem el amikor is Berci áthozott 30 dobozt és aznap éjjel már itt aludtunk.

Nincs visszaút, ezt a segítséget elfogadtuk, hogy nekünk és a gyerekeinknek is könnyebb és nyugodtabb élete legyen.
Azt sem tudjuk meddig tart de hálát adok Istennek, hogy megint gondolt ránk és megajándékozott minket Zsuzsiékon keresztül ezzel a lehetőséggel.
Ennél nagyobb ajándékot még sosem kaptunk földi javakból nem is tudom mit kezdjek ezzel a sok jóval.

A gyerekek boldogok mert van terük rohangálnak, játszanak és rendet tartanak az új szobájukban, Berci dolgozik, hogy a mi kicsi lakásunkat minél hamarabb át tudjuk adni, én pedig nem térek magamhoz az ámulatból.

Hálát adok mindezért és teljes szívemből köszönöm Zsuzsinak, Gábornak és a szüleinek, hogy ekkora jót tettek velünk.