Kezdődött azzal, hogy a nagyok , Kori és Simi végig járták a hetet, nem lettek betegek és még jól is érezték magukat az oviban.
Nimróddal és Boldival nagyon jó itthon lenni, játszóterezni, buszozni, ügyeket intézni, ebédelni, délután lepihenni.
A héten nem volt autónk mert Anyuék elvitték átnézetni, kipofozni.
Hétfőn apósóm hozta el a nagyokat az oviból, kedden a szép időben én mentem a kicsikkel, szerdán megint Nagypapáék segítettek, csütörtökön a szakadó esőben megint busszal mentünk-jöttünk.
Szerdán itt volt Bubika, Veró barátnőm legkisebb lánya. Mi fogunk rá vigyázni szerdánként. Nem tagadom, Nimród az elmúlt találkozókon igencsak megdolgozta szegény Bubit (enyhe terrorral), de most beszéltem vele, hogy ő lesz Boróka nagytestvére mert az anyukája itt fogja hagyni és, hogy vigyázzon rá mintha az apukája lenne. Hát olyan szépen játszottak egész délelőtt itthon is, a játszótéren is, ebéd közben is, hogy szinte meghatódtam mennyire beleillik a szerdai napunkba Bubika. És meg is könnyebbültem, hogy ennyire szeretjük őt, jó helyen lesz itt.
Kedden anyukám hozott a Siminek két cipőt (megszabadítva engem a gyerek cipővásárlás nyomasztó terhétől - hol kicsi, hol nagy, itt nyom ott nyom) és jó lett mindkettő. Laurával és Kingával játszótereztünk az is jó volt, mindenki örült.
Délelőtt pedig Gergő unokatestvérem jött ki akivel vagy 5 éve nem találkoztam már és még a gyerekeket sem ismeri. Beszélgettünk jó meleg volt kint voltunk egész délelőtt a játszótéren.
Csütörtökön szétáztunk, másfél óra volt haza hozni őket a oviból a szakadó esőben busszal, gyalog.
Pénteken jött a Nagymama, vigyázott a kicsikre én ebéd után elhoztam a nagyokat (pénteken nem alszanak bent), délután pedig néptáncra mentünk az iskolába.
Megbeszéltük a négy gyerekes Kingáékkal, hogy pénteken mi látjuk őket vendégül, valóra váltva ezzel Nimród nagy álmát, összehozzuk a randevút Mikolttal (hetek óta mondogatja kitartóan, hogy a "Mikolötöhoz akarok menni!").
Korinak is akadt pajtása, Hanna fél évvel nagyobb nála, bezárkóztak a szobába és lányos játékot játszottak egész este - néha kijöttek enni-inni.
Áron 6 héttel idősebb mint Ninó és olyan egyformák kívülről, hogy szinte ijesztő.
Nimród főzött Mikoltnak, majd mint akik étteremben egy kétszemélyes vacsorán vesznek részt úgy eszegettek egymással szemben édeskettesben. Jaj de tetszett annyira szép volt!
Lelle rohangált és nem értette Bódi miért nem válaszol neki (mert a Bódi olyan megfontolt csöndes alkat Lelle meg a fecsegős fajta).
Szép este volt, a férjeink is jelen voltak, beszélgettünk a gyerekek meg játszottak volna még reggelig ha véget nem vetünk a "késő van már" sablonnal.
Nimród útjára bocsátotta A NŐt, páncélban, sisakban, kivont karddal, elváltoztatott mély hangon búcsúzott: "Máskor is gyere Mikolötö!"
Szombaton reggel eltettem a nyáriakat elővettem a télieket - ők közben visongtak meg verekedtek, meg csapkodták egymást, meg visongtak, és én is kiabáltam, hogy elég legyen már! - úgyhogy hangosan de hasznosan telt a délelőtt. Ebéd és alvás után Berci ment fotózni a Himnusz szobor és a Szent Korona találkozását mi pedig öten elindultunk Sebi zsúrjára a Krisztinához - busszal, villamossal.
Sosem unatkozom ha útra kelek velük, a buszvezető bácsi után (egy falka? -kérdi Ő, aztán csodálkozik és gratulál) egy kedves néni is beszélgetett velem, hogy ahol négy elfér ott őt is (biztató), majd a villamoson is egy kedves néni csodálta milyen rendesek és szófogadóak a gyerekeim. Tényleg azok, a BKV megbabonázza őket, egyikkel se kell veszekedni és ez jó (jönnek, csinálják, kérdeznek, lelkesek, rendesek).
A zsúr kedves volt, felköszöntöttük Sebit, a gyerekek eltűntek játszani a gyerek szobába.
Tortaevés, majd köszöntés után társasozás, majd diafilm vetítés következett.
(Simi jól elfáradt a nagy unokatestvér ötödik születésnapján....)
Én pedig beszélgettem a jelen levő anyukákkal akik szintén kedves szóval illettek minket (hogy milyen jó a négy gyerek és jó, hogy ilyen kicsi a korkülönbség).
Ezek az alkalmak olyan jók, tapasztalni, hogy más szemében milyen ez az egész ahogy mi vagyunk.
Minden amink van a JóIsten gondviselő szeretetéből van.
Hogy négy egészséges gyerekünk van, meg hely ahol lakhatunk, meg autó amibe beférünk és még erőnk is van és kedvünk is van csinálni az egészet.
És bár olyan sokszor volt úgy, hogy aggódtunk mit fogunk enni és miből fogunk befizetni és mindig volt valahogy.
Mert bizony sokan néztek hülyének minket mikor belevágtunk, hogy mit csinálnak ezek? Még egy gyerek? Hova? Hogyan? Miből? És sokszor tényleg nagyon nehéz mert nem tudjuk mi lesz holnap és aggódunk de valahogy mindig elrendeződik és olyan sokan csodánkra járnak és nekem ez a bizonyosság, hogy Istenben bízva járható az út. Mert a sok kételkedés ellenére hiszünk és bízunk és erre neveljük a gyerekeinket is.
Ma meghozta Anyu és Tibi az autót. Saját erőnkből nem tudtuk volna venni.
És őket sosem kértük, hogy vegyenek nekünk....
Viszont nagyon sokat imádkoztunk, vágyakoztunk, a szívünkben ott élet a remény azzal együtt, hogy teljes kilátástalanság volt, hogy honnan szerzünk egyszerre ennyi pénzt, mégis reméltük, hogy lesz valahogyan.
És Anyukám egyszer csak felhívott, hogy Tibi keres nekünk.
Hát így működik az imádság és ezt ma a gyerekeknek is elmondtuk mikor először jöttünk haza mind a hatan Tojással mert Apa értünk jött a zsúrba.
http://www.youtube.com/watch?v=ow1zhjrmvKE&feature=youtu.be
Köszönjük Tibinek, köszönjük Anyukámnak, hogy megszerezték, hogy rendbe tették és ekkora örömet szereztek vele mindannyiunknak!
Olyan jó belesimulni ebbe a tenyérbe, olyan jó érezni, hogy átölel minket a JóIsten.
