Első közös séta

Káosz a köbön

Boldika harmadik hetét tapossa náthásan, most már az orra is vérzett az orrszívótól úgyhogy leállunk. Beindult a párásítás hátha segíti a gyógyulást de hát negyedik gyereknek úgy látszik így kell indulnia a nagybetűs életben.
A nagyok meggyógyultak (átmenetileg), én viszont elkaptam ahogy szoktam, miután mindenki kigyógyult én kidőltem náthával és hapcival valamint orrdugulással és fejfájással (ez a kialvatlansággal párostíva elég rémes jelenség). 

Drága Nimródom teljesen lelkibeteg. Ma kijött a hetek óta tartó feszültség, az első közös sétánk mondhatni viharosra sikeredett. 
Boldika a mózeskosaras babakocsiban utazott, Kori kis babakocsit hozott Melody babával, Nimród a tolós kisautóban jött (Berci tolta neki csak kormányoznia kellett) Simike a bicajon.
Miután eldöntöttem, hogy játszóra nem megyünk mert akkor benéznek, ráköhögnek, megérintik az 5 hetes fiamat - ha nem nézek oda egy pillanatra - mégis sikerült kikötnünk a mókusos játszón ahol tényleg benéztek meg útközben is többen. 
Jaj de nehezen viselem ezt meg a 20 kiló többletemet is amit cipelnem kell a szülés utáni első hónapokban.
Nimród nem találta a helyét hazafelé, hol a játék babakocsit akarta tolni hol a nagy babakocsit, aztán a kis autóba akart beülni de végül az sem volt jó így aztán zokogva tért haza, itthon levetette magát a földre és semmi nem tetszett neki.
2 foga is jön egyszerre ettől aztán éjjel is nyugtalan de eddig sosem volt ilyen megviselt mint ma. A testvérfellépőről hallani sem akart. 
A kimondottan nyugodt férjem arcára is kiült a kétségbeesés mikor haza értünk 1 óra távollét után 4 gyerekkel.
Én meg még azt gondoltam induláskor, hogy már csak 2 kislány hiányzik még a családunkba...aztán gyorsan elhessegettem a gondolatot. 
Azt hiszem nem teljesen vagyok normális és reális mikor bevillannak ilyenek az agyamba.
Na de őszintén szerintem itt a vége. 
Meg ne kérdezze valaki mikor jön  következő mert megsértődöm...

Nincs családi autónk. Pár hete felcsillant a remény, hogy lesz olcsón nem is olyan drága ha eladjuk a kicsi skodánkat kis különbözettel kapunk egy ismerőstől de kiderült, hogy még sem fog összejönni. 
Most, hogy akaratom ellenére kezdek visszatérni az életbe, kiszakadok az "újszülöttes otthon- ülésből" kezdek aggódni ezeken a dolgokon. 
Hogyan fogom bírni, hogy megint tömegbe kell mennem (játszóra, boltba, vendégségbe), ráadásul ennyi gyerekkel, hogyan fogunk vendégségbe menni nagy autó  hiányában mert azt nem akarom, hogy gyerek utazzon az első ülésen... meg ilyenek.

Berci bosszantóan sokat dolgozik. Tudom, hogy értünk de nehezen viselem mikor ebéd közben is hívják és este is hívják és fürdetéskor is hívják és fel kell vennie mert ügyeletes és ha leteszi akkor utána elmegy fotózni egy koncertet mert munka vagy a számítógépen dolgozza ki az aktuális munkáit. 
Olyan nehéz ez. Keveset látom és ha itt van akkor is feladatokat adok neki meg kérem meg küldöm meg sürgetem.

A gyerekek nehéz helyzetét is átérzem de nem tudom orvosolni. Remélem nem  hagy bennük maradandó (rossz) nyomot ez a nehéz időszak. 
Olyan boldog napok ezek tulajdonképpen és még sem tudjuk annak megélni.
Enyhén szólva ki vagyunk purcanva.