A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2013. október 9., szerda

Beteg

Kb. századik "beteg" című bejegyzésem következik.
Nimród és Boldi hétfő éjjel óta betegek.
Hányós vírus. Boldinak hasmenéssel tarkítva, Ninónak lázzal.
Kori sulizik, ezen a héten el akartam hozni a napköziből mert kicsit kezd besokallni de így szegény marad.
Simike kicsattan az erőtől, jó passzban van (gondolom amig el nem kapja ő is), nem is sír a Ninó nélkül az oviban.
Én alig vonszolom magam, hát még az állandó takarítás és fertőtlenítés, ugrálás a vödörrel, hogy abba hányjanak, meg mosás és teregetés meg éjszakázás. Ekkora hassal még 1 gyerekkel is brutál lenne, nem hogy 4-el. Boldi mindent összefogdos és nem akar pihenni - nagyon idegesítő szegény. Nimród rendes beteg, majdnem egész nap alszik és mindent bevesz amit adok.
Közben ahelyett, hogy hagynám, hogy mindenki elkapja, mindent megteszek, hogy ne, és ez elég fárasztó ("ne menj oda, ne nyúlj hozzá, moss kezet!").
Berci tegnap haza jött hamarabb, ő hordta a nagyokat táncra, focira.
Nem vagyok valami optimista (nagy has, iskolás, újszülött, betegségek) de állítólag nem érdemes (sőt tilos) gondolkodni, lelkizni ezeken a dolgokon csak csinálni kell és kész.
Próbálom.