A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2010. június 17., csütörtök

Újra itthon

Fenomenális "Sári hazatérésének megünneplésén" voltunk vendégségbe.
Sári a főiskolán lett a barátnőm, a családjuk példaértékű számomra ahol ő a hatodik gyerek a hétből és a szüleinek most fog születni a huszadik unokája.
Csak pár hete derült ki, hogy Berci oldaláról rokonság van a családjaink között úgyhogy ez külön boldogság nekem mert tényleg szívemhez nagyon közel álló népes család az övék.

Babatalálkozós kerti party keretében ünnepeltük meg, hogy Sári 1 év franciaországi tartózkodás után most újra itthon van egy darabig. Veró is jött a babákkal (ő Sári legjobb barátnője), és ott volt Sári húga Mári is, a két babájával.
Az ott lakó gyerekek közül is elő került egy-egy a házból, nekik most fog születni a hetedik kistestvérük.

Nagyon szép idő volt, a gyerekek játszottak, motoroztak, homokoztak, babáztak, csúszdáztak, ropiztak, szörpöztek, vadultak is (az enyémek főleg, Simi lapáttal támadt Jankuc szőke fürtjeire - szörnyű).

Én nagyon jól éreztem magam, jó volt beszélgetni, nézni a sok szebbnél szebb gyereket, természetesnek venni, hogy nagy családunk van, olyanokkal lenni akiknek ez szintén természetes és, hogy jó és nem rémséges dolog még több gyereket tervezni.

Kori és Simi sajnos nem voltak a toppon, kedvesek, aranyosak, értelmesek, viccesek de amikor "olyanjuk" van és nyűgösek akkor nem hajlandók jól érezni magukat, most is hamar elfáradtak és onnantól kezdve ment a szenvedés.

Ebédre már itthon voltunk, jó rövid volt a délelőtt sajnos, maradtam volna még de a délutáni alvást muszáj volt itthonra tennem mert túl sok minden volt az elmúlt napokban, Siminek is sok pihenésre van még szüksége.

Fél három volt mire elaludtunk, ekkor a szomszédban megint őrült kalapálás kezdődött, kirontottam az ágyból, átmentem zilált öltözékben (de nem érdekelt), kértem, hogy "NE!!!!!".
Persze sosem az a normális aki csendet akar és a gyerekeit altatni a házirendben előírt "csendes pihenő" idejében (12-16 óráig) de hát mit csináljak, úgy látszik manapság mindenért harcolni és küzdeni kell, még egy kis nyugalomért is...

Jó későn keltünk, még mindig nem sikerült nyomtalanul felszámolni a "csopaki csomagokat" ami azzal egyenlő, hogy ahova nézek ott ruhák, táskák, cipők, minden!!!
De három ilyen pici mellett nagyon nehéz behozni a lemaradást.

Késő délután folyamán Kori és Simi elkövették egymás ellen az eddigi legbrutálisabb tettüket a duplo virágok miatt (amit Simi leszedett a tábláról de Kori szerint nem kellett volna). Az eredmény: Kori mellkasán egy 10 forintos nagyságú belilult harapás nyom, Simi hátán két sorban egy-egy lila csík - szintén fog nyom. Rettenetes.
Még sírtam is miért ilyen durvák egymással, nem bírom...

Hát ilyen újra itthon arról nem beszélve, hogy Nínó is nehezen viseli a változást.
Sír, kérlel a szemével, legörbíti a száját, engem akar, lógni rajtam mint a kis koala...

Miért kell minden jó után sokkal rosszabbnak következnie? Enélkül tényleg nem lenne meg az egyensúly?
Mikor fog végre ragyogni a lakás?
Kori tényleg fél este a szobájában égő villanynál is?
Nínó megint ébred majd éjszaka?
Simi holnap is fog még köhögni?
Miért ilyen durvák egymással?
Holnap vajon több kedvem és türelmem lesz az előttem álló feladatok megoldására?

Ezek a gondolatok foglalkoztatnak most leginkább.
Legjobb lesz ha nyugovóra térek.
Berci dolgozik.
Holnap már péntek...