Egyik gyerek rám kötve aludt, a másik a jobb kezemet, a harmadik a bal kezemet szorongatta hazafelé a játszóról. A Nagymama délelőtt fél 10-kor levitte őket sétálni, megtehettem volna, hogy Nimródot az erkélyre teszem levegőzni de nem bírtam itthon maradni (olyan gyönyörű idő volt) annak ellenére, hogy a lakást rendbe szedhettem volna amíg ők játszanak lent. Inkább mi is elindultunk fél órával utánuk mert addigra sikerült Nimródot kiszednem a harmadik adag kakiból - szépen termel a kis királyfink. Magamra kötöttem a hordozókendőbe mert a babakocsi még nincs fuvarkész állapotban és gondoltam a Nagymama úgyis segít haza jönni a gyerekekkel mert csak 11 körül kellett indulnia a "dolgozóba". Régen voltam a játszótéren legalább 2 hónapja pedig előtte szinte minden nap vittem őket még hóban, fagyban, sárban is. Jó volt nézni a két nagy gyerekemet ahogy együtt játszanak és ismerkednek másokkal. Főleg Kori lett nagyon nyitott, együtt homokozott egy kislánnyal akinek félreértette a nevét és azt mondta: "Anya, Ló-nak hívják a kislányt." Mondtam, hogy kérdezze meg még egyszer de akkor is ezt értette és elismételte nekem, hogy a kislány neve Ló - de ezen cseppet sem lepődött meg hiszen nagyon szereti a lovakat. Végül utánajártam mert egészen biztos voltam benne, hogy egy 4 év körüli kislányt nem hívhatnak így ezért megkérdeztem és kiderült, hogy a kislány neve Lola és igencsak elharapja a végét miközben bemutatkozik és ezért érthette félre az én kicsikém.
Simike a rugós kutyust ülte meg többször is, kezében a berni pásztorral. Rugózott nagyon lelkesen pedig néhány hete még nem tudott mit kezdeni ezzel a játszótéri szerkezettel de most tündéri volt. Haza felé úton mindent mondott amit csak észrevett az autót ami "Tü", a kutyákat ami "Vau", a bácsit aki "Pá" és még sok mindent. Nagyot nőttek mióta utoljára sétáltam velük és lett egy testvérük is. Valószínűleg aki nem ismer és látott minket el sem hiszi hogy mind az enyém. Pedig igen, én vagyok ez a fáradt, kimerült de borzasztóan büszke anyukája ennek a kis csipet csapatnak.
