A nagy Nagy család

A nagy Nagy család
A nagy Nagy család

2012. június 2., szombat

Évzáró meg bajzáró

Ma évzáró volt az oviban.
Ez egyben ballagás is a Fecskéknél mivel vegyes csoport, a nagyokat ma búcsúztatták a kisebbek.

A templomban kezdődött a program, Kristóf atya néhány kedves szóval köszöntötte a ballagókat, majd imádkozás és ének után átvonultunk az óvodába ahol folytatódott a mulatság.

Ildi néni megint rengeteg verset, táncot, éneket, játékot, mondókát tanított a gyerekeknek.
Mire a bemautatónak vége lett már mindenki nagyon éhes és fáradt volt.
De nagyon tetszett, végre Berci is végig nézte mit művelnek a porontyai a Fecske csoportban (szerintem nagyon ügyesek és felszabadultak azonkívül, hogy cukik, édesek, ennivalók).
Boldit mindig más szállította vele nem volt sok gond, Gyöngyi dadus néni karjaiban megnyugvásra lelt.
Nimród viszont minden kedves szóra átkozódott, mérgelődött nem tetszett neki a kötött program és, hogy nem rá figyel a nagyérdemű. Be is akart menni táncolni és megsértődött amikor nem lehetett.
Azért még így is tetszett a szülőknek és nem hallották mit mondogatott a bajsza alatt (inkább le sem írom).

Korit és Simit megviselte a búcsúztatás. Virág Korit választotta kísérőjének  a templomba, ez nagyon megtisztelő mert a ballagók két embert kérhetnek maguk mellé (a másik a testvére volt). Korinkámnak Virág és Zoé nagyon fog hiányozni ezt többször elmondta bánatos szemmel.
Simike úszik a nők szeretetében. Vera néni aki egyébként nagyon szigorú, igazi támasza kis Simimnek, de ott van Emike és Kinga is akik mindig a karjába zárják családunk legérzékenyebb férfitagját.

Szép volt meg jó is, nekem azért is mert az elveszettnek hitt barátság talán megmenthető így a gyerekek is felszabadultabban örülhetnek egymásnak.

És végre egy szombat amikor együtt van a család.